Vegyes viccekViccek

Vicc: Új pap érkezik a plébániára, és rögtön az első nap át is adja neki a főpap a…

Új pap érkezik a plébániára, és rögtön az első nap át is adja neki a főpap a gyóntatószéket.

Azonban meghagyja neki, hogyha nem tudja, melyik büntetésre mennyi imádságot kell kiszabni, csak szóljon ki bátran, hátul lesz a kertben.

Jön is az első gyónni vágyó ember, egy fiatal nő.

– Milyen bűnt követtél el, lányom?

– Paráználkodtam.

– Mégis hogyan?

– Szoptam.

Gondolkodóba esik a fiatal pap, nem tudja, milyen mértékű büntetést szabjon ki rá.

Ezért kiszól az idős papnak:

– Atyám, te mennyit szoktál adni egy szopásért?

– Te még új vagy itt, neked maximum egy ezrest adok érte!

Vicc: Pistike hazatérve az iskolából lelkesen meséli a papájának:

– Képzelt, azt tanultuk az iskolában, hogy némelyik állatnak minden télen új bundája van.

– Pszt, halkabban, nehogy ezt az anyád meghallja…!

Vicc: A fogyókúrázó kolléganő egy hatalmas tortával érkezik a munkahelyére

A munkatársa megkérdi:

– Úgy tudtam, hogy fogyókúrázol!

– Persze, de ez most más.

Reggel elmentem a cukrázda mellett kocsival, és a kirakatban megláttam ezt a sütit.

Olyan hívogató volt, hogy megfogadtam:

ha van szabad parkolóhely az üzlet előtt, akkor megveszem.

És képzeld, volt üres parkolóhely!

Alig kerültem nyolcat!

Vicc: Miről lehet felismerni a repülő nyulat?

– ???

– Sast visz a hátán.

Vicc: Mindjárt vége a negyedik harmadnak

(Knézy Jenő)

Csak 165 centis, de három gyereke van…

(Dávid Sándor)

A képen a dán kapitány.

Szereti a vörösbort és az unokáját.

(Knézy Jenő)

Davids elment megkeresni a lábát.

(Hajdú B.

István)

Amióta én vagyok a Fradi edzője…

(Torgyán József)

Első perc, még mindig nincs gól.

(Vitray Tamás)

Te Szabolcs, és tudtál hárítani a gól előtt?

(Rokob Péter)

Fantasztikus milyen gyors:

2 méter hátrányból 5 méter alatt 3 méter előnyt szerzett.

(Knézy Jenő)

Vicc: Hogy hívják az etióp divatlapot?

– Borda.

Két rendőr barkóbázik:

– Ember?

– Igen.

– Szemüveges?

– Igen.

– Néger?

– Igen.

– A szomszédomban lakik?

– Igen.

– Akkor feladom, nem tudom ki az…

Egy nő meg akar tanulni golfozni...

Egy nő meg akar tanulni golfozni, de mivel sosem próbálta még, órákat vesz egy golfoktatótól.

Kimennek a golfpályára, és hozzáfognak a gyakorláshoz.

Az első kísérlettel egy esetlenre sikerült suhintás után a labda egy csomó föld és fű kíséretében repül vagy két-három métert.

A golfoktató a fejét csóválva közelebb jön és egy kicsit igazít a nő kezén, hogy másképp fogja a golfütőt.

Egy újabb szánalmas kísérlet után az oktató megszólal:

– A fogással még mindig probléma van hölgyem.

Hogy is tudnám jól elmagyarázni?

Sértődés ne essék, de kezelje az ütőt, mintha csak a kedves férje merev nemi szerve lenne.

A nő úgy is tesz, üt egy gyönyörűen ívelt 300 méteres labdát.

A golfoktató örömmel felkiált:

– Nagyszerű!

Csodálatos!

Javasolhatom azonban, hogy a továbbiakban a kezét használja a szája helyett?

Repülőgépen alváshoz készülnek az utasok...

Repülőgépen alváshoz készülnek az utasok, de egyiküknek valami baja van, így hívja a stewardesst:

– Bocsánat, de kényelmetlen az ülés!

– Semmi baj, – mondja a stewardess – mindjárt hozok egy párnát.

Később megint problémázni kezd a nyűgös utas:

– Ne haragudjon, de ezek a lámpák nagyon zavaróak!

Kicsit később a lámpák kialszanak.

Hamarosan megint a hívógomb felé nyúl az utas, de ekkor megszólal a szomszédja:

– Nem tudom, mivel van megint baja, de legyen szíves, a hajtóművek zaját ne említse meg nekik!

A székely fintorogva beleszagol a levegőbe:

– Fiam, te voltál?

– Nem.

– Asszony, akkor te?

– Nem.

– Akkor én.

Megmosakodtál, Móricka?

– Igen, mama, még tegnap előtt!

Mit csinál a szőke nő, ha látja az ajtón a HÚZNI feliratot?

– ???

– Elkezdni mondani, hogy hu-hú, hu-hú…

Két indián ül a folyóparton

Eltelik egy óra, mikor az öreg indián megszólal:

– Uff!

A fiatal indián felpattan, beleugrik a vízbe.

Átúszik, majd vissza.

Leül az öreg mellé és hallgat.

Újabb óra múlva ismét megszólal az öreg:

– Uff!

A fiatal felpattan, ugrik, vissza, és hallgat tovább.

Újabb óra múltán szól az öreg:

– Uff!

A fiatal indián dühösen válaszol:

– Uffon most már maga, én már ufftam eleget!

Az újságárust nyugtalanítja...

Az újságárust nyugtalanítja, hogy egyik vásárlója minden reggel megveszi a Szabad Nép-et, rápillant a címoldalra, és aztán olvasatlanul bevágja a közeli szemétládába.

Egy reggel halkan odaszól:

– Miért veszi meg, ha el se olvassa?

Mit keres benne?

– Engem csak a halálozási hír érdekel.

– Dehát az a harmadik oldalon szokott lenni.

– Akiét én várom, az az első oldalon fog megjelenni.

Nos, a gyerekéről egyetlen pzoitív dolgot tudok elmondani

– Mi az?

– Hát… az osztályzatait elnézve biztos vagyok benne, hogy nem szokott puskázni…

A bevándorlók tájékoztatása végett közöljük...

A bevándorlók tájékoztatása végett közöljük, hogy a magyar határon látható SHALOM felirat nem üdvözlés.

Eredetileg HEGYESHALOM volt, csak kiégtek a körték…

1975 augusztusában egy háromtagú banda akarta kirabolni a Skót Királyi Bank...

1975 augusztusában egy háromtagú banda akarta kirabolni a Skót Királyi Bank Rothesay-ben található fiókját, de a forgóajtó csapdába ejtette őket.

A bank személyzete segített kiszabadulni nekik, amit megköszöntek, majd távoztak.

Néhány perc múlva ismét megjelentek, és készpénzt követeltek, de a személyzet már nem vette őket komolyan.

Amikor 5000 fontot kértek, a főpénztáros hangosan kinevette őket.

Ekkor az egyik rabló átugrott a pulton, azonban a földetéréskor kificamította a bokáját.

A másik két bűntárs megpróbált elmenekülni, de kifelé menet megint beszorultak a forgóajtóba…

Elvesztettem az órámat

A becsületes megtalálónak adok tíz percet.

Tegnap búvárpizzát ettem!

– Az meg mi?

– Lement, körülnézett, aztán feljött.

Doktor úr, a feleségem terhes lett, ezért szeretném megkérdezni, hogy ezentúl...

– Doktor úr, a feleségem terhes lett, ezért szeretném megkérdezni, hogy ezentúl hogyan csináljuk a szexet?

– Hát kedves uram, az első hónapokban csinálhatják teljesen normálisan, majd a terhesség középső szakaszában térjen át a kutyapózra, végül az utolsó harmadban a farkaspózt ajánlom.

– Farkaspóz?

Hát az meg milyen?

– Ül a lyuk mellett és vonyít.

Egy símaszkos alak lép be a bankba, fegyverrel a kezében

Nagy sikongatások közepette odamegy az ablaknál álló dolgozóhoz és átad neki egy listát.

A dolgozó nézi, majd visszadja és így szól:

– Elnézést uram, de két liter tejet, fél kiló kenyeret és 15 deka parizert a szemben lévő vegyesboltban lehet kapni!

Miért hangosak a nők szex közben:

– Megpróbálja túlharsogni a partnerét.

– Irigykedjen csak a szomszédasszony.

– Szorítja a csuklóját a bilincs.

– Pornófilmeken nőtt fel.

– Azt szeretné hogy a szomszédok is nyomon követhessék az eseményeket.

– Úgy gondolja, hogy ha már nem lehet jó, legalább legyen hangos.

– Azt reméli, hogy ezzel eltereli a férfi figyelmét a háttérben zajló focimeccsről.

– Ezt tanulta a mamájától.

A német, az angol és a cigány fogadnak abban, hogy ki bír tovább maradni a...

A német, az angol és a cigány fogadnak abban, hogy ki bír tovább maradni a büdösborz barlangjában.

Bemegy a német, egy óra múlva kirohan:

– Jajj, de büdös ez a borz!

Bemegy az angol, egy óra múlva kiszalad:

– Jajj, de büdös ez a borz!

Bemegy a cigány, egy óra múlva kiszalad a borz – Jajj, de büdös ez a cigány!

Ártatlannak érzi magát, vagy bűnösnek?

– kérdezi a bíró a vádlottat.

– Tudna esetleg még valami más válaszlehetőséget is ajánlani, bíró úr?

Jean, mi volt odakint ez a csörömpölés?

– Egy autó megpróbálta kiegyenesíteni a kanyart, uram.

– És?

– Az útszéli tölgy ezt másképp gondolta.

Égő házat oltanak a tűzoltók

Egy férfi többször bemegy az égő házba, majd rövid idő után kijön.

Negyedik alkalom után már megkérdezték a tűzoltók:

– Uram miért szaladgál be az égő házba?

– Tudják, bent fekszik az anyósom, mindig megfordítom!

A téli álom után a medve őrült kanosan ébred fel

Nincs mit tenni, elhatározza hogy az első állatot, ami szembe jön magáévá teszi.

Órákig ténfereg az erdőben, míg az egyik tisztáson ráakad a sünire.

– Hoppá – kapja föl a sünit.

– Na te most az enyém leszel!

Mutasd mid van!

!

!

– De medve, tudod hogy nekem nincs olyanom amit te keresel!

– Mivel mondtad?!

Mi lesz a Porsche-ból ha 200-al nekimegy egy betonfalnak?

– ???

– Por se!

Bormann és Müller kávézgatnak Müller dolgozószobájában

Egyszer csak besettenkedik Stirlitz és egy csomó titkos dokumentumot kiemel a páncélszekrényből.

– Ki volt ez?

– kérdezi döbbenten Bormann.

– Ez?

Stirlitz, a Vörös Hadsereg legjobb kémje.

– És miért nem kapod el???

– Eh, már évek óta próbálom, de mindig kicsúszik a kezeim közül…

Bemegy egy szakadt...

Bemegy egy szakadt, borostás, alkoholtól bűzlő fickó a bankba, odamegy az egyik ügyintézőhöz és rámordul:

– Figyelj, te ribanc, egy rohadék számlát akarok nyitni!

– Tessék?

– kérdez vissza felháborodottan az ügyintéző.

– Süket is vagy?

Azt mondtam, hogy egy kibaszott bankszámlát akarok nyitni, de gyorsan!

A nő zokogva szalad az igazgatóhoz, hogy egy durva ügyfél inzultálta.

Az igazgató odamegy, és ráförmed a fickóra:

– Uram, van valami problémája?

– Igen!

Most nyertem 50 millió dollárt a lottón, és már egy félórája itt álldogálok, mert szeretnék bankszámlát nyitni!

– Értem.

És ez a mocskos ribanc nem segített Önnek?

Mi az abszolút pofátlanság?

– ???

– Gyermekpornó film végére kiírni, hogy a DVD hamisítását a törvény bünteti!

Katona!

Ha balra van nyugat, jobbra pedig kelet, akkor mi van a háta mögött?

– A hátizsákom.

Tudtad, hogy van egy program, amelyik megjegyez minden billentyű-leütést?

– Tényeg?

És mi a neve?

– Word.

A részeg később ér haza, mint általában

A felesége rá is szól:

– Na mi van, távolabbra költöztették a kocsmát?

– Nem, csak az utat szélesítették meg egy kicsit.

Miért jó, hogy nem vízbe fojtották Jézust?

– ???

– Hát hogy nézne ki egy akvárium a templom tetején?

A taxis a skótnak:

– Uram!

– szól halálra rémülten a sofőr -, elromlott a fék!

Mindjárt belezuhanunk a szakadékba!

Mit tegyek?

– Kapcsolja ki a taxiórát!

Ezeket láttad már?

/ 5.

Mazsola vagyok, a Bikuci alapítója és főszerkesztője. 2012 óta válogatom és szerkesztem a vicceket, mémeket és rejtvényeket. A célom, hogy a klasszikus és az új poénokból a legjobbakat hozzam el, hogy mindig legyen itt valami, ami megmosolyogtat.

Most ezeket olvassák a legtöbben

Megosztás