– Milyen a román Viagra?
– ???
– A pali átüti a nemi szervét egy 100-as szöggel, a homlokára egy mágnest ragaszt, és bólint…
Vicc: Az Amerikai Orvosi Szövetség kijelentette, hogy az orvosi célú kiadások nem a jó irányba...
Az Amerikai Orvosi Szövetség kijelentette, hogy az orvosi célú kiadások nem a jó irányba haladnak.
Az elmúlt néhány évben jóval nagyobb összeget fordítottak a plasztikai sebészetben használt szilikon implantátumokra és a Viagrára, mint az Alzheimer kór gyógyításával kapcsolatos kutatásokra.
Az előrejelzések szerint emiatt 2030-ra mintegy 70 millió ember fog rohangálni a világban nagy mellekkel és erektált nemi szervvel, miközben nem emlékszik majd rá, hogy mit is kellene kezdenie velük.
Vicc: Pasi bekerül az elmegyógyba
Kérdi az orvos:
– �-n miért került ide?
– Mert elvesztettem a szemüvegem.
– És miért ide hozták?
– Miért, ide hozták?
Vicc: Három cigány elmegy a Nílushoz kempingezni
Éjszaka az egyiket a talpától a nyakáig bekapja egy krokodil.
Reggel felébrednek:
– Odanézz, Lajos, a Gazsinak milyen jó krokodilbőr hálózsákja van!
– Aztán, hogy érzed magad itt, a katonaságnál?
– Jól.
– És nem szidnak túl sokat?
– Engem nem, csak édesanyámat.
– Levél – gondolta Stirlitz
– Bejött – gondolta a bomba.
– Miért lett öngyilkos a skót?
– ???
– Mert akciós áron volt a koporsó!
�-reg néni kényelmesen elhelyezkedik a fotelben, mellette a kutyájával
Nézi a TV-t, egy vadnyugati történet van műsoron.
Egyszer csak meglöki a szundikáló kutyát, és hangosan felkiált:
– Nézz csak oda, Morzsika!
Ez a cowboy nem egészen normális!
Folyton a lovához beszél!
– Pistike, melyik óceán ez?
– kérdezi a tanár a térképre mutatva.
A fiú mélyen hallgat.
– Így van!
Ez a Csendes-óceán!
– Mi az abszolút semmi?
– ???
– A hámozott lufi!
A télapó elmegy a diliházba a debil gyerekekhez
Mivel karácsony van ezért a télapó az egyik kisgyerekhez fordul és így szól hozzá:
– Gyere kisfiam, ülj ide az ölembe.
A kisfiú odamegy és beleül az ölébe.
Ekkor a télapó ismételten megszólal:
– Ha elénekelsz nekem egy szép karácsonyi éneket, kapsz tőlem egy cukrot.
A kissrác megörül és elkezd énekelni különböző mozdulatokat produkálva a testrészeivel:
– Kiskaaaárcsony… űűű nyaaagykaácsoüüüny…..
Erre a télapó:
– Ha szórakozol te kis pöcs, akkor nem kapsz semmit!
Zidane egy vereség után otthon nem mer kimenni a utcára, végül úgy dönt, álruhában...
Zidane egy vereség után otthon nem mer kimenni a utcára, végül úgy dönt, álruhában kimerészkedik.
Szerzetesnek öltözik az amúgy is cölib frizu miatt.
Az első szembejövő, egy öreg néni rögtön ráköszön:
– Szia Zizu!
Becsinál ijedtében, pánikszerűen hazaszalad, kilihegi magát, majd úgy dönt, lefürdik, átöltözik.
Szakállat vesz fel, lepedőt, és mint emír, kisurran megint az utcára.
A néni még mindig ott áldogál, megint ráköszön.
– Szia Zizu!
Zizu összefossa magát.
Hazamegy, megint lefürdik és átöltözik, ezúttal már ki is sminkeli magát, behidrogénezi a haját, a felesége ruhájába beöltözik, zoknikat dug a cicijei elé, és egy ridiküllel a kezében, mint transzvesztita megint kilibben az utcára.
Néni már messziről integet.
– Zizu, szia Zizu!
– Honnan tetszik megismerni folyton?
– Hülye vagy, vazze?
Én vagyok az, Barthez!
Volt egyszer egy királylány, aki kijelentette, hogy csak annak adja a kezét, aki teljesíti a...
Volt egyszer egy királylány, aki kijelentette, hogy csak annak adja a kezét, aki teljesíti a kívánságát.
A nehéz feledatra azonban egyetlen jelentkező sem akadt.
Egyszer aztán arra járt a királyfi.
Úgy vélte, semmit sem veszíthet, ha próbát tesz, így beengedték a palota kertjébe a királylányhoz.
A leány lehúzott az ujjáról egy aranygyűrűt, és a krokodiloktól hemzsegő tóba dobta.
– Add a kezembe!
– toppantott.
A királyfi abban a percben a kezébe adta.
Azóta is boldogan élnek, ha meg nem haltak.
A farmer felesége elmegy az ügyvédhez:
– Ügyvéd úr, szeretnék elválni, mert a férjem állandóan mindenféle szexuális aberrációra kényszerít.
Tegnap is, a csirkéket nézegettem, amikor mögém lépett, és hátulról a magáévá tett.
– De hölgyem, 5 éve ismerem �-nöket, eddig úgy tudtam, hogy nem is tartanak otthon csirkéket!
– Ez nem is otthon volt, hanem a hentesnél!
Az izraeli miniszterelnök hivatásos látogatáson jár Washingtonban
Az Egyesült Államok elnöke szeretné megajándékozni vendégét egy gyönyörű limuzinnal.
– Nem, nem fogadhatom el – tiltakozik az izraeli miniszterelnök – tilos ajándékot elfogadnunk!
– Nos, akkor adjon nekem érte mondjuk 5 dollárt, és akkor ez már nem ajándék, hanem kölcsönös üzlet.
A miniszterelnök átad 10 dollárt.
– Jaj, sajnos nem tudok visszaadni – mondja az Amerikai elnök -, nincs nálam a pénztárcám.
– Semmi baj, akkor adjon két limuzint.
A kisgyereket viszi az apja megkeresztelni
Mennek az utcán, és elkezd esni az eső.
Az apuka azt mondja:
– Mi a picsa, vizes lett a fejem!
Megjegyzi ezt a kisgyerek.
Mennek tovább, és egy vak hadonászik a botjával.
Az apuka azt mondja:
– Ha arrébb nem húzom a fejemet, még kibassza a szememet.
Megjegyzi ezt is a kisgyerek.
Mennek tovább, mikor a férfi meglát egy utcán fekvő büdös hajléktalant, és azt kiáltja:
– Remélem megdöglött ez a semmirekellő.
Ezt is megjegyzi a kisgyerek.
Beérnek a templomba, és a pap ráönti a gyerekre a szenteltvizet, erre a gyerek azt mondja:
– Mi a picsa, vizes lett a fejem!
A pap ezt még eltűri.
Utána keresztet vet a gyerek feje felett a kezével, hogy megkeresztelje, erre a gyerek ezt mondja:
– Ha arrébb nem húzom a fejemet, még kibassza a szememet.
Na ezt már nem bírja a pap idegekkel, és elárul.
Erre a gyerek:
– Remélem megdöglött ez a semmirekellő.
Vicces hirdetések:
– 3 szobás családi ház, utcára néző nagymamával eladó.
– Kiadó egy 3 szobás konyha!
– Pénzt vennék áron alul, sürgősen!
– Részeges férjemet szeretném elcserélni valami használhatóbbra.
– Használt mélyhűtőt vennék 112 kilós (halott) feleség tárolására.
– Többszörös öngyilkossági kísérletet elkövető ifjú keresi hozzá illő párját.
Jelige:
Meghalok érted!
Anyuka mondja a felnőtt lányának:
– Azzal, hogy sosem mentél férjhez, rengeteg minden kimaradt az életedből.
– Azt nem mondhatnám, legfeljebb csak az esküvő!
Két IT szakember beszélget:
– Tegnap megkértem a barátnőm kezét!
– meséli az egyik.
– És, igent mondott?
– kérdi a másik.
– Nem tudom, még nem válaszolt az email-re…
– Hölgyem, megkérné a kisfiát, hogy ne utánozzon már engem?
– Móricka, hányszor mondtam már, hogy ne viselkedj úgy, mint egy hülye!
– Miért van hátsó ablakfűtés a Skodában?
– ???
– Télen melegen tartja a kezed, amíg tolod…
Az autós elgázol egy embert
Kórházba szállítás után amputálják az egyik lábát.
Felgyógyulás után kétmilliós kártérítést követel a bíróságon.
Azt mondja erre a gázoló a tárgyaláson:
– Hát maga azt hiszi, hogy milliomos vagyok?
– Miért, én talán százlábúnak nézek ki?
Gyilkossági ügyben véd az ügyvéd egy embert
Nagyon úgy néz ki, hogy a védence a tettes, de az áldozat holtteste nem került elő, így nem bizonyítható a tett.
Hogy megnyerje az esküdteket, az ügyvéd kieszel egy trükköt:
– Tisztelt Esküdtszék!
Hogy bebizonyítsam védencem ártatlanságát, az úgynevezett áldozat egy percen belül azon az ajtón belép, és tisztázza az ügyet!
Valamennyi esküdt odanéz, várnak, de semmi sem történik.
– Nos, tisztelt Bíróság, azt hiszem, ez elég jó példa volt!
Gondolják el:
önök mindannyian odanéztek az ajtóra, várták, hogy belépjen rajta az, akit állítólag védencem gyilkolt meg.
Ez azt bizonyítja, hogy a lelkük mélyén tudják:
nem történt gyilkosság!
Az esküdtek láthatóan zavarodottan mennek tanácskozni, majd visszajönnek, és kimondják:
– Bűnös!
Az ügyvéd zavartan kérdi:
– De hát mindannyian odanéztek az ajtóra, nem?
– Igen, mi mindannyian odanéztünk – mondja az egyik esküdt.
– A védence viszont nem!
Fiatalok kirándulnak székelyföldön
A faluba visszamenet eltévednek.
Az arra érkező székely bácsit kérik meg segítségre:
– Elnézést bátyánk, messze van ide a falu?
Mire a székely bácsi:
– Hát ide 10 km légvonalba’ de tudok egy rövidebb utat…
– Miben fürdenek az etióp gyerekek?
– ???
– Pohárban.
A kis falu plébánosa kijön a templomból és látja, hogy Miska bácsi mint mindig, most is tök...
A kis falu plébánosa kijön a templomból és látja, hogy Miska bácsi mint mindig, most is tök részeg.
– Miska bácsi, mikor szokik végre le az alkoholról?
– �-reg vagyok én már ahhoz, hogy leszokjak róla.
– Leszokni soha nem késő.
– Akkor még ráérek…
A börtönben egy rab megkérdi a másiktól:
– Téged mi juttatott ide?
– A konkurencia.
Ugyanolyan bankjegyeket nyomtattam, mint az állam.
– Jean mi volt ez a nagy csattanás?
– Hasad a hajnal, uram.
Elszólás a moszkvai rádióban:
– Időjárás-jelentés:
A Vörös téren Sz(t)álingózik a hó…
– Miért nincs a szőke nők fején rendszámtábla?
– ???
– Mert 50 köbcenti alatt nem kötelező.
Titanic – rendőrségi jegyzőkönyv:
A Titanic nevű kétes hírű gőzerejű vízihajón látóterünkbe került L.
Caprio fiatal korú gyanús személy.
Nevezett egyén bizalmas viszonyt létesített K.
Winslet kiskorúval azzal a célzattal, hogy eltulajdonítsa annak gyémánt ékszerét.
Hogy fondorlatos tervét elkövethesse, közösülést eszközölt fiatalkorú K.
Winslettével, de váratlanul a helyszínre érkezett egy jéghegy, miáltal a hajó elsüllyedett, L.
Caprio pedig ismeretlen helyre távozott.
A bíróságon a bíró:
– Miért nem segített, amikor látta hogy a gyilkos ki akarja lökni az anyósát az ablakon?
Vádlott:
– Mert láttam, hogy egyedül is boldogul vele!
Két rendőr beszélget
– Te tudtad, hogy én 9 évesen kezdtem el beszélni?
– Komolyan?
– Igen, de nem nagy dolog.
Mozart már 5 évesen zongorázott…
A „vegetáriánus” egy ősi indián szó
Jelentése:
„rossz vadász”.
– Mi a különbség a mérnökök és a normál emberek között?
– ???
– Ha egy berendezés minden funkciója működik, akkor a normál emberek azt gondolják, semmit sem kell vele tenni.
Ha egy berendezés minden funkciója működik, a mérnökök azt gondolják, hogy a berendezésnek egyszerűen nincs még elegendő funkciója, és tovább kell fejleszteni…
A mennyasszony anyja egy kissé túl szemérmes, és a nászéjszaka előtti uolsó intelme így...
A mennyasszony anyja egy kissé túl szemérmes, és a nászéjszaka előtti uolsó intelme így szól:
– Ne mutasd magad soha teljesen meztelenül a férjed előtt, mindig legyen rajtad valami ruhanemű.
A teljes meztelenség undorító, közönséges, ízléstelen, kiábrándító!
Eltelik két hét, az ifjú férj egy este enyhe gyanakvással így szól a feleségéhez:
– Mondd szívem, nem volt nálatok a családban valami elmebetegség, vagy öröklött téboly?
– Miért kérded?
– Különben mi a fenétől van az, hogy minden áldott este ezzel a hülye kis kalappal a fejeden vonulsz be az ágyba?