
Az év elején a nyugdíjak 15 százalékkal emelkedtek, mivel a kormány korábban becsülte, hogy idén ennyivel nő az infláció. Az év első hónapjaiban azonban az áremelkedés mértéke meghaladta ezt a számot, így felmerült a kérdés: lesz-e idén nyugdíj módosítás, és ha igen, mikor? A kérdés bonyolulttá teszi a kormány szerint az, hogy az év vége felé az infláció egyjegyű lehet. A Mediaworks kihasználta a Kormányinfó által nyújtott lehetőséget, és megkérdezte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető minisztert arról, hogy most hol áll a nyugdíj módosítás ügye.
A miniszter elmondta, hogy az éves adatok alapján kell meghatározni a nyugdíj módosítást. Ha az adott évben az áremelkedés mértéke nagyobb, mint a januári nyugdíjemelés mértéke, akkor a törvény előírja, hogy a különbséget ki kell fizetni. Ehhez azonban pontosan kell megbecsülni az infláció mértékét. Ahogy haladunk előre az évben, úgy látható, hogy valóban több lesz-e az áremelkedés, mint tervezték, vagy esetleg az infláció radikális és gyors csökkenése miatt végül egyezhetnek a számok.
– Még nem látjuk ezt most, de a kormány erről megfelelő időben fog dönteni. Azt feltételezem, hogy szeptemberig legkésőbb
– mondta a miniszter.
Az idei nyugdíjemeléssel kapcsolatban érdemes felidézni azokat a számokat is, amelyeket az államháztartásért felelős államtitkár osztott meg előzőleg a Magyar Nemzettel. Banai Péter Benő úgy fogalmazott: “A háború és a helytelen brüsszeli szankciók miatt jelentősen megugrott az infláció mértéke 2024-re, éves szinten hatszázalékos növekedéssel számolunk, ezért a januári nyugdíjak ennyivel vagyis hatszázalékkal emelkedtek.”
Az államtitkár emellett beszélt a jövő évi 13. havi nyugdíjról és arról, hogy a kormány elkülönít huszonmilliárd forintot arra, hogy 2024 végén prémiumot fizessen a nyugdíjasoknak.