HumorViccekVicces történetek

Vicces történet: Tizen-húszon évvel ezelőtt …

Tizen-húszon évvel ezelőtt történt.

Az volt a szokás a munkahelyemen, hogy túlóra után a vonathoz ballagva a srácok beugrottak egy felesre a presszóba.

Egy sráccal túlóráztunk, hazafelé kérdezte, hogy “Nem iszunk valami édeset?”.

Tudjátok, akkor a bonbon meggy volt a menő.

Vele tartottam.

A következő nap megint.

Tudni kell, hogy nagyon ritkán iszom alkoholt.

A harmadik napon azzal a pasival túlóráztunk akinél nagyon be akartam volna vágódni.

Ő is feltette a szokásos kérdést.

Én meg szabadkoztam, hogy “Én nem iszom – meg stb., de bemegyek veled” – mondtam.

Beléptünk, a srác kért valamit már nem emlékszem, hogy mi volt az, a kiszolgálónő meg rám néz és azt kérdezte:

– A hölgynek a szokásosat?

Vicc: A kolléganőkkel, amikor közösen veszünk valamit az a szokás, aki fizetett kiszámolja mennyi az egy

A kolléganőkkel, amikor közösen veszünk valamit az a szokás, aki fizetett kiszámolja mennyi az egy főre eső költség.

Ír egy névsort, aki befizette annak kihúzza a nevét.

Na az ügyeletes bankár mással volt elfoglalva, egy kolléganő meg fizette volna a részét.

– Húzd ki magad!

– szólt a felszólítás.

Szegény kolléganőnk szabályos vigyázállás, ki a mell be has és csak lesett, hogy neki ezt miért kell csinálni?

A nagy kacagásra vette magát észre, hogy a listából kellett volna magát kihúznia.

+1 sztori

Ezeket láttad már?

/ 5.

Mazsola vagyok, a Bikuci alapítója és főszerkesztője. 2012 óta válogatom és szerkesztem a vicceket, mémeket és rejtvényeket. A célom, hogy a klasszikus és az új poénokból a legjobbakat hozzam el, hogy mindig legyen itt valami, ami megmosolyogtat.

Most ezeket olvassák a legtöbben

Megosztás