Reggel 7 óta vihogok ezen! A 3 éves kislány megszólalt a buszon: “Te vagy a világ legszebb anyucikája” – A következő mondatán felröhögött az egész busz…
A kislány megszólalt a buszon: “Te vagy a világ legszebb anyucikája” – A következő mondatán felröhögött az egész busz. A lányom jövő ősszel összeházasodik a fiúval, akivel 14 évesen találkoztak először, és egy év barátság után szerelem szökkent közöttük. Tulajdonképpen együtt nőttek fel, elvégezték az iskoláikat, kinőttek a kamaszkorból, dolgozni kezdtek, és most elérték az életükben a következő lépcsőfokot.
Mióta bejelentették, hogy összeházasodnak, ez az információ mindig jelen van az agyamban. Olyan lett, mint a messenger üzenetekben a mondatok végén – a pontok helyett – elhelyezett mosolygó szmájli. A gyakorlati kérdések elgondolkodtatnak: milyen hely, milyen ruha, milyen étel stb., de mindig ugyanarra a válaszra jutok: Te jó ég, az én kicsi babám!
Pedig már rég kinőtte a csecsemőkort, de valahogy a szemeim, vagy inkább a szívem, még mindig ugyanazt a kis csöppséget látja, akit 24 évvel ezelőtt először a karjaimba vettem. Ó igen, az első találkozásunk katartikus pillanat volt. Imádtam, örültem neki, végtelen boldoggá tett, és olyan csúnya volt, hogy elhatároztam, soha senkinek sem fogom megmutatni.
Nem túlzok, egy shar pei-re hajazó Yoda mesternek láttam. Ráncos, piros, formátlan. Persze aztán pár hónap alatt kifejlődött, most pedig biztos vagyok benne, hogy számomra nem lesz nála szebb menyasszony a hetedik galaxisban… és eszembe jut, amikor ő látott a legszebbnek engem. 3 éves volt akkor.
Azsúsan utaztunk a tömött buszon, az ölemben ült, szemben velem, és az arcomat simogatta. “Te vagy a világ legszebb anyucikája” – mondta, és a körülöttünk állók velem együtt megszinteregeltek, milyen cuki és édes gyermek. De ő még fokozni tudta, mert hozzátette: “Neked van a világon a legszebb bajuszod!”
