Egy esős szombat délután az orvos épp otthon pihenne a villájában, amikor hirtelen furcsa csobogást hall a nappaliból.
Szalad, és látja, hogy a víz már bokáig ér.
Azonnal kapja a telefont, és hívja a régi jó barátját, a csőszerelőt.
– Pista, azonnal ugorj kocsiba!
Csőtörés van, a ház úszik, a nappali már félig víz alatt!
A csőszerelő a telefonban nevetve felel:
– Ne viccelj, doki!
Most ünneplünk.
Itt a család, a gyerekek, az asszony, még a sógor is… Hívjál valaki mást, jó?
– Hát persze… – morog az orvos.
– De érdekes, amikor beteg a gyereked, mindig engem hívsz!
És én soha nem mondom azt, hogy „ünneplek”!
Szó nélkül megyek, akár hajnalban is!
A vonal másik végén csend.
Aztán a csőszerelő felsóhajt:
– Igazad van, doki.
Már öltözöm is, megyek!
Negyedóra múlva megérkezik, belép a házba, feltűri az ingujját.
Az orvos mögötte toporog, idegesen magyaráz:
– Ott, ott jön a víz, látod?
Ott a cső eltört!
A csőszerelő odalép, lenéz a hömpölygő vízbe, komoly képpel előhúz a zsebéből egy kis dobozt, kinyitja, kivesz két aszpirint, bedobja a vízbe, majd hátranéz:
– Na, doki… ha hétfőig nem apad le, hívjál újra!
