HumorViccek

Vicc: Két Stirlitz áll egymással szemben.– Stirlitz -…

Két Stirlitz áll egymással szemben.

– Stirlitz – gondolja az egyik.

– Stirlitz – gondolja a másik.

– Ez hülye!

– gondolja a tükör.

– Tudod-e fiam, miért teremtette az Úr először Ádámot és csak azután Évát?

– Igen Tiszteletes úr – válaszolja a kisfiú – mert a Jóisten is tudta, hogy nem jó egy asszonnyal kezdeni!

– Hallom, a feleséged válni akar!

– Igen, egy hülye feminista agyrém miatt.

Feldühödött, mert kinyitottam az autónk ajtaját, és segíteni akartam neki kiszállni!

– Ne mondd!

Pusztán azért akar válni, mert udvarias voltál vele?

– Igen, bár valószínűleg az is közrejátszott, hogy közben 130-al mentünk az autópályán.

Közmondások a modern kor emberei számára:

– Amit felinstalláltak estig, összeomlott reggelig…

– Egy több ezer oldalas szörfözés is egy egyszerű kattintással kezdődik.

– Aki másnak vermet ás, az a Stack Pointer.

– Ép hardverben ép szoftver.

– Krisztus koporsóját se őrizték tűzfalak.

– Bízzál Gatesben, de tartsd készenlétben az install CD-t.

– Nem halat kell adni az eszkimónak, hanem megtanítani, hogyan használja a Hálót.

– Játszik vele, mint internetező az egérrel.

– Ember tervez, Windows lefagy.

Kovács honvéd először kap kimenőt, amikor is a szüleivel sétál a parkban

Ahogy sétálnak feltűnően bámulni kezd két velük szemben közeledő fiatal lányt, majd ahogy elhaladnak mellettük, utánuk fordul, mire az anyuka meghatódva mondja a férjének:

– Látod, hogy nő a fiunk, Béla!

Már a lányok után forgolódik.

Mire megszólal Kovács honvéd a fejét csóválva:

– A jobb szélső nem tartott lépést.

Egy szállodába rendőrszázados érkezik

A segítőkész portás bemondás alapján előzékenyen kitölti neki a bejelentőt, és aláírásra átnyújtja.

Meglepetésére a százados aláírás helyett egy kis keresztet, és három nagyobb keresztet ír csak.

A portás óvatosan érdeklődik:

– Elnézést, százados úr, ezek mik?

– Hát az aláírásom!

– És elől, ez a kisebb kereszt?

– Ja, hát az a doktorátusom.

Kalózhajó félszemű kapitánya este támad a kivilágított áruszállító hajóra

Ahogy a hajó mellé érnek, egyből elkezdenek átugrálni a kalózok.

Eldördül az első lövés, amely véletlenül éppen a kalózkapitány egyetlen ép szemét éri.

Mire a kapitány felordít:

– Ez az fiúk, jól csináljátok!

Először a világítást!

– Hé kocsmáros, mennyibe kerül a sör?

– A pohár 220, a korsó 330.

– Aha, értem.

És a sör?

A kis debilt leküldi az anyja a henteshez:

– Na kisfiam, menj le légyszives a henteshez!

– Lemegyeeeeek a hentesheeez!

– Hozzál finom hurkát!

– Hozzzoook fiiinomm huuuurrkáááát!

– De ne véreset!

– Denevéreset?

Tárgyalóterem, a vádlott egy szőke nő

Ügyész:

– Vádlott, hol volt Ön augusztus 24-én éjszaka?

Védőügyvéd:

– Bíró úr, tiltakozom!

Nem tartozik a tárgyhoz!

Bíró:

– Nos, hölgyem, erre a kérdésre nem kell válaszolnia.

Vádlott:

– De, bíró úr, inkább válaszolok a kérdésre!

Ügyész:

– Akkor ismét kérdezem:

hol volt Ön augusztus 24-én éjszaka?

Vádlott:

– Nem emlékszem…

Home-made betörésvédelem:

Az ajtón jól látható helyre tűzzük ki valamelyik szöveget, a betörőket valószínűleg kicsit elbizonytalanítja:

1.

Kedves hentes úr!

Holnaptól kérem napi 5 kiló húst hozzon Brutusnak.

Az eddigi négy kiló valószínűleg nem elég neki, mindig olyan ideges és kiszámíthatatlan lesz tőle.

2.

Kedves postás úr!

Vérfoltokat találtam a leveleinken, valószínűleg az Öné!

Kérem legközelebb óvatosabban dobja be a leveleket, nem szeretnénk, ha még további testrészeit is elveszítené.

Egyébként nem érkezett még meg a „Harci kutyák tartása a lakásban” című könyv, amit nemrégiben rendeltünk?

3.

Kati, ne gyere be!

A skorpiók már megint elszabadultak!

4.

Kedves rovarirtó!

Ha bejön, kérem maradjon a fal mellett, a padlót ugyanis annyira megrágták a hangyák, hogy lezuhanhat a pincébe, a patkányok közé!

– Hívja a mentőket, Jean!

– Mi baj, uram?

– Elütötte az óra az éjfélt.

A kis cigánygyerek öltözködik

Megkérdezi az apját:

– Apa, melyik a gatya eleje?

– Mondtam már te kis taknyos:

sárga elöl, barna hátul.

– Miben fürdenek az etióp gyerekek?

– ???

– Pohárban.

Két barát beszélget:

– Sportolsz?

– Minden nap jógázom.

Hanyatt fekszem a heverőn két órán át, a szememet egyetlen pontra függesztve.

– Milyen pontra?

– A képernyőre.

Taxis visz egy utast, amikor észreveszik, hogy az út mellett párzik két kutya

A taxis büszkén megjegyzi:

– Én és a feleségem minden éjjel így csináljuk.

Az utas szomorúan mondja:

– Az én feleségem sajnos nagyon konzervatív, csak a hagyományos pózokat szereti.

A taxis nekiáll tanácsot adni:

– Próbáljon meg este megitatni az asszonnyal két pohár Martinit, meglátja, sokkal készségesebb lesz.

Másnap megint találkoznak, a taxis megkérdi:

– Na, használt a két Martini?

– Igen, de tízet kellett megitatnom vele…

– Hogyan?

Az nagyon sok!

– Igen, az első két Martini után már nem volt kifogása az új póz ellen, de további nyolc kellett hozzá, hogy hajlandó legyen felvenni a szájkosarat…

Monitor hirdetés:

—————————

| Ha kivágja ezt a kupont |

| vehet egy új monitort |

—————————

A föld gömb alakját akarja érzékeltetni a tanár a diákokkal

– Móricka!

Ha én itt a tanterem közepén elkezdek ásni, és ások, ások, hova jutok?

– A diliházba.

Kohn bemegy a kóser vendéglőbe, és sóletet rendel

Erre a pincér:

– Sajnálom uram, de a sólet még nincs készen.

– Mi az, hogy nincs kész délben?

– mondja erre Kohn -, a szomszéd vendéglőben ilyenkor már rég finganak!

– Apa, apa!

A nagymama ki akar ugrani az ablakon!

– Húú kisfiam, jó hogy szóltál, de most nagyon figyelj!

Hozz széket, kamerát és egy sört!

Skót üzletember nagy nehezen felvonszolja ormótlan nagy kézipoggyászát a repülőre, de ott már csak a stewardess segítségével tudja

Skót üzletember nagy nehezen felvonszolja ormótlan nagy kézipoggyászát a repülőre, de ott már csak a stewardess segítségével tudja begyömöszölni az ülése feletti csomagtartóba.

– Mindig ilyen nehéz csomagot cipel?

– kérdezi a légikisasszony.

– Ezután soha többé!

– lihegi a skót.

– Legközelebb én bújok a csomagba, és a feleségem veszi a jegyet!

A könyvelő mondja a főnöknek:

– Főnök, megcsináltam a negyedéves kimutatást!

Tízszer is utánaszámoltam.

– Nagyszerű.

– Tessék, itt van mind a tíz eredmény!

Az öreg székely kegyetlenül be van nyomva, mint a rajzszög, s a kocsmából hazafelé baktat a szekéren bóbiskolva

Ezt meglátja a rendőr, s megállítja a fogatot.

– Bátyám, maga olyan részeg, hogy majd lefordul a kocsiról, szerencsétlen ló meg csak megy a feje után, még baleset lesz belőle.

Az öreg székely csak mordul rá egyet!

A rendőr intézkedés gyanánt a következőket mondja:

– Bátyám, látva a jelenleg állapotát, mit szólna ahhoz, ha most elvenném a lovát?

A székely meghúzza a vállát, s közli:

– Mit szólhatnék?

Rendőr vejem még úgysem volt!

Egy paraszt vett egy Mercedes-t a Daimler-Chrysler-től

Sokat mérgelődött az extrákért fizetendő felár miatt.

Nem sokkal később a Daimler-Chrysler egyik vezetőségi tagja vett ettől a paraszttól egy tehenet a hétvégi birtokára.

A következő számlát kapta:

Számla:

– 1 tehén – alapmodell – Alapár 2.400,– EUR

– 1 tehen – kétszinű (fekete/fehér) – Felár 150,– EUR

– Marhabőr huzat:

100,– EUR

– Tejtartó nyári és téli üzemre:

50,– EUR

– 4 lefejtő szelep:

12,50 EUR/db, 50,– EUR

– 2 lökháritó, szaru:

17,50 EUR/db, 35,– EUR

– Trágyázó berendezés (Bio):

60,– EUR

– Paták (párosujjú, négyévszakos):

100,– EUR

– Kétkörös fékrendszer (első és hátsó):

400,– EUR

– Légycsapó, félautomata:

30,– EUR

– Többhangú hangjelző:

135,– EUR

– Becsukható halogénszemek:

150,– EUR

– Vegyes üzemű tápanyaglebontó:

1.250,– EUR

Teljes tehen a kivánt kivitelben:

4.910,– EUR

A legendás hírű jobboldali svéd politikusról Jarl Hjarlmarssonról mesélték, hogy választási kampánya alatt helikopterrel közelítette meg

A legendás hírű jobboldali svéd politikusról Jarl Hjarlmarssonról mesélték, hogy választási kampánya alatt helikopterrel közelítette meg a félreeső településeket.

Egyszer egy ilyen távoli kis településen tartott egy hosszabb beszédet, és eljött az idő, mikor kérdéseket tehettek fel neki a polgárok.

Sokáig csend volt a teremben, míg a leghátsó sorban felállt egy svéd vadász és megkérdezte:

– Onnan fentről a levegőből látott az úr valahol szarvasokat a környéken?

– Hogyan nevezik a búslakodó békaember víz alatti kastélyát?

– ???

– Bú-vár.

Csinos fiatal nő az orvosnál:

– Vetkőzzön le kérem derékig – szól a doktor.

A hölgy leveti a blúzát és láthatóvá válik egy vékony aranylánc, rajta parányi repülőgép, amely a két melle között fityeg.

– Micsoda remek kis masina!

– figyel fel az orvos.

– És micsoda isteni kifutópálya!

Pistike sírva jön haza az iskolából:

– Anya!

Az iskolában mindenki Rambónak szólít!

– Nahát, holnap bemegyek az igazgatóhoz!

– Inkább ne!

Ez az én ügyem!

– Mi az abszolút pofátlanság?

– ?

– Terhes nőnek sziasztokkal köszönni.

– Jegyeket, bérleteket kérem!

– Én már elmúltam hetven éves.

– Tudja ezt valamivel igazolni?

– Persze.

Ha fiatalabb lennék, fellökném magát és elszaladnék.

Megszületik a kisbaba, és csodák-csodájára már beszélni is tud

Odaszól az orvosnak:

– Maga az orvos?

– Igen, én vagyok – feleli döbbenten az orvos.

– A születés kicsit fájt, de azért jó munkát végzett!

Hol van az édesanyám?

– Itt vagyok – feleli az anyja elhalóan.

– Nagyon jó volt a hasadban ilyen hosszú ideig.

Köszönöm, hogy megszülethettem!

Apám is itt van?

– Igen, itt vagyok!

– feleli büszén az apa.

– Gyere kicsit közelebb!

– kéri a baba.

Az apa közelebb hajol, ekkor a baba elkezdi a mutatóujjával a férfi homlokát ütögetni, és felkiált:

– Na, ugye milyen kellemetlen?!

!

Egy rendező elmegy az indiánokhoz filmet rendezni

Egyik nap megkérdezi az indián varázslót, hogy milyen idő várható mára.

Az indián így felel:

– Ma meleg lesz!

Másnap ismét megkérdezi a rendező, hogy milyen idő lesz.

Az indián azt mondja:

– Esős idő várható!

Másnap már a sajtóval jön, hogy az egész világ hadd lássa, létezik egy indián aki meg tudja mondani az időjárást!

– Na és ma milyen idő várható?

– Azt sajnos nem tudom megmondani!

– És miért nem, talán mert nem egyedül jöttem?

– Á, dehogy, csak elromlott a tévém, és nem láttam az időjárásjelentést!

– Mi a sebész kedvenc étele?

– ???

– Sebesült.

Fiatal lány az első randira készül

Elmegy a fiúval moziba, utána pedig a srác hazakíséri.

Amikor a fiú egy búcsúcsókot akar neki adni, a lány kiugrik az autóból és beszalad a házukba.

Este még ezt írja a naplójába:

„Józsival ma moziban voltunk, utána pedig meg akart csókolni.

Ezt én nem engedtem és hazaszaladtam.

Hiába, az ember legjobb barátai a lábai.”

A legközelebbi alkalommal a fiú a blúzába is be akar nyúlni, de a lány ezt sem hagyja, megint elszalad.

Bekerül a naplóba a bejegyzés:

„Józsi ma be akart nyúlni a blúzomba, de én elszaladtam.

Mint már azt korábban megállapítottam, egy lány legjobb barátai a lábai.”

A harmadik találka után is beírás a naplóba:

„Hja, egyszer még a legjobb barátok is eltávolodnak egymástól…”

– Miért van nagyobb orrlyukuk az orangutánoknak, mint a férfiaknak?

– ???

– Mert vastagabb a mutatóujjuk.

Amerikában egy férfit bíróság elé állítanak házi készítésű whiskey árusításáért

A tárgyaláson az ügyvéd felállítja vádlottat és az esküdtekhez fordul:

– Nos, hölgyeim és uraim, nézzék csak jól meg az ügyfelelmet.

Tényleg úgy néz ki, mint aki képes eladni a whiskey-t, ha van neki otthon?

Ezeket láttad már?

[social-share total_counter_pos="leftbig"]
Szia, Mazsola vagyok a bikuci.hu honlap tulajdonosa. Az oldalamon vicces képeket, mémeket, vicceket, humoros videókat és érdekes cikkeket találsz a világról. Célom, hogy szórakoztassam honlapom látogatóit és egy kis nevetést hozzak az életükbe. Gyere és…

EZ MÉG ÉRDEKELHET