Van egy sziget, mely építményeivel még napjainkban sem hagyja nyugodni a kutatókat.
Az egész sziget különös kőépítményekkel van tele, amelyekhez hasonló nem található másutt a világon. Tudósok, építészek és amatőrök már több mint háromszáz éve próbálják kideríteni, milyen célra szolgálhattak ezek az épületek.
A rejtélyes sziget nem a híres Húsvét-sziget, és nem is Tenerife, hanem Írország, Európa legnyugatibb széle. Zöld síkságain és dombjain emelkednek a titokzatos, karcsú kerek tornyok – összesen 65 darab. További 23 hasonlóan lenyűgöző építmény maradt meg romosan vagy az alapokban. A világon csak további három ilyen torony ismert, mindegyik Írországon kívül: kettő Skóciában , az utolsó pedig a Man-szigeten található.
Minden torony gyakorlatilag egyetlen alaprajz alapján készült: a magasságuk 18-34 méter, az alapkerületük 13-17 méter, mintegy egy méter mélyen alapoztak. A belső falat függőlegesen húzták fel, a külsőt pedig enyhén lejtősen a teteje felé, köztük a tér törmelékkel és habarccsal volt kitöltve. A szűk bejárat hét méterre volt a földtől, és lépcső híján nem volt hozzáférhető.
Ezek a lenyűgöző épületek valószínűleg a 7. század közepén kezdtek megjelenni, és a 12. századig folyamatosan épültek. 1820-ban a Királyi Ír Akadémia aranyérmet és 50 font sterling nyereményt ajánlott fel annak, aki kideríti a tornyok célját.
A 12. század végén Giraldus Cambrensis, egy francia klerikus, az elsők között írt arról, hogy a tornyok valószínűleg egyházi jellegű épületek. Cambrensis számára az “egyházi” fogalom azt jelentette, hogy ezek a tornyok a keresztény egyházhoz tartoznak. Hiszen mi más lehetne egy égbe nyúló torony, ha nem az emberek Isten felé irányuló vágyának megnyilvánulása? Csak a 17. században, az úgynevezett “felvilágosodás” korában merült fel a kérdés, hogy a kerek tornyok talán nem is szolgáltak vallási célokat.
Aztán a gondolkodók elkezdték hozzárendelni a tornyokat a vikingekhez: a legendás rablóknak valahogyan ellenőrizniük kellett a helyi lakosságot, hogy előre lássák a közelgő ellenséges akciókat.
A skeptikusok nem értettek egyet ezzel a tőlük szokatlan építési stílussal: a vikingek sehol sem építettek ilyen tornyokat, és nem is voltak képesek ilyen struktúrákat építeni. Ráadásul sok tornyot a sziget belsejében találtak, ahol a vikingek elképzelhetően sosem tettek lábukat.
Később az amatőr történészek által végzett kutatások eredményeképpen a tornyokat druidák szentélyeiként kezdték el gondolni, ahol mágikus tűzgyújtási rituálékat végeztek. Az 1820-as Királyi Ír Akadémia bejelentése, hogy aki felfedheti a tornyok célját, aranyérmet és 50 font sterlinget kap, George Petrie festőművésznek és Henry O’Brien történésznek is alkalmat adott, hogy bekapcsolódjon a versenybe.
O’Brien úgy vélte, hogy a tornyok ősi fallikus templomok, melyeket az ősi Tuatha De Danann törzsek emeltek az istenek tiszteletére, és hogy a törzs ősei Perziában tisztelték őket. Petrie, aki végül megnyerte a díjat, meglátogatta a kerek tornyokat, nem csak lerajzolta őket, hanem részletes információkat is gyűjtött helyzetükről.
Petrie megfigyelései összegzése után azt állapította meg, hogy a tornyokat meszes habarccsal építették, míg a kereszténység előtti kőfalakat és erődítményeket anélkül. Minden tornyot keresztény templomok közelében talált. A bejárat szokatlan helyzetéből és a kilátó meglététől azt a következtetést vonták le, hogy a tornyok védőbástyaként szolgáltak a vikingek támadásainak idején, ahol egyházi ereklyéket és embereket őriztek, akik létrán másztak fel, majd felhúzták maguk után. A tornyok neve – cloic-theach – magyarul csak annyit jelent, hogy „harangtorony”.
Annak ellenére, hogy ma már sok tudományos tény támogatja ezeket a következtetéseket, a kérdés még mindig fennáll: miért csak Írországban építették ezeket a tornyokat? Egy Kara Dotter által vezetett kutatócsoport mostanában fedezte fel Írországban egy bronzkori sírt, amely meszes habarccsal épült, jóval a kereszténység és a rómaiak előtt…
