HumorRendőr viccekViccek

Vicc: A rendőr megkérdezi a kollégáját: – Te Sanyi, hogy lehet ezeket a böhöm…

A rendőr megkérdezi a kollégáját:

– Te Sanyi, hogy lehet ezeket a böhöm nagy repülőgépeket csak úgy eltéríteni?

– Te hülye, hát nem itt lent a földön térítik el, hanem fönt, ahol már egész kicsi.

Vicc: – Mi a közös a fényképezőgépben és az óvszerben?

– ???

– Mind a kettő a pillanatot kapja el.

Vicc: – Hívja a mentőket, Jean!

– Mi baj, uram?

– Elütötte az óra az éjfélt.

Vicc: A NASA az első Mars-expedíciót szervezi, azonban a nehézségek miatt az űrhajósokat nem...

A NASA az első Mars-expedíciót szervezi, azonban a nehézségek miatt az űrhajósokat nem tudnák visszahozni, így elhatározzák, hogy csak egy embert küldenek.

Nekiállnak hát önkéntest keresni az öngyilkos akcióra.

Jön az első jelentkező, egy mérnök:

– Én egymillió dollárt kérek cserébe, ezt az egyetemre hagynám, hogy ezzel is hozzájáruljak az emberiség fejlődéséhez!

A második jelölt egy orvos:

– Én kétmillió dollárt kérnék.

Egymilliót hagynék a családomra, a másikat pedig a kórházra hagynám, hogy ezzel is segítsek az emberek szenvedését csökkenteni.

Végül, a harmadik önkéntes, egy ügyvéd:

– Én hárommillió dollárt kérek!

– Hogy-hogy hárommilliót?

– Nézzék, egymilliót adnék maguknak, egymilliót megtartanék magamnak, a harmadik millióért meg menjen a mérnök!

– Mondtam már neked, hogy gyönyörű vagy?

– Még nem.

– Akkor meg miből gondolod?

A Multiplex mozi a következő filmeket kínálja:

– Vak asszony visszanéz!

– Véres lábnyomok a levegőben!

– A nagy zabálás (Etióp fantáziafilm)

Kohnné bejelenti a rabbinak, hogy válni akar

– Rendben – mondja a rabbi -, de előtte süssél egy kalácsot az uradnak, a hozzávalókat pedig a szomszédaidtól kérd kölcsön!

Az asszony megfogadja, hogy Grünnéhez megy lisztet kérni, majd elmondja mire kell.

– Még te nem vagy megelégedve az uraddal?

Mit szólnál ha olyan lump, kártyás, iszákos alak lenne, mint az enyém?

Weiszéktől cukrot kér kölcsön Kohnné a válási kalácshoz.

– Lenne csak a te urad a Weisz, ez a goromba, brutális fráter.

Megtanulnád a sajátodat becsülni.

– méltatlankodik a szomszédasszony.

Blauné akitől vajat akarna kérni, sírva panaszkodik:

– Még kenyérre sem telik, nemhogy vajra!

Az uram minden pénzét nőkre költi.

Kohnné hazaszalad, és a férje nyakába ugrik, majd így szól:

– Kohn, te vagy a legjobb férj a világon!

– Mibe bolondult bele az öreg indián?

– ???

– El akarta dobni a régi bumerángját.

– Képzeld, amikor egyszer Afrikában jártam, éjszaka egy elefánt hangja riasztott fel

Kezembe kaptam a puskámat, és úgy, pizsamában lőttem le az elefántot!

– Ez mind nagyon szép – mondja a barátja.

– Csak azt nem értem, hogy miért volt az elefánt pizsamában!

Két székely hatalmas fát vág két oldalról

Csak úgy repulnek szét a forgácsok.

Egyszer az mondja az egyik.

– Hát akkor Isten véled, komám!

– Miért köszönsz el tőlem?

– kérdezi a másik.

– Hát, mert feléd dől a fa!

Jézus a halálát megelőző napon a vacsoránál az apostolaival beszélget

Az egyik így szól hozzá:

– Te Jézus!

Hát te holnap meg fogsz halni és még mindig szűz vagy.

Nem szeretnéd elveszteni a szüzességed?

Erre Jézus:

– Ó dehogynem!

Csak sajnos nincs kivel.

– Na, emiatt ne fájjon a fejed majd mi beszervezünk neked egy nőt, te csak menj be a sátorba.

– Rendben.

Mondja Jézus és bemegy a sátorba.

Nem telik bele két perc és belép egy nő…

Az apostolok kint várják Jézust a sátor előtt mire a nő a vártnál jóval korábban nagy sikoltozás közepette kirohan.

Mögötte kijön Jézus és az apostolok faggatni kezdik a történtekről:

– Na mi volt?

kérdezik az apostolok.

– Hát bejött a nő és levette a ruháit.

Gyönyörű szép női test meg minden erre láttam rajta a lábai között egy függőleges vágást… rátettem a kezem, erre begyógyult…

Egy csinos kis szőke nő úszni tanul

Egy idő után így szól az úszóoktatóhoz:

– Mondja, tényleg elsüllyedek, ha kihúzza a lábaim közül az ujját?

Az Etióp kannibál gyerek sírva megy a sátorba:

– Éhes vagyok!

Pár perc elteltével kijön:

– Jajj!

Nincs anyám!

Nincs anyám!

– Levél – gondolta Stirlitz

– Bejött – gondolta a bomba.

Ittas ember megy haza a kocsmából, de megbotlik, és hatalmasat esik a járdán

Egy járókelő megszólítja.

– Látja, nem kellett volna annyit inni!

– A fenét!

Menni nem kellett volna!

– Ki az abszolút kövér?

– ???

– Aki ha elviszi a ruháját a mosodába azt mondják neki, hogy ejtőernyőt nem mosunk.

Három politikusnak felteszik a kérdést:

„Miért nincs hús?”

Afrikai:

„Mi az hogy hús?”

Kapitalista:

„Mi az, hogy nincs?”

Kommunista:

„Mi az, hogy miért?”

Kancsal segédet vesz fel a mészárosmester, és az első vágáshoz kimegy a vágóhídra, hogy...

Kancsal segédet vesz fel a mészárosmester, és az első vágáshoz kimegy a vágóhídra, hogy lássa, mit tud az új legény.

Felvezetik az ökröt, a közelében helyezkedik el a mester, a legény már éppen emeli az irtóztató taglót, amikor a mester felkiált:

– Megálljon, ember!

Maga oda szokott ütni, ahová néz?

– Persze, hogy oda.

– Akkor várjon egy kicsit.

Helyet cserélek az ökörrel!

A földrajztanár felszólítja Mórickát:

– Definiáld nekem a szél fogalmát!

– A szél olyan levegő, amelyiknek sürgős dolga van.

Három elítélt beszélget a börtönben:

– Titeket miért itéltek el?

– kérdi az egyik.

– Elkötöttem egy autót, egymillió forintos kárt okozva.

És te?

– Én loptam az állam pénzéből, kétmillió forintos kárt okozva.

– Hát te cimbora?

Te mit csináltál?

– Én három millió forintos kárt okoztam.

– Na akkor te vagy itt a legjobb.

Hogy csináltad?

– Hóvirágot szedtem.

Egy autós elüt egy rendkívül kövér gyalogost

A helyszínre érkező rendőr megkérdezi:

– Miért nem kerülte ki?

– Nem volt annyi benzin a tankban.

A kisfiú mondja a mamájának:

– Mama, az iskolában azzal csúfolnak, hogy túl nagyok a fogaim.

Erre a mama:

– Jól van, csak ne beszélj annyit, mert elkoptatod a parkettát!

Elsős gyerekek írni tanulnak

A tanár felszólítja Juliskát:

– Meséld el, mit csináltál a szünetben?

– Hintáztam Pistikével.

– Na, ha felírod a táblára azt, hogy „hinta”, kapsz egy tábla csokoládét.

Juliska felírja, meg is kapja a csokit.

– Na, Kolompár Zsiga, te mit csináltál a szünetben?

– Há’ tanár úr, én szerettem vóna hintázni, de Pistike fejbedobott egy kővel.

– Na Zsiga, ezt hívják hátrányos megkülönböztetésnek, ami nagyon csúnya dolog.

Viszont ha felírod a táblára, hogy „a rasszizmus társadalmunk rákfenéje”, te is kapsz egy szelet csokit…

A szőke nő vesz egy vibrátort

Otthon bekapcsolja, és így szól:

– Ne remegj kicsim, nekem is ez az első alkalom!

Látogatóba érkezik a skót a bátyjához

A bátyja látja, hogy üres kézzel jött, ezért megkérdezi:

– Te, nem azt mondtam nekem a múltkor, hogy hozol ajándékba egy malacot?

– De igen, csak sajnos közben meggyógyult szegény állat.

Egy szőke nő kérdezte a repülőgép pilótáját:

– Egyet áruljon el nekem, pilóta úr.

Azt még értem, hogy nappal hogyan repülnek, mert ugye látják a földet, hogy merre járnak.

De ilyenkor, éjszaka hogyan?

Hiszen nem látni semmit!

A kapitány kimutatott az ablakon.

– Éjszaka még egyszerűbb.

Látja, ott van két villogó fény a szárnyak végén, egyszerűen azok között kell tartani a gépet.

Az utas leesett állal nézett.

– Aha, hát ez így tényleg egyszerű.

Az amerikai, az orosz és a francia szexológus beszélget, mikor felmerül, ki hány szexuális...

Az amerikai, az orosz és a francia szexológus beszélget, mikor felmerül, ki hány szexuális pózt ismer.

Francia:

– Én 100-at, én 100-at!

– Nyugi, majd �-nt is meghallgatjuk!

Amerikai:

– Én bevallom, 5-öt.

Francia:

– Én 100-at, én 100-at!

– Nyugi, �-nre is sor kerül!

Orosz:

– Mifelénk nem ilyen fejlett a szexuális kultúra, én sajnos csak a klasszikus, felül a férfi, alul a nő pózt ismerem.

Erre a francia:

– Én 101-et, én 101-et!

– Mit mond a férj a vérző orrú feleségének?

– ???

– Semmit, mert már kétszer elmondta.

Az újoncok 20 kilométeres menetgyakorlaton vesznek részt

Már egy órája menetelnek keményen, és kezdenek rogyadozni a lábaik a nehéz menetfelszerelés alatt.

Az őrmester elérkezettnek látja az időt egy kis lelkesítésre:

– Katonák!

Eddig mindenki nagyszerűen teljesített, már vagy 5 kilométert leküzdöttünk!

Ha nem tévedek, bármelyik percben elérhetünk a starthelyre, és megkezdhetjük a gyakorlatot!

A néger elmegy a dokihoz, mert fáj a torka

A doki megvizsgálja a néger torkát, majd azt mondja:

– Jó, most álljon négykézláb!

A néger csodálkozik, de a doki biztos tudja, mi a dolga, hát lemegy négykézlábba.

– Jó, most menjen a rendelőnek abba a sarkába négykézláb – mondja a doki.

A néger csodálkozik, de odamegy.

A doki nézi egy darabig, majd mondja:

– Jó, most menjen a rendelőnek a másik sarkába négykézláb!

A néger megint csodálkozik, de odamegy.

A doki megint nézi egy darabig, majd mondja:

– Jöjjön vissza ide középre, álljon fel, felöltözhet!

– Doktorúr!

Mondja el, hogy mi a bajom, mert ilyen kivizsgálásban még nem volt részem soha és nagyon aggódok!

– Nyugodjon meg!

Azt már az elején tudtam, hogy magának torokgyulladása van, csak tegnap vettem egy fekete dohányzóasztalt és nem tudtam, hogy hova rakjam…

Kijön egy ember a templomból, és látja, hogy az út szélén egy koldus kéreget

Ad neki 100 forintot.

– Az Isten áldja meg magát, majd imádkozni fogok az �-n beteg anyósáért.

Az én imámnak foganatja van.

Egyszer elfelejtettem imádkozni, mert éppen berúgtam, és másnapra meg is halt szegény!

– No, itt van még egy százas barátom, aztán rúgjon be megint!

Saddam Hussein kivégzése van, bekötött szemmel, egy fél cigarettával áll a kivégzőosztag...

Saddam Hussein kivégzése van, bekötött szemmel, egy fél cigarettával áll a kivégzőosztag előtt.

Megszólal az ítéletvégrehajtó:

– Saddam Hussein!

Eljött az ideje, most még van egy utolsó kívánsága!

Saddam:

– Azt szeretném, hogy egy magyar focista lőjön!

Az elítélt épp a villamosszékben ül, és a kivégzésére vár, amikor hirtelen elkezd...

Az elítélt épp a villamosszékben ül, és a kivégzésére vár, amikor hirtelen elkezd csuklani.

Az őr megkérdezi tőle:

– Mi az utolsó kívánsága?

– Szeretném, ha megijesztene!

Két informatikus beszélget

Megszólal az egyik:

– 10101101

Mire a másik:

– 01101010

– Hogy hívják Csák Máté három fiát?

– ???

– A két törvényes:

Chuck Berry és Chuck Norris.

Az egy törvénytelen gyermek Nemcsák Károly!

Egy fickó a taxisofőrhöz:

– Mennyiért visz el Kecskemétig?

– Nem a távolságtól, hanem az időtől függ – feleli a sofőr.

– Mondjuk akkor, ha esik?

Ezeket láttad már?


Kis Mazsola
Szia, Mazsola vagyok a bikuci.hu honlap tulajdonosa. Az oldalamon vicces képeket, mémeket, vicceket, humoros videókat és érdekes cikkeket találsz a világról. Célom, hogy szórakoztassam honlapom látogatóit és egy kis nevetést hozzak az életükbe. Gyere és…

Most ezeket olvassák a legtöbben