– Jean!
Holnap zenész vendégek érkeznek vacsorára!
– Rendben uram, akkor majd cintányéron szolgálom fel az ételt!
Egy amerikai és egy orosz birkózó birkózik
Az orosznak van egy speciális fogása, amiből még senki sem tudott kiszabadulni.
Az amerikai edző figyelmezteti birkózóját, hogy nagyon vigyázzon, nehogy őt is meg tudja úgy fogni.
Zajlik a meccs, és egyszercsak az orosz sikeresen alkalmazza azt a bizonyos fogást.
Az amerikai edző elfordul és elindul az öltöző felé, hiszen a mérkőzést úgy is elvesztették, amikor egy hatalmas üvöltést hall és végül az ő versenyzőjét hirdetik ki győztesnek.
Az öltözőben kérdezi a birkózót, hogy mi történt?
– Hát..
ahogy megfogott, nem tudtam szabadulni, de pont előttem voltak a tökei… Kinyújtottam a nyakamat és én bizony beleharaptam.
A fene gondolta, hogy ilyen erőt ad, ha az ember tökön harapja saját magát!
Vízparton kétségbeesetten kiabál egy ember:
– Segítség!
A feleségem beleesett a vízbe.
Nem tudok úszni, aki kimenti, annak adok 1000 forintot!
Egy horgász gyorsan beugrik a vízbe, lebukik, nagy nehezen a partra húzza, majd kéri a fizetséget.
A férfi megnézi a kimentettet, majd így szól:
– Elnézést, de nem jól láttam.
Ez nem a feleségem, hanem az anyósom.
Mire a horgász szomorúan:
– Sajnálom.
Akkor mennyivel tartozom?
Két ember utazik a villamoson
Az egyik két fémgolyót forgat a markában.
A másik megkérdi:
– Ezt meg miért csinálja?
– Mert megnyugtat.
– Engem viszont baromira idegesít!
A községi plébános elmegy a körzeti megbízotthoz
– Édes fiam, segíts, mert ellopták a kerékpáromat.
Mit csináljak?
– Mit, atyám?
Vasárnap a prédikációjában tessék elsorolni a tízparancsolatot, és amikor odaér, hogy „ne lopj”, nézzen jól körül, mert aki elbújik, az a tolvaj.
A mise után a plébános elmegy a rendőrhöz.
– Az Isten megáldjon, édes fiam, megvan a biciklim.
– Úgy történt, ahogy mondtam?
– Majdnem… Elkezdtem sorolni a parancsolatokat, s amikor odaértem, hogy „ne paráználkodj”, azonnal eszembe jutott, hol hagytam a kerékpárom.
A férj megcsalja a feleségét a titkárnőjével, de észreveszi, hogy a nagy szexcsata eredményeképp a vállán egy harapásnyom maradt
Miközben megy hazafelé, azon töpreng, mit mondjon az asszonynak.
Belép a lakásba, a kutyájuk szalad felé.
Hirtelen ötlettől vezérelve elkezd birkózni az állattal, majd mutatja a vállát a feleségnek:
– Nézd csak, mit csinált velem ez a dög!
A felesége széthúzza a blúzát:
– Az semmi, nézd meg, az én melleimmel mit művelt!
Egy nő bemegy a fogorvoshoz, beül a székbe, leveszi a bugyiját és széttárja a lábát
– De hölgyem, biztosan eltévedt!
Ez fogászat – hebegi a megdöbbent fogorvos.
– A nőgyógyászat a második emeleten van!
– Semmi tévedés!
– mondja ellentmondást nem tűrő hangon a nő.
– A múlt héten maga csinálta a férjem protézisét, hát most vegye is ki!
Egy szőke nő kérdezte a repülőgép pilótáját:
– Egyet áruljon el nekem, pilóta úr.
Azt még értem, hogy nappal hogyan repülnek, mert ugye látják a földet, hogy merre járnak.
De ilyenkor, éjszaka hogyan?
Hiszen nem látni semmit!
A kapitány kimutatott az ablakon.
– Éjszaka még egyszerűbb.
Látja, ott van két villogó fény a szárnyak végén, egyszerűen azok között kell tartani a gépet.
Az utas leesett állal nézett.
– Aha, hát ez így tényleg egyszerű.
A székely meg a fia mennek az erdőben, a fiú az egyik bokor alatt talál egy régi mordályt
Kérdezi az apját:
– Mi vóna ez édesapám?
– Trombita.
– szájába veszi és fujni kezdi, de a puska eldurran, az öregnek meg fülig reped a szája.
A gyerek kisvártatva megszólal:
– Hát édesapám hiába nevet, én azért egy kicsit megijedtem!
A rabbi találkozik Grünnel és azt mondja neki:
– Igaz az Grün, hogy a Swarc lányának udvarolsz?
– Igaz, rabbi.
– De hát neked feleséged van.
– Igaz rabbi, de már köhög…
Az újoncok 20 kilométeres menetgyakorlaton vesznek részt
Már egy órája menetelnek keményen, és kezdenek rogyadozni a lábaik a nehéz menetfelszerelés alatt.
Az őrmester elérkezettnek látja az időt egy kis lelkesítésre:
– Katonák!
Eddig mindenki nagyszerűen teljesített, már vagy 5 kilométert leküzdöttünk!
Ha nem tévedek, bármelyik percben elérhetünk a starthelyre, és megkezdhetjük a gyakorlatot!
– Ki az abszolút depressziós?
– Aki ha virágillatot érez, elkezdi keresni a koporsót.
Széttéplek, mint etióp gyerek a segélycsomagot!
Főnök a beosztottjához:
– Kovács, ezen a héten már ötödször késett a munkából!
Tudja mit jelent ez?
– Akkor már biztos péntek van…
Egy dajdajozó, részegekből álló társaság csönget be egy lakás ajtaján
Amikor kijön a háziasszony, a legkevésbé részegnek tűnő fickó megkérdi tőle:
– Ön a Kovács Béláné?
– Igen, én vagyok.
– válaszolja a nő.
– Miért kérdi?
– Ha Ön Kovács Béláné – csuklik egyet a szóvivő – válassza ki legyen szíves közülünk Kovács Bélát, hogy aztán mehessünk tovább…
– Mi a software?
– A számítógép azon része, amelyet szidni lehet.
– És mi a hardware?
– A számítógép azon része, amelyet viszont rugdosni is lehet.
A cigány és a fia horgásznak
A cigány kifog egy aranyhalat.
Mondja a hal, hogy lehet három kívánságotok.
A cigány gyerek mondja:
– Első:
sok csokit, második:
sok cukrot!
Mire az apja:
– Lófaszt a seggedbe.
– ÁÁÁáááhhhhh…
Egy férfi száguldozik az új autójával
A rendőr megállítja:
– Uram, nem olvasta a sebességkorlátozó táblát?
– Micsoda?
Olvasni ilyen sebesség mellett?
A festő rászól a folyamatosan beszélő politikus modelljére:
– Még egy szó és olyannak festem le, amilyen.
– Ki volt a világ legnagyobb üzletembere?
– ???
– Kolumbusz Kristóf, mert:
– Mikor elindult, nem tudta hova megy.
– Mikor megérkezett, nem tudta hol van.
– Mikor visszatért, nem tudta hol volt.
– Mégis elérte, hogy az egész utat a főnöke fizesse ki helyette…
A boltban sokan vannak, amikor két fiú belép
Türelmesen kivárják a sorukat.
A boltos nagy hangon megszólítja őket:
– Na mit adhatok a fiataluraknak?
– Egy doboz patkánymérget kérünk.
– Sok a patkány, ugye?
– Igen.
– Nagyok?
– Többnyire.
– Mekkorák?
– Így kábé ekkorák.
– Akkor ez jó lesz.
Tudjátok hogyan kell használni?
– Igen.
– Itt fel kell bontani a dobozt, aztán ki kell húzni a tálcácskát, és a tálcácskának itt a szélét kell feltépni.
Tudjátok, hogyan kell adagolni?
– Igen.
– Kétméterenként szétrakjátok arra, ahol a patkányok járkálnak, de vigyázzatok, hogy más állat ne férhessen hozzá.
Tudjátok, hogy mit kell csinálni a maradékkal?
– Igen.
– Beleteszitek egy zacskóba és elégetitek.
Mostmár mindent tudtok.
Akkor a legjobbakat!
Sziasztok!
– Viszontlátásra!
A fiúk fizetnek, majd az utcára kilépve összenéznek:
– Hú de jó, hogy végül mégse kértünk óvszert!
A tanárnő ráüvölt Mórickára feleltetés közben:
– Móricka, minden marhaságot összehordasz, semmi értelme az egésznek, ellentmondasz önmagadnak!
Hát így mi lesz belőled?
– Hogy-hogy mi?
Hát meteorológus.
A rendőr fia áll a térkép előtt, és kérdezi az apját:
– Apu, hol van az Alpok?
Mire a rendőr:
– Kérdezd meg anyádat, ő rak el mindig mindent…
– Hogy internetezik a Pókember?
– ???
– Felmegy a pókhálóra.
Stirlitz es Müller gőzfürdőbe mennek
Vetkőzés közben Müller észrevette Stirlitz nagy vörös csillagokkal ékesített alsónadrágját.
– Nahát Stirlitz, hol vette azt a gatyát?
– kérdezte Müller.
– A Gorkij fasorban – mondta Stirlitz.
„Vajon nem fecsegtem túl sokat?” – tette hozzá gondolatban.
Egy férfi felad egy társkereső hirdetést:
„Feleséget keresek!
”
Másnap kap egy csomó levelet, mindegyikben ez áll:
„Mit szólna az enyémhez?”
– Vádlott, próbáljon végre más ember lenni!
– Én megpróbáltam bíró úr, de akkor meg három évet kaptam okirathamisításért.
– Apa – szól a skót gyerek az apjának – adj egy fontot, hogy megnézhessem az állatkertben az óriáskígyót!
– Fölösleges – mondja az apa.
– Itt a nagyító, nézegesd vele a gilisztát!
Három elítélt beszélget a börtönben:
– Titeket miért itéltek el?
– kérdi az egyik.
– Elkötöttem egy autót, egymillió forintos kárt okozva.
És te?
– Én loptam az állam pénzéből, kétmillió forintos kárt okozva.
– Hát te cimbora?
Te mit csináltál?
– Én három millió forintos kárt okoztam.
– Na akkor te vagy itt a legjobb.
Hogy csináltad?
– Hóvirágot szedtem.
Egy rendező elmegy az indiánokhoz filmet rendezni
Egyik nap megkérdezi az indián varázslót, hogy milyen idő várható mára.
Az indián így felel:
– Ma meleg lesz!
Másnap ismét megkérdezi a rendező, hogy milyen idő lesz.
Az indián azt mondja:
– Esős idő várható!
Másnap már a sajtóval jön, hogy az egész világ hadd lássa, létezik egy indián aki meg tudja mondani az időjárást!
– Na és ma milyen idő várható?
– Azt sajnos nem tudom megmondani!
– És miért nem, talán mert nem egyedül jöttem?
– Á, dehogy, csak elromlott a tévém, és nem láttam az időjárásjelentést!
A csiga vérző fejjel ül az ambulancián
Az orvos kérdezi:
– Hát magával meg mi történt?
– Rohantam haza, mint állat, és hirtelen kinőtt előttem egy gomba!
Két gyerek limonádét árul, odamegy hozzájuk egy cserkész
– Ez igazi citromból van?
– Igen.
– Jó, mert én csak a természetes italokat, és ételeket szeretem.
Tudjátok mit?
Veszek egy pohárral, ha vesztek tőlem egy doboz finom cserkészsüteményt!
– Igazi cserkészből sütötték?
Az egyetemistát már másodszor húzzák meg a szigorlaton
A helyi kocsmában, a hatodik feles után így elmélkedik magában:
– Nem is lehetett volna ez másképpen… Ugyanaz a terem, ugyanaz a vizsgáztató, ugyanazok a kérdések…
A szőke titkárnőt első munkanapján elküldik kávét csinálni
Mivel még sosem főzött kávét, lemegy a közeli presszóba egy termosszal.
– Elnézést, belefér ebbe a termoszba hat csésze kávé?
A pincér nézegeti a termoszt egy kicsit, aztán felel:
– Igen, azt hiszem hat csésze pont elfér benne.
– Ó, ez nagyszerű!
Akkor kérek kettőt cukorral, egyet cukor nélkül, egyet tejszínnel és két capuccinot!
A mennyasszony anyja egy kissé túl szemérmes, és a nászéjszaka előtti uolsó intelme így szól:
– Ne mutasd magad soha teljesen meztelenül a férjed előtt, mindig legyen rajtad valami ruhanemű.
A teljes meztelenség undorító, közönséges, ízléstelen, kiábrándító!
Eltelik két hét, az ifjú férj egy este enyhe gyanakvással így szól a feleségéhez:
– Mondd szívem, nem volt nálatok a családban valami elmebetegség, vagy öröklött téboly?
– Miért kérded?
– Különben mi a fenétől van az, hogy minden áldott este ezzel a hülye kis kalappal a fejeden vonulsz be az ágyba?
Egy férfi odamegy a boltban egy fiatal, csinos nőhöz:
– Bocsánat, hölgyem.
A feleségem itt van valahol az áruházban, de sehol sem találom.
Beszélgetne velem pár percet?
– Miért?
– Mert ahányszor elkezdek társalogni egy fiatal nővel, a feleségem pár percen belül mindig megjelenik.