Egy randinak a kimenetele jó néhány forgatókönyv szerint alakulhat. Az első randiknak ugyanis van egy sajátos bája abból kifolyólag, hogy az ember még nem tudja, hogy mit várhat a randipartnerétől. Ebből az következik, hogy jól is elsülhet a találkozás, de természetesen az ellenkezője is előfordulhat, azaz csalódáskeltő végkifejlete is lehet.
1Tinderen megismertem egy lányt, aki az első randinkon az étteremben rám kacsintott, és azt mondta, hogy folytassuk az estét a lakásomon. Gyorsan hazavezettem, majd amikor beléptünk az ajtón, a lány egyből a homlokára csapott, hogy a kocsimban felejtette a telefonját. Elkérte a slusszkulcsot, hogy felhozza, és kacsintva azt mondta, hogy addig én helyezzem magam kényelelmbe. Úgy 10 perc elteltével kezdett gyanús lenni, hogy még mindig nem ért vissza, ezért utána mentem, de már csak a hűlt helyét találtam az autómnak.
2A lány több héten át tartó üzenetváltásokat követően áthívott magához, hogy személyesen is találkozzunk. Ki akartam tenni magamért, ezért elegánsan kiöltöztem és vettem egy nagy virágcsokrot is. Amikor megérkeztem, némi meglepetésemre egy pincéből átalakított iroda volt található a megadott címen. Kiderült, hogy a lány egy általa tartott termékbemutatóra hívott meg több más férfi sorstársammal együtt.
3A srác első, és egyben utolsó randink 10. percében:
– Amikor otthon az instás képeidet nézegettem, az apám is ott volt mellettem, és azt mondta, hogy nagyon aranyosnak talál. A faterom az utóbbi időben elég magányos, és arra gondoltam, hogy esetleg megismerkedhetnél vele is. 50 éves, de elég jól tartja magát a korához képest. Várj, mutatok neked egy fotót róla.
4Egy jól sikerült randi után hazakísértem a lányt, és búcsúzáskor úgy döntöttem, hogy megcsókolom. Elkezdtem felé hajolni, mire ő eltolt magától és azt mondta, hogy most be kell rohannia, mert már nagyon csikar a hasa a spenóttól, amit az étteremben evett. Hát ilyen módon sem utasítottak még vissza.
5A fickó elvitt egy női kézilabda meccsre, aminek a felénél kiderült, hogy az egyik játékos a felesége, ugyanis az egyik gólnál magáról elfeledkezve felugrott a helyéről, és elkiálltotta magát, hogy “Szép volt, drágám”
6Beszélgetés közben megemlítettem a srácnak, hogy elromlott a mosógépem, ezért most egy újra spórolok. Erre ő azt tanácsolta, hogy inkább egy plasztikai műtétre kellene gyűjtenem. Majd elmondta, hogy már a nővére és anyja is kés alá feküdt és mindkettőjük elégedett volt a végeredménnyel.
7Egy elegáns étterembe szerveztem le az első randinkat. Erre ő egy szakadt farmerben, koszos tornacipőben, és egy kinyúlt pólóban jelent meg. Volt nála egy nagy sporttáska is, amit csak simán ledobott az asztalunk mellé.
Vacsora közben rákérdeztem, hogy mi van a táskában, mire azt válaszolta, hogy a ruhái, ugyanis úgy gondolta, hogy ha jól sül el randink, akkor azonnal hozzám is költözik.