Valóban eljutottunk idáig? Az egész olyan hirtelen történt, hogy még most, utólag is alig tudom felfogni. Egy napon egyszerűen arra eszméltem, hogy a saját otthonomban élő 32 éves fiamtól tartok. Nem értem, hogyan lett belőle egy olyan ember, aki inkább a játékokkal tölti az idejét, semmint munkát keresni. Mindennek tetejébe a hozzánk költözött lány is ott hagyta. Mit hibáztam? És most mit tegyek?
Fiam fiatal korától kedves és érzékeny gyermek volt, ígéretes jövővel. Szüntelenül álmodozott a sikerről, virágokat vitt nekem ok nélkül. Jó apaként, és édesapjaként mindent megtettünk, hogy a lehető legjobb jövő készítsük elő. Végigjárta az iskolai éveket, sikeresen beiratkozott az egyetemre, de azon a ponton eltűnt minden ambíciója. Nem akart kirepülni a családi fészekből.
Teljes szívből beleszeretett egy okos, kedves lányba, aki hozzánk költözött, és boldog jövőt ígérő párjukat láttam bennük. Sokáig úgy tűnt, minden rendben van. Ám miután befejezte az egyetemet, a fiam nem találta fontosnak, hogy állást keressen. Teljesen elmerült a virtuális világokban. A lány próbálta meggyőzni, keresni a kapcsolatokat, sírni, de egy év után kénytelen volt tovább lépni.
A reményemet, hogy a lány távozása után llátja az igazságot, le kell mondanom. Semmi sem változott. A férjemet teljesen letaglózta ez a helyzet. Nem tudta elfogadni, hogy a fiunk tehetetlen lett. Vitákba keveredtek, és végül a férjem elérte a határt, és kirúgta a fiunkat.
Én azonban nem tudtam sokáig tartani. Egy hét múltán visszatért, és én nem tudtam zárni előtte az ajtót. De ami aztán következett, azt senki sem érdemli meg. Egy nap hazajöttem, és a férjemet holtan találtam. A szívproblémái támadtak, egyszer és mindenkorra. Fiam nem vette észre, hogy az apja haldoklik, mert továbbra is a játékaival volt elfoglalva. Ha hívta volna a mentőket, a férjem még életben lenne.
A temetés után alig ismertem fel a fiamat. Nem érzett semmiféle bűntudatot, segítséget sem nyújtott, és énre sem gondolt. Csak folytatta a játékot. Még rosszabb lett, amikor hozzáadta az online kaszinókat is a hobbijaihoz, majd pénzhiány miatt hozzám fordult segítségért. Pénzt nem adtam neki. Erre kiabálásba kezdett, vádolt engem a jövője hiányával.
– Meg fogod bánni, amikor megöregszel! Egy ujjal sem fogok segíteni rajtad, hogy gondoskodj rólam! – mondta egyszer.
Tartok tőle, és nem tudom, mit tegyek. A barátaim azt mondják: „Rúgd ki! Felnőtt férfi, vállalja a saját életét!” De hogyan csináljam? Ő a gyermekem. Mi van, ha tényleg elhagy, amikor megöregszem?
