Egy ügyvédnek sosem szabad megkérdeznie a tanút, ha nincs felkészülve a válaszra.
Egy kisvárosban zajló perben az ügyész behívta első tanúját, egy idős nagymamát.
Odalépett a tanúhoz és megkérdezte tőle:
– Takács néni, ismer engem?
– Persze, hogy ismerlek!
Gyerekkorod óta ismerlek és mondhatom, kiábrándultam belőled.
Hazudsz, csalod a feleségedet, befolyásolod az embereket, rágalmazod őket a hátuk mögött.
Nagy embernek hiszed magad, miközben annyi eszed sincs, mint egy utcaseprőnek.
Igen, persze, hogy ismerlek!
Az ügyésznek tátva maradt a szája, azt sem tudta, köpjön vagy nyeljen.
Némi gondolkodás után a terem másik végébe mutatott és megkérdezte:
– Takács néni, ismeri a védőügyvédet?
– Hát persze!
A védőügyvédet is gyerekkora óta ismerem.
Gyenge jellem, italos természetű, senkivel sem tud normális kapcsolatot teremteni és mint ügyvéd, egyike a legrosszabbaknak az országban.
Hogy el ne felejtsem, ő is csalja a feleségét méghozzá két nővel, az egyik a maga felesége, ügyész úr… Igen, ismerem!
A védőügyvéd sokkot kapott.Erre a bíró magához kérte az ügyészt és az ügyvédet, majd nagyon halkan így szólt hozzájuk:
– Ha bármelyikük megkérdezi, hogy ismer-e engem, esküszöm, a börtönben fog megrohadni!
Vicc: Grün nagyot köszön a Váci utcában pöffeszkedően sétálgató Kohnnak, de az még csak oda se biccent
Grün nagyon dühös lesz:
– Na, mi az, már meg sem ismersz?
– Ha nem ismertelek volna meg, akkor most megismernélek.
De mert megismertelek, most nem ismerlek meg.
