Pistike viccekViccek

Vicc: Nyelvtanórán: – Pistike, mondj egy igekötőt és egy névmást! – Ki? Én?

Nyelvtanórán:

– Pistike, mondj egy igekötőt és egy névmást!

– Ki?

Én?

Vicc: Bolhaírtó port árul a székely vásározó, de valójában az csak téglapor volt, szépen csomagolva

Vették is a népek mint a cukrot.

– Aztán mondja csak, hogy kell használni ezt a bolhaport?

– Meg kell fogni a bolhát, és az orrára kell tenni egy csipettel, attól felfordul.

– Hogy mondja kend?

Hiszen ha megfogom, már nem kell a por, mert agyonnyomom…

– Agyonnyomni?

– Az sem rossz módszer…

Vicc: Két férfi üldögél a kocsmában, az egyik odaszól a másiknak:

– Te, komám, mikor születtél?

– 1961 február 3.-án.

– Érdekes, én is akkor születtem.

Hol születtél?

– Seattle-ben.

– Ez furcsa, én is ott születtem.

Iskolába hova jártál?

– Az Abraham Lincoln középiskolába.

– Hihetetlen, én is oda jártam.

Arra megy a pincér, az első fickó odaszól neki:

– Figyeljen csak, ilyet még nem hallott!

Én és ez a fickó ugyanakkor születtünk, ugyanott, sőt még iskolába is egy helyre jártunk!

A pincér bólogat, majd visszamegy a pult mögé.

Kérdi a csapos:

– Mi újság?

– Á, semmi különös, a Johnson ikrek már megint holtrészegek…

Vicc: A “vegetáriánus” egy ősi indián szó

Jelentése:

“rossz vadász”.

+1 vicc

Az iskolában a tanárnő a híres emberekről tart előadást.

– A híres emberek azok voltak, akik valami nagyot tettek valamilyen téren.

Ilyen volt Kolumbusz Kristóf a felfedezések terén, vagy Edison a találmányok terén.

Tudna valaki hasonló példát mondani?

Móricka jelentkezik:

– Nekem a nagyapám perecárus volt a Hősök terén.

+1 vicc

Ügyfél kérdezi az ügyvédtől:

– Mennyi tiszteletdíjat kér jogi tanácsokért?

– 20.000 forintba kerül három válasz.

– Nem túl drága ez egy kicsit?

– De igen.

És mi a harmadik kérdése?

+1 vicc

– Mi a családi neve, katona?

– kérdezi az őrmester az újoncot.

– Szarka.

– Nekem ne becézgesse magát!

+1 vicc

A szőke nő bemegy a szexboltba:

– Szeretnék egy zárlatos vibrátort.

– Zárlatosat?

De miért?

– Azt akarom, hogy agyonbasszon.

+1 vicc

Köztudott, hogy a papok hisznek Istenben…

Akkor miért van a templom tetején villámhárító?

+1 vicc

A skót táviratot akar feladni:

– Szeretnék küldeni egy táviratot a barátomnak, amelyben értesítem, hogy holnap érkezem.

Mennyibe kerülne ez?

– 20 penny szavanként, az aláírás ingyenes.

– Rendben!

Írja akkor, hogy:

“Üdvözlettel.

Aláírás:

Barátod-Joe-holnap-este-8-kor-érkezik.”

+1 vicc

Két cigány át akar szökni a határon, hát hol másszanak át – az őrbódé tetején.

Mászik az első, átesik, nagyot zörög.

Kilép az őrkatona:

– Állj, ki vagy?

Megszólal a cigány:

– Mii-áá-úú.

Az őr megnyugodva visszalép az őrbódéba.

Mászik a másik, ő is átesik, még nagyobbat zörög.

Kilép az őrkatona:

– Állj ki vagy?

Megszólal a másik cigány:

– A másik macska…

+1 vicc

Két számítógépes rendszergazda beszélget:

– Te, hogy lehetsz olyan hülye, hogy a kutyád nevét adod meg jelszónak?

– Miért, mi a bajod azzal, hogy wfK41a2s?

+1 vicc

– Mi az aratás sikeres befejezése?

– ???

– Kaszasiker.

+1 vicc

Találkozik az olasz és az ukrán maffiavezér.

Kérdezi az olasz az ukránt:

– Van négyemeletes házad?

– Nincs!

– Akkor te nem is vagy igazi maffiózó!

Ismét érdeklődik az olasz:

– Van fekete limuzinod?

– Nincs!

– Akkor te nem is vagy igazi maffiózó!

Újabb kérdés:

– És van ujjnyi vastag arany nyakláncod?

– Nincs!

– Akkor te nem is vagy igazi maffiózó!

Erre nagyon mérges lesz az ukrán.

Hazamegy, kiadja a parancsokat:

– A hat emeletből kettőt lerobbantani, a helikoptereket eladni, a kutyáról meg vegyétek le a láncot, mától én fogom hordani!

+1 vicc

– Nővérke!

Hagy adjak egy csókot magának!

– Nem lehet!

– De nővérke!

Hagy adjak egy csókot!

– Nem lehet!

Már az is szabályellenes, hogy meztelenül fekszünk egymáson az ágyban!

+1 vicc

Bill Clinton meséli az életrajzírójának:

– Életem legjobb és legrosszabb döntése volt Monica Lewinsky!

– Miért?

– kérdezi az író.

– Ugyanazon okból:

mert nagy a szája!

+1 vicc

George Bush ül a fehér ház lépcsőjén és keservesen sír.

Isten lenéz rá és megkérdi

– Miért sírsz George?

– Tudod az iraki helyzet, a sok halott, ezért.

– Békét kell kötnöd – feleli Isten, – és minden rendben lesz.

Tony Blair az angol parlament lépcsőjén zokog.

– Miért sírsz Tony?

– kérdi Isten.

– Az iraki helyzet, a sok halott.

– Békét kell kötnöd – feleli Isten, – és minden rendben lesz.

Gyurcsány Ferenc ül a Parlament lépcsőjén és őrülten zokog.

– Miért sírsz Ferenc?

– kérdezi isten.

Gyurcsány Ferenc szótlanul végigmutat az országon.

Isten lenéz rá és együtt sírnak.

+1 vicc

1975 augusztusában egy háromtagú banda akarta kirabolni a Skót Királyi Bank Rothesay-ben található fiókját, de a forgóajtó csapdába ejtette őket.

A bank személyzete segített kiszabadulni nekik, amit megköszöntek, majd távoztak.

Néhány perc múlva ismét megjelentek, és készpénzt követeltek, de a személyzet már nem vette őket komolyan.

Amikor 5000 fontot kértek, a főpénztáros hangosan kinevette őket.

Ekkor az egyik rabló átugrott a pulton, azonban a földetéréskor kificamította a bokáját.

A másik két bűntárs megpróbált elmenekülni, de kifelé menet megint beszorultak a forgóajtóba…

+1 vicc

Kikötőben:

– Elnézést, a macskám agyoncsapta az �-n kutyáját.

– De hát az én kutyám egy Pitbull, hogy ölhette meg az �-n macskája?

– Úgy, hogy vasmacska.

+1 vicc

Megkérdezik a holland válogatott Bergkamp-ot:

– Mi van a kapusotokkal?

A cserekapusotok az edzésen megsérült, a másikat én rúgtam fel.

Akkor most nincs kapusotok?

– Van de(r) Saar.

+1 vicc

A rabbi találkozik Grünnel és azt mondja neki:

– Igaz az Grün, hogy a Swarc lányának udvarolsz?

– Igaz, rabbi.

– De hát neked feleséged van.

– Igaz rabbi, de már köhög…

+1 vicc

– Na és, hogy vezet a lányod?

– Sakkosan.

– Sakkosan?

Hogy érted?

– Egyszer egy gyalogost, másszor egy futót üt el.

+1 vicc

Bíróságon:

– Kovács úr, miért verte meg a szomszédját?

– Mert három hónapja kakasokat tart a lakásában.

– Ezért még nem kell megverni.

– Ez rendben volna, ha nem töltöttem volna az utóbbi fél év minden egyes munkanapját a pszichiáteremnél, mert reggelente kakaskukorékolást hallottam…

+1 vicc

Egy ember sétál a vasútállomáson.

Lát egy őrt, aki a vonatok kerekeit ütögeti egy kalapáccsal.

Odamegy hozzá, s megkérdi miért ütögeti.

Az őr nem válaszol.

Másodjára is megkérdi, ugyanez zajlik le.

Az ember odamegy egy másik őrhöz, s tőle is megkérdi miért ütögetik a kerekeket kalapáccsal.

– Hát, tudja a hangokból tudjuk megítélni, hogy eltört-e valami.

– Igen?

És a társa miért nem válaszolt nekem, amikor feltettem neki ezt a kérdést?

– Jah, ő tök süket…

+1 vicc

Egy sofőr felkerül a Mennyországba és találkozik Szent Péterrel, aki megkérdezi tőle, hogy mi volt a foglalkozása.

A sofőr azt mondja, hogy autóversenyző.

Szent Péter ad neki egy Lamborghinit, de kiköti, hogy maximum 150-nel mehet.

Első nap rögtön elhúz mellette 200-zal egy Mazerati.

Második nap ugyanaz 250-nel, de a sofőr nem akar vele versenyezni, ezért hagyja, hogy megelőzze.

Harmadik nap már 300-zal hagyja ott a Mazerati.

A sofőr erre már felháborodik, odamegy Szent Péterhez és panaszolja neki:

– Miért van az, hogy én csak 150-nel mehetek, de a Mazerati elmegy mellettem 300-zal?

– Te hülye, az nem Mazerati, hanem Názáreti!

És ő a főnök fia.

+1 vicc

Gyereke születik Michael Jacksonnak.

Meglátogatja a feleségét, majd félrevonja az orvosát:

– Doktor úr, mikor élhetünk nemi életet?

A doktor elgondolkodik, majd válaszol:

– Hát, szerintem várja meg, amíg befejezi az óvodát…

+1 vicc

Stirlitz épp sétálgat Katheval, mikor lövés dörren, és Kathe mellett egy ember a szívéhez kap, összeesik, és vér önti el körülötte az utcát.

Stirlitz az ösztöneire hallgatva azonnal gyanút fog.

+1 vicc

Rámenős utcai virágárus csalogatja a vevőt:

– Uram, vegyen egy szép rózsacsokrot, lepje meg vele a feleségét!

– Kösz, de nincs feleségem.

– Akkor vegyen egy csokrot, és ünnepelje meg, hogy ilyen szerencsés!

+1 vicc

– Jean, volt az ügetőn?

– Igen uram!

– Feltette azt az ezrest a 8-as lóra?

– Igen uram!

– És mi történt?

– A zsoké levette a lóról és megköszönte!

+1 vicc

Figyelmeztetés egy New York-i férfi WC-ben:

Az alkalmazott aki kiszedi a cigaretta csikkeket a kagylóból az ugyanaz a személy aki a jégkockákat késziti az italodba!

+1 vicc

– Melyik hóembert a legnehezebb készíteni:

fekete hajút, barnát, vagy szőke hajút?

– ???

– Szőkét, mert annak üreg van a fejében.

+1 vicc

Páciens a plasztikai sebészhez:

– Doktor úr, remélem nem fog fájni a műtét!

– Garantálom, hogy a műtét az nem… de majd amikor megkapja a számlát… az fájni fog!

+1 vicc

– Milyen az abszolút hullámos haj?

– ???

– Amiben tengeri betegséget kap a fésű.

+1 vicc

Hazamegy a rendőr munkából, és kikormolja a kályhát.

Kimegy az udvarra és a vödör kormot magára önti.

Odamegy a felesége és megkérdezi:

– Mit csinálsz, te szerencsétlen?

– Te ebbe ne szólj bele, asszony!

Apám azt mondta, hogy nagykoromban okos leszek!

+1 vicc

– Melyik a legelőnyösebb frizura az anyósnak?

– ???

– Rövid fekete haj, középen baltával elválasztva.

+1 vicc

Hogy szól az etióp legenda?

– A nagyapám egyszer látott egy szelet rántott húst.

Hogy szól az etióp vicc?

– A nagyapám egyszer evett egy szelet rántott húst.

+1 vicc

Ezeket láttad már?

/ 5.

Mazsola vagyok, a Bikuci alapítója és főszerkesztője. 2012 óta válogatom és szerkesztem a vicceket, mémeket és rejtvényeket. A célom, hogy a klasszikus és az új poénokból a legjobbakat hozzam el, hogy mindig legyen itt valami, ami megmosolyogtat.

Most ezeket olvassák a legtöbben

Megosztás