Beteg a székely tehene.
Megkérdezi a szomszédját, hátha tud segíteni.
– Mit adott maga a tehenének, amikor az beteg volt?
– Hát terpentint.
Másnap megint találkoznak.
Mondja az első székely:
– Szomszéd, megdöglött a tehenem a terpentintől.
– Az enyém is.
Vicc: Áron, a kocsis felvesz a kocsijára egy rabbit
Útközben beszédbe elegyednek, és a rabbi végig azt mondogatja, milyen nehéz is az ő hivatása.
A kocsis azt javasolja, hogy cseréljenek egy rövid időre.
A rabbinak tetszik az ötlet, végül is kocsisnak lenni könnyebb.
Csak azon gondolkozik, jó lesz-e a kocsis rabbinak.
Ahogy beérnek egy faluba, két diák megszólítja a rabbiruhába öltözött kocsist, hogy ugye így meg úgy kell értelmezni a Szentírást.
Áron fitymálóan nézi őket:
– Ezt nálunk egy közönséges kocsis is kívülről fújja!
Hé, Jankele, állítsd meg a lovakat és magyarázd el ennek a két semmirekellőnek!
Vicc: Bemegy az indián a kávézóba, egyik kezében egy puska, a másikban egy nagy adag bölényszar
Így szól a pincérhez:
– Én kérni kávé!
– OK főnök, rögtön hozom.
– mondja a pincér.
Kihoz egy nagy bögre kávét, amit az indián egyhajtásra kiiszik.
Ez után az indián fogja a bölényszart, feldobja a levegőbe és belelő a puskával a közepébe, majd elmegy.
Másnap reggel az indián újra bemegy a kávézóba, egyik kezében egy puska, a másikban egy nagy adag bölényszar és újra így szól a pincérhez:
– Én kérni kávé!
– Hohó, Főnök, mi még mindig a tegnapi hagyatékát pucoljuk, mi a franc folyik itt egyáltalán?
Az indián szerényen mosolyogva így szól:
– Én járni topmenedzser tréning :
Bemenni iroda, meginni kávé, szétlőni szar, ráhagyni többiekre takarítás és nap hátralevő részében eltűnni…
Vicc: A fogorvoshoz új beteg érkezik
A doki ismerősnek találja.
Figyelmesebben megnézi, majd felvidulva mondja:
– �-rvendek!
�-n volt az a rendőr, aki tegnap megbírságolt a parkolóban ugye?
+1 vicc
Két rendőr járőrözik.
Az egyik megpillantja a társa anyósát.
– Az ott az anyósod?
Mutass már be neki!
Mire a másik kinyújtott középső újjal:
– Hé Mama!
Ezt Neked!
+1 vicc
Irodalom órán:
– Pistike, neked ki a kedvenc íród?
– A papám.
Ő szokta írni az igazolásokat, amikor nem jövök iskolába.
+1 vicc
Értelmező szótár focistákhoz:
“Vazze’ spori!
” = Nincs igaza bíró sporttárs!
“Bedarálom, he!
” = Nem adok lehetőséget az ellenfél játékosának gólszerzésre.
“Zanyám van ma, he?!
” = Mi a helyzet?
“Rámozdúttam aszt bement” = Szép gólt lőttem!
“Nekema zéletem a fradi!
” = Nagyon szeretem a Ferencvárosi TC-t!
“Törd szét!
” = Te se adj lehetőséget az ellenfél játékosának a gólszerzésre!
“Minnyá gyövök Gyuszi!
” = Nemsokára folytatom a gyakorlatokat edző úr, csak elszívok egy cigarettát!
“Lűjjé má’ tökös” = Ne késlekedj a kapuralövéssel fiatal csatártársam!
“Ez a játék bazzeg!
” = Továbbra is így kell játszanunk, ha nyerni akarunk!
“Eeekentük a szájukat” = Vereséget mértünk a nálunk gyengébb teljesítményt nyújtó ellenfélre!
“Mit akarol?
Még fussak is ennyiér, vazze’?” = Nem vagyok elégedett a heti 200 ezer forintos fizetésemmel!
“Mehecc a levesbe, krumpli!
” = Te nem vagy olyan jó játékos, mint én!
+1 vicc
A Gestapo főhadiszállásán Bormann belépett a szobájába és megpillantotta Stirlitzet, amint a nyitott páncélszekrény előtt áll.
– Hát te mit csinálsz itt?
– kérdezte tőle.
– A villamosra várok!
– felelte Stirlitz.
Bormann megnyugodva kiment a szobából.
“Érdekes, vajon melyik villamosra vár?” – gondolta.
“Visszamegyek és megkérdem.”
Bormann visszament a szobába, de Stirlitz már nem volt ott.
– Biztosan elment a villamossal.
– gondolta Bormann.
+1 vicc
Órán az iskolában a tanító néni látja, hogy nagyon mozog a hátsó pad.
Meg is kérdezi Pistikét:
– Mi történik ott hátul Pistike?
– A tanító néni mondta, hogy húzzam meg a Margót…
+1 vicc
A Malév egyik járata éppen az óceán fölött repül, amikor a pilóta bejelenti a következőket:
– Kedves utasaink, sajnálattal kell közölnöm önökkel, hogy gépünk minden hajtóműve leállt, ezért hamarosan leereszkedünk az óceán fölött.
Az utasok között már-már kitör a pánik, amikor ismét megszólalt a pilóta kedves és megnyugtató hangon:
– Kérem a kedves utasokat, hogy ne essenek kétségbe, a Malév személyzete az ilyen esetekre is felkészült.
Az úszni tudó utasaink szíveskedjenek átülni a gép jobb oldalába, az úszni nem tudók pedig helyezzék magukat kényelembe a bal oldalon.
Az utasok fellélegeztek, és gyorsan követték az utasításokat.
Két perc múlva a kapitány óvatosan letette a repülőgépet a vízre, és ismét bekapcsolta a mikrofont:
– Most pedig kérem, hogy a jobb oldalon ülők nyissák ki a vészkijáratokat, és ússzanak ki a vízbe.
A bal oldalon ülő utasoknak pedig… nos, köszönjük, hogy a Malév járatával utaztak…
+1 vicc
Mókás feliratok:
– Vízvezetékszerelő autóján:
“Mi megjavítjuk azt, amit a férje megjavított.”
– Nemdohányzó területen:
“Ha füstölni látjuk, azt gondoljuk, hogy kigyulladt, és ennek megfelelően cselekszünk.”
– Szülőszoba ajtaján:
“Tolni.
Tolni.
Tolni.”
– Szemészeten:
“Ha nem látja hol van, jó helyre jött.”
– Családi ház kerítésén:
“Szeretjük az ügynököket.
Úgyis drága a kutyaeledel!
”
+1 vicc
Ellesett beszélgetés egy 8 éves kisfiú és 5 éves húga között…
A kislány így szól a bátyjához:
– Gyere, segíts felinstallálni ezt a játékot!
Mire a fiú:
– De buta vagy!
Nem tudsz installálni?
Válasz:
– Az installálás már megy, csak olvasni nem tudok!
+1 vicc
Két ügyvéd az ebédszünetben leugrik az étterembe ebédelni.
Már majdnem odaérnek, amikor egyikük a fejéhez kap:
– Úristen, elfelejtettem bezárni az irodánkat!
Mire a másik:
– Ugyan már, mitől félsz, hiszen mindketten itt vagyunk!
+1 vicc
A részeg később ér haza, mint általában.
A felesége rá is szól:
– Na mi van, távolabbra költöztették a kocsmát?
– Nem, csak az utat szélesítették meg egy kicsit.
+1 vicc
Négy katolikus nő beszélget egy teadélutánon, arról mire vitték a gyerekeik.
Az egyik nő ezt meséli:
– Az én fiam pap.
Amikor belép egy helyiségbe, az emberek Tisztelendő Úrnak szólítják.
A másik nő ezt mondja:
– Az én fiam püspök.
Amikor belép egy helyiségbe, az emberek Excellenciás Úrnak szólítják.
A harmadik büszkén ezt mondja:
– Nem azért, hogy felvágjak, de az én fiam egy kardinális.
Ha megjelenik valahol, az emberek Eminenciás Úrnak szólítják.
A negyedik nő csak ül csöndben és a teáját szürcsölgeti.
A többiek kérdően néznek rá.
Aztán ezt mondja:
– Az én fiam egy gyönyörű, 185 cm magas, izmos sztriptíztáncos.
Amikor belép egy helyiségbe, az emberek csak ennyit mondanak:
Te jó Isten!
+1 vicc
– Mi az abszolút lehetetlen?
– ???
– Az Égboltban vásárolni.
+1 vicc
Az etióp gyerekekhez ellátogat a Mikulás.
Körbeállják a gyerekek, és a mikulás kérdi:
– Gyerekek miért vagytok ilyen soványak?
– Mert nem eszünk rendesen!
– Jaaa, aki nem eszik rendesen, annak nincs ajándék!
+1 vicc
Tartalékos bevonuláson sorban szólították az embereket.
Az első szólított Drács Ferenc volt, aki nem jelentkezett.
A főtörzs hátratette a lapját és mindenki parancs felkiáltással jelentkezett.
Egy ember maradt a végén illetve egy papír amikor lezajlott a következő dialógus:
– Drács Ferenc!
Semmi.
– Hol van Drács Ferenc?
Semmi.
– Magát hogy hívják?
– Dr.
Ács Ferenc!
+1 vicc
Két barát beszélget:
– Hallottad?
Azt írta az újság, hogy egy férfi megölte az anyósát.
– Istenem!
Vannak még bátor emberek!
+1 vicc
Bemegy a szőke nő egy Suzuki kereskedésbe.
Megnéz egy kis Suzukit, látja hogy az elején egy S betű van.
Megnéz egy nagyobbat, még nagyobbat, azokon is látja az S betűt.
Végül megnézi a legnagyobb Suzukit, azon is rajta van az elején az S betű.
Odamegy a Suzuki kereskedőhöz és megkérdezi tőle:
– Ez a sok kocsi itt mind szép és jó, de nincs valamelyik M-es méretben?
+1 vicc
A cigány öt kiló hússal tér haza szokásos élelembeszerző körútjáról.
A felesége rögtön ott terem.
– Te, aggyá mán egy kis húst, három napja nem ettem.
– Először igyál meg egy liter vizet.
– megissza.
– No, Gazsi most mán ide azt a húst!
– Igyál meg először meg egy liter vizet.
– No most ma tényleg aggyá húst!
– Ha még egy liter vizet megiszol, adok.
– nagy nehezen megissza.
-Te Gazsi, én mán nem is birok enni.
– Látod, nem is éhes voltál te, hanem szomjas.
+1 vicc
– Miért hátrafelé ugranak ki a búvárok a csónakból?
– ???
– Mert előre a csónak van!
+1 vicc
– Megmosakodtál, Móricka?
– Igen, mama, még tegnap előtt!
+1 vicc
– Mondja Jean, miért iszik üres pohárból?
– Mert nem vagyok szomjas, uram.
+1 vicc
Egy idős ember egyedül élt a farmján.
Fel akarta ásni a paradicsomos kertjét, hogy elültesse a paradicsomokat, de túl nehéz munkának bizonyult számára.
Az egyetlen fia Bubba, aki segíteni szokott neki, börtönben ült.
Az öregember leült és megírta neki problémáját.
“Kedves Bubba, sajnos elég rosszul érzem magam, mert úgy néz ki nem tudom felásni a paradicsomos kertem ez évben.
Már öregszem és túl nehéz munka ez számomra.”
Pár nappal később levelet kapott a fiától:
“Kedves Apa,
nehogy felásd a kertet, oda rejtettem a hullákat!
Bubba”
A következő nap reggelén egy csapat FBI ügynök jelent meg a helyszínen és feltúrták az egész kertet.
Mivel nem találtak semmit, bocsánatot kértek az öregtől és elmentek.
Az öreg még aznap kapott egy újabb levelet a fiától:
“Kedves Apa,
A jelenlegi helyzetben ennyit tudtam segíteni.
Most már elültetheted a paradicsomokat.”
+1 vicc
Mellnagyobbítás kézrátétellel!
Sikertelenség esetén azonnali pénzvisszafizetés!
+1 vicc
Óvodában beszélgetnek a gyerekek:
– Neked mi a jeled?
– Vízcsepp.
– Miért?
– Mert mikor anyu hasában voltam, ráesett egy vízcsepp.
– És neked?
– Pillangó.
– Miért?
– Mert mikor anyu hasában voltam rászállt egy pillangó.
A sarokban is ül egy kisgyerek, aki meg sem szólalt egész idő alatt.
Megkérdezik tőle is:
– És neked mi a jeled?
– Zoongooooraaaaa!
+1 vicc
– Szeretném, ha mindent tudna rólam – mondja az új titkárnő a főnöknek.
– Bevallom, nagyon babonás vagyok!
– Cseppet se törődjön vele!
Magának legfeljebb nem fizetünk tizenharmadik havi bért!
+1 vicc
A fiatalember a presszó asztalnál meséli a barátjának.
– Az én feleségem egy 165 centiméter magas, hosszú, hullámos szőke hajú, zöld szemű lány lesz…
– Ilyen pontos elképzeléseid vannak?
– kérdezi a barátja.
– Elképzelés?
Ugyan!
Azt mondta az apja, hogy ha nem veszem feleségül, agyonlő.
+1 vicc
– Mik voltak Majakovszkij utolsó szavai az öngyilkossága előtt?
– ???
– Elvtársak, ne lőjetek!
+1 vicc
Egy pasi minden este kukkolja a szomszéd lányt az ablakon át, ahogy az vetkőzik a szobájában.
Egyik nap aztán csörög a telefon, és a szomszéd lány az:
– Helló!
Én vagyok a szomszéd lány, akivel szemben lakik.
Nem találom a bugyimat, nem látta véletlenül, hogy hova tettem?
+1 vicc
– Ismered a Hófehérke és a hét törpe történetét?
– Nem, de meredek dolog lehet…
+1 vicc
Két majom ül a ketrecben.
Mindkettő banánt eszik, de az egyik nem hámozza meg, hanem csak úgy eszi.
A másik megszólal:
– Te nem hámozod meg ?
– Minek?
Tudom mi van benne.
+1 vicc
A skót sorra pakolja le a könyveket a polcról egy dobozba.
Megkérdezi a felesége:
– Hát te, mit csinálsz?
– Jönnek vendégségbe McDermot-ék.
– Na és?
Gondolod, hogy ellopják a könyveket?
– Nem.
Felismerik.
+1 vicc
– Na, hogy megy a lányodnak az autóvezetés?
– Mint a villám!
– Olyan gyorsan?
– Á!
Hol egy fába, hol egy oszlopba csapódik.
+1 vicc
– Mi a koleszterin?
– A Teri nevű diáklány, akit már az összes fiú megkefélt a kollégiumban.














