A tavasz illata mindig különleges. Emlékszel, amikor az iskolai kirándulásokat reggelente vártuk, mint a gyerekek a Mikulást? A friss, csípős levegőben terjengő izgalom és a barátok önfeledt kacagása mind-mind ott rejtőzik a gyerekkorunk emlékeiben. De mi is volt ennek a titka? Miért váltak ezek a napok muzulmán árnyékokká, amelyek mindig is kísérnek minket?
A busz alatt rejtőző titkok
Nekünk, a 80-as évek elején született gyerekeknek a legnagyobb kaland egy-egy iskolai kirándulás volt. Az Ady Endre általános iskola harmadik osztályában, egy szép májusi reggelen gyülekeztünk az iskolaudvaron. A csodás, piros szövet táskák a gyerekek vállán fityegtek, és a tanárok megpróbálták kordában tartani az izgatottságot. A melegben szinte izzott a levegő, és a nap már szinte perzselte a bőrünket, amikor végre elindultunk.
A busz, zöld festésével és a sárga csíkjaival, már messziről kiemelkedett a tömegből. Ahogy felszálltunk, a hatalmas gumipárnáknak köszönhetően minden ülése olyan volt, mintha az ember az égbe szállna. A gyerekek zsibongása betöltötte a teret, mindenki a legújabb pletykákat mesélte – vajon ki hozta a legfinomabb uzsonnát, és ki az, akit elfelejtettek otthon? A tanárnő, Varga asszony, félve mosolygott, miközben a hátsó ülésekből néha felhangzott egy-egy hangosabb röhögés. A busz úton a felnőttek, akikkel a csodálatos kalandunkat osztottuk meg, mind azt kapták, amit a gyerekeketől vártak – a derűs, őszinte naivitást.
Lencsés tó és a boci téli alvása
A célpontunk a Lencsés tó volt. A busz lassan gurult a kis falucska felé, és mi vidáman szúrtuk ki az ablakon a legnagyobb tehénteheneket. Hogy az ablakon áttörő, friss levegő és a boci téli alvása mekkora élményt jelentett, az csak azok számára volt érthető, akik nap mint nap a betonrengetegen nőttek fel. Amint leszálltunk a buszról, mindenki csak egy pillanatra állt meg, hogy magába szívja a természet illatát.
Voltak, akik azonnal a vízpartra szaladtak, míg mások baráti csapatokba verődve kiscsoportosan az erdő felé vették az irányt. A fák alatt különböző felnőttek fakanállel fújták a hideg sört, és volna-e valami ennivaló a kosarakban? Az uzsonnák általában egy-egy „mindenáron részemről” sütött szendvicset tartalmaztak, amit otthon anyukák gyártottak egy nyári választásra.
Én az egyik barátommal a tó melletti fűben ültem, és „király kerteket” építettünk a víz szélén. Jól emlékszem, ahogyan a napfény hirtelen felragyogott, és a vízben tükröződve csillogott. Az egész nap olyan nyugalmat áradt, mintha megállt volna az idő. Ki gondolta volna, hogy egy ilyen apróság, mint a fürdés a tükörsima vízben, maradandó élményeket teremt?
A legfinomabb túrós pite
A kirándulás fénypontja, ahogy az ilyenkor lenni szokott, a bőséges uzsonna volt. Ahogy a nap fényesebb lett, a tanárok elővették a hatalmas kosarakat, melyek mindenféle finomsággal voltak tele. Gőzölgő túrós pitét és finom, magozott gyümölcsöket majszoltunk, ami minden szempontból csodásnak tűnt. Külön emlékezetes volt, amikor a fiúk közül az egyik, épp a falatozást követően, kiáltotta: „Ki tudja megmondani, hogy mi a különbség a hőség és a derűs szégyen között?” Elhúztuk a szánkat, de azért nevettünk, mert tudtuk, hogy az ő agya más szögekből látja a világot.
A tanárok szórakozottan vigyorogtak, miközben figyelték a gyerekek kacagását, és időnként egy-egy grip-öt kértek a fiúktól. Az összes örökkévalóság az asztali beszélgetés mellett zajlott, amely ezer ezer tulajdonsággal bírt. Párszor felemeltem a tálat, hogy megnézzem, mi is volt az, amit a korábbi generációk is élveztek, és úgy éreztem, hogy egy kicsit mindenki nőtt, élt és létezett.
Vissza az iskolához, viszlát!
Amikor elérkezett az idő, hogy hazainduljunk, mindenki kicsit szomorú volt. A busz, amely már várt ránk az úton, most mintha kereste volna a gyermeki nevetést, mint egy ölelést. A naplenyugta fénye beragyogta a buszt, a gyerekek inasok hírével beszélgettek, mi pedig lassan rájöttünk, hogy a legfontosabb emlékek, a barátságok, a nevetések nem egyszerűen a szavakban rejtőznek, hanem a pillanatokban.
Ezek a kirándulások tanítottak meg arra, hogy az élet apró, de csodás részleteit sosem szabad elfelejteni. Te mire emlékszel ebből az időszakból?
