Két öreg éldegél egy szociális otthonban, egy néni és egy bácsi.
Mivel mindketten özvegyek, ezért egy nap a bácsi arra gondol, megkéri a néni kezét.
A vacsoránál aztán nekiszegezi a kérdést:
– Hozzám jössz feleségül?
A néni meghatottan válaszol:
– Igen, örömmel!
Ennek mindketten nagyon örülnek, majd nyugovóra térnek, mindketten a saját szobájukban.
Másnap azonban a bácsi nem emlékezik arra, hogy választottja vajon igent, vagy nemet mondott?
Ebédnél aztán – szégyen ide vagy oda – csak megkérdi:
– Arra emlékszem, hogy tegnap este megkértem a kezed, de arra sajnos már nem, hogy igent mondtál-e…
– Jaj, te csacsi, hát persze hogy hozzád megyek – kuncog a néni.
Majd elgondolkodva hozzáteszi:
– Jó is, hogy szóba hoztad, mert én arra emlékeztem, hogy valaki megkérte a kezem, de arra már nem, hogy ki volt az.
