A gyermekek a maguk természetes őszinteségével tudnak az embert meglepni, lepattintani és sokszor megnevettetni is. A kiszólásaik nem csak őszinték, de sokszor szellemesek és elgondolkodtatóak is, hiszen egy másik, egyszerűbb világból érkeznek. A gyermeki gondolkodás kegyetlenül tiszta és világos, nem terheli a felnőtt-társadalom álszent szabályai és etikettje. Számukra a világ sokkal egyszerűbb, átláthatóbb, és pontosan ezért sokszor szórakoztatóak a kiszólásaik.
1. Kislányom a bevásárlóközpontban:
– Nézd, anyu, a rendőrbácsinak is olyan bilincse van, mint nektek apával a hálószobában.
Meghallotta a rendőr, felnevetett és mindenki velünk együtt kacagott. Az a rózsaszín, ami az arcomon égett, soha nem volt olyan rózsaszínű.
2. Kislányom: Kaphatok egy cicát a születésnapomra?
Én: Sajnos nem, édesem. Allergiás vagyok a szőrükre.
Kislányom: Nem baj, akkor alszol kint a kertben.
3. Emlékszem, az édesapámmal egy családi rendezvényen voltam, ahol az ő főnöke odajött hozzánk…
– Szia, apukám mindig azt mondja anyának, hogy te egy gyökér vagy.
Talán sosem láttam még olyan vörösen a főnök arca, mint akkor. Aznap tőlem volt hangos a munkahely, mindenki engem kérdezgetett.
4. Kislányom: Miért kapnak ki mindig a rosszak a mesében?
Én: Mert így tanulják meg a rosszak is a leckét.
Kislányom: Úgy, mint Apa?
5. Kislányom: Megosztasz velem is a csokiból?
Feleségem: Hogyhogy? Hiszen neked is van saját csokid. Én pedig Anyák Napjára kaptam ezt.
Kislányom: Na, épp ezért. Anyák napjára kaptad. És anya vagy miattam.
6. Egy családi összejövetelen vacsora közben a négyéves kisfiam egyszer csak megszólalt:
– Laci bácsi, tegnap hallottam, hogy Apa azt mondta Anyának, hogy te nem tudsz számolni. De ne aggódj, meg foglak tanítani.
7. Én: Fel kell kelni, hétalvó!
Kisfiam: Nem kell.
Én: Miért nem tanulod meg, hogy minden reggel föl kell kelni?!
Kisfiam: Miért nem tanulsz te belőle, hogy minden reggel nem akarok fölkelni?
8. Az apuka a játszótéren a homokba rajzol egy labirintust a kisfiával:
– Tudod, én is szeretem a labirintusokat, ugye milyen hasonlítunk egymásra?
Erre a kisfiú:
– Anyára hasonlítok, nem rád.
9. Én: Szörnyen sokat ettem ma.
Négyéves kislányom: Igen, de nem ma.
10. �-téves kisfiam: Apu, eláruljuk neked valamit?
Én: Jöhet, kishaver.
Odahajolt hozzám, megsimogatta az arcom, és suttogott:
– Pont most voltam vécézni, de nem mostam kezet. De ne mondja el Anyának!
11. A négyéves kislányom egyszer csak odaszólt egy ismeretlen néninek a piacon:
– A régiek meghalnak, és te már nem festesz túl jól.
Ezután elnézést kértem a néniítől és gyorsan elhúztam a kislányommal.
12. Kisfiam: Apu, meddig kell szót fogadnom neked?
Én: Viccesen odavetettem, hogy meddig élsz.
Ekkor felnézett rám, és azt mondta:
– Inkább meddig élsz te.
13. A férjemmel vitatkoztunk, amikor hirtelen bejött a szobába a kisfiam, és izgatottan kiáltott:
– Juppíí, jövőre kétszer lesz karácsonyi ajándékom!
14. Én: Pont úgy nézel ki, mint én, amikor annyi idős voltam, mint te most.
Kisfiam: Sajnos.
15. Próbálok komoly beszélgetést folytatni a kislányommal:
– egyszer majd olyan érzéseid lesznek, mint egy fiúval.
Rám nézett komolyan:
– Apu, az a helyzet, hogy már vanak érzéseim a fiúk iránt.
– Valóban?
– Igen. Idegesítenek és utálom őket.
