HumorViccek

Vicc: A NASA az első Mars-expedíciót szervezi

 

 

 

A NASA az első Mars-expedíciót szervezi, azonban a nehézségek miatt az űrhajósokat nem tudják visszahozni, így elhatározzák, hogy csak egy embert küldenek.

Nekiállnak hát önkéntest vadászni az öngyilkos akcióra.

Az első jelentkező, egy mérnök:

– Én egymillió dollárt kérek cserébe, ezt az egyetemre hagynám, hogy ezzel is hozzájáruljak az emberiség fejlődéséhez.

A második jelölt egy orvos:

– Én kétmillió dollárt kérnék.

Egymilliót hagynék a családomra, a másikat pedig a kórházra hagynám, hogy ezzel is segítsek az emberek szenvedését csökkenteni.

Hirdetés

Végül, a harmadik önkéntes, egy ügyvéd:

– Én hárommillió dollárt kérek!

– Hogy-hogy hárommilliót?

– Nézzék, egymilliót adok maguknak, egymilliót megtartok magamnak, a harmadik millió a mérnöké, hogy menjen ő helyettem.

+1 vicc:

Tárgyaláson a bíró így kezdi a mondókáját:

– Sajnos egy roppant kellemetlen esettel kell kezdenem:

az igazság az, hogy Kovács ügyvéd úr megpróbált engem megvesztegetni 50.000 forinttal!

Néma csend a teremben.

A bíró folytatja:

– Azonban az még szomorúbb, hogy Molnár ügyvéd úr, a másik fél védője szintén megpróbált megvesztegetni 60.000 forinttal.

Így aztán arra a döntésre jutottam, hogy Molnár ügyvéd úrnak visszaadok 10.000 forintot, és pártatlanul fogom tárgyalni az ügyet!

/ 5.

Mazsola vagyok, a Bikuci alapítója és főszerkesztője. 2012 óta válogatom és szerkesztem a vicceket, mémeket és rejtvényeket. A célom, hogy a klasszikus és az új poénokból a legjobbakat hozzam el, hogy mindig legyen itt valami, ami megmosolyogtat.

Most ezeket olvassák a legtöbben

Megosztás