Figyelmeztetés: Ismeretlen, halálos vírus terjed a kullancsok által!

A veszélyes Bourbon-vírus már több ember életét követelte. Még sokat nem tudunk a kullancsok által terjesztett Bourbon-vírusról, de bizonyított, hogy eddig már több ember elhunyt a fertőzés miatt. Jelenleg amerikai kutatók keresik a leghatékonyabb ellenszert, melyet egereken tesztelve találtak is – írja az Origo.

Eddig csak néhány esetről tudunk, amikor a betegek fertőződtek a veszélyes vírustól, és két ember bele is halt a ismeretlen betegségbe. A washingtoni egyetem kutatói szerint a Japánban használt influenza és más RNS-vírusok ellen hatékony szer mutatkozott. Kiderült, hogy a Bourbon-vírussal fertőzött egerek közül egy sem élte túl a betegséget az ellenszer nélkül, míg az oltottak közül mindegyik túlélte.

Először 2014-ben fedezték fel a Bourbon megyében, Kansas államban egy Influenzához hasonló tünetekkel járó betegséget. Az akkor fertőzött férfi állapota antibiotikum-kezelés ellenére is romlott, majd 11 nappal később elhunyt. Valószínűleg azóta sok emberre támadt a vírus, de nem lettek olyan súlyosan betegek, hogy kórházban kezelték volna.

„Pillanatnyilag nincs módunk felmérni, milyen gyakori lehet a Bourbon-vírus fertőzés és milyen mértékben halálos” – mondta Jacco Boon, aki molekuláris biológiát, patológiát és immunológiát tanít.

Addig is a legjobb amit tehetünk, hogy ugyanúgy védekezünk, mint a már ismert kullancs által terjesztett megbetegedések esetén: használjunk kullancsriasztó spray-t és viseljünk hosszú ujjú ruházatot, illetve tartózkodás után mindig ellenőrizzük át magunkat!