Két spicces barát egymást támogatva megy hazafelé.- De jó lenne, ha egér lennék! - mondja az egyik.- Miért akarsz éppen egér lenni? - kérdezi tőle a barátja.- Mert az anyósom csak az egértől fél.
Két részeg megy hazafelé hajnalban. Igencsak elfáradtak, sikerült teljesen eltévedniük. Mivel a buszok már járnak, a pénzük elfogyott, így taxit sem tudnak hívni. Ahogy ott tanakodnak, egyikük észreveszi, hogy pont a buszgarázs előtt álldogálnak.- Figyelj csak, vigyünk el egy buszt, azzal gyorsan hazajutunk, sőt a rendőrök sem állítanak meg!- Jó - mondja társa - te menj be, köss el egy buszt, én meg idekint figyelek.Így is lesz. Eltelik fél óra, az őrködő már türelmetlen. Bemegy a társa után, és azt látja, hogy az idegesen rohangál a járművek között.- Te meg mit csinálsz? - kérdezi mérgesen.- Az istennek sem találok 7-es buszt!- Hát te teljesen hülye vagy? - kérdezi a másik mérgesen. - Kössünk el egy 9-est, aztán majd gyaloglunk két saroknyit!
- Jean, adja ide nekem a szárító kötelet!- Miért, uram?- Mert ki szeretném teregetni a múltamat.
Egy férfi felkeresi a pszichiátert, és elmondja a panaszát:- Doktor úr, segítsen rajtam, folyton azt képzelem, hogy kutya vagyok.- Úgy tűnik, Önnek egyszerű kutya-komplexusa van. Jöjjön, feküdjön le ide a kanapéra.- Nem lehet, nekem tilos felmennem a kanapékra.
- Miért nem sír a kisgyerek, ha elesik a biciklivel?- ???- Mert a kormány átszúrta a tüdejét...
A földrajztanár felszólítja Mórickát:- Definiáld nekem a szél fogalmát!- A szél olyan levegő, amelyiknek sürgős dolga van.
A frissen bevonult ejtőernyős újoncoknak tartja az első foglalkozást a kiképző:- A tanfolyam három hetes lesz. Az első héten szétválasztjuk a gyerekeket és az igazi férfiakat. A második héten szétválasztjuk az igazi férfiakat és az idiótákat.Nagy csend, majd egy újonc:- És a harmadik héten?- A harmadik héten aztán elvégzik az első ugrásukat az idióták!
Pistike hegedül. A koncert előtt szépen előveszi a hegedűtokot, majd kinyitja, de látja hogy egy fegyver van benne.Felkiált:- Na, el tudom képzelni apámat a bank előtt a hegedűvel...
Két végvári vitéz beszélget:- Komám! Ha nem mögyen az toszás, próbáld mög az nyalást!- Az segít?- Dehogyis! Az punciját!
Rendőr kérdi az autóst:- Maga ivott?- Én nem, a feleségem Ivett.
Két skót beszélget:- Képzeld, a hadseregben elrendelték, hogy a lovas katonák csak az egyik lábukon hordhatnak sarkantyút.- Miért?- Mert rájöttek, hogy ha a katona megsarkantyúzza a ló egyik oldalát, a másik oldal úgyis automatikusan elindul vele együtt.
Kohn és Grün megszegték a vallás törvényeit: szombaton is üzleteltek. A rabbi büntetésül azt szabta ki rájuk, hogy egy marék kukoricát tegyenek a cipőjükbe, s egy hétig azon járjanak.Egy hét után találkoznak, Kohn alig tud járni, míg Grün vígan, legényesen lépked.- Te csaló! - kiabál Kohn - nem tartottad be a rabbi parancsát, nem tettél kukoricaszemeket a cipődbe !- Hogyne tettem volna! - védekezik Grün - csak előbb jó puhára főztem őket!
Stirlitz Müller írodájában kutakodik, bejön Müller a titkárnőjével csókolózva.- Lebuktam! - gondolta Stirlitz.- Lebuktam! - gondolta Müller.
A rendőr megállítja az autóst, kezében a szonda, és mondja neki:- Fújjon bele a szondába!- Eszemben sincs.- Azonnal fújjon bele!- Nem!A rendőr elveszíti türelmét.- Nem mondom még egyszer, fújjon, mert ha én fújok bele, magának egy életre ugrik a jogosítványa!
A szőke nő igazi krokodilbőr cipőt szeretne venni, de mikor megtudja az árat, úgy dönt, hogy inkább megszerzi magának ingyen. Fogja a puskáját és kimegy a krokodilokkal teli tóhoz, és elkezdi őket lőni, majd kihúzza a partra a döglött állatokat. A tizedik után dühösen felkiált:- A fenébe már, hát egyik sem visel cipőt?
A 94 éves Józsi bácsi megnősül, elveszi feleségül a 87 éves Magdi nénit. A nészéjszakán a bácsi átnyúl a paplan alatt és megfogja a felesége kezét, majd elszunyókálnak.Másnap ugyanígy. Harmadnap megszólal a néni:- Ma ne drágám, olyan fáradt vagyok!
Kérdi a csizmadia az inastól:- Fiam, mije van minden székelynek?- Egy pár csizmája minden székelynek van.- És mije nincsen minden székelynek?- Két pár csizmája!
A tárgyaláson az ügyész előterjeszti a vádat:- Bűnösnek tartom a vádlottat betörés elkövetésében, mert megtalálták nála a betöréshez szükséges szerszámokat.- Ha ez bizonyíték - szól közbe a vádlott - akkor akár házasságtöréssel is vádolhatnak!
- Miböl veszi észre az indián, hogy kiszáradt a folyó?- ???- Porzik utána a kenu.
- Ha az egyik iskolai vécében van vécépapír: szerencséd van.- Ha működik a vécé: még nagyobb szerencséd van.- Ha van illatosító spray is: Tűnés azonnal a tanári vécéből!
A szobafestő először viszi magával a tanoncát gyakorlatra.- Először fesd le az ablakokat - hangzik az utasítás.Másfél óra múlva jön a tanonc:- Kész! A kereteket is befessem?
A szegény vidéki pap hazamegy, és látja, hogy a felesége egy szép új ruhát próbálgat a tükör előtt. Meglátva az árcédulát, rémülten felkiált:- Hogy tudtad ezt megvenni? Tudod, hogy nem engedhetjük meg magunknak!- Jaj drágám, - feleli az asszony - megláttam a kirakatban és szinte magához vonzott. A következő pillanatban már a próbafülkében találtam magam, és - ez csakis az Ördög műve lehetett - valaki azt súgta, hogy: "Fantasztikusan nézel ki ebben a ruhában!"- De, jól tudod, hogy ha az Ördög megkísért, hátat kell neki fordítanod!- Igen, de azt mondta, hogy hátulról is jól nézek ki benne!
- Hol van a Józsi bácsi?- Józsi bácsinak betört a feje.- Miért tört be a feje?- Azért, mert a kocsmában leitta magát.- És mit történt vele?- Kiszaladt a kocsma elé és fölugrott a kerékpárjára.- És mi volt a baj?- Hát, hogy a bicikli neki volt támasztva a falnak.
Gyerekkönyvek, amiket soha nem adtak ki:1. Te csak egy baleset vagy.2. Idegeneknek vannak a legjobb cukorkái.3. Amikor apu és anyu nem tudja a választ, akkor azt mondják: Isten csinálta így.4. Garfield leukémiás lesz.5. Mit csinál az egyik kutyus a másikkal?6. Miért nem lehetnek Villa Úr és Konnektor Kisasszony soha sem barátok.7. Apu azért iszik mert te sírsz.8. Apu új felesége Béla.9. Pukk! A Hörcsög..., és más remek játékok a mikróval.10. A fiú aki meghalt, mert megette az összes zöldséget.11. Dolgok amik a gazdag gyerekeknek vannak, de neked soha sem lesznek.12. Hogyan váljunk meghatározó katonai erővé az általános iskolában.
- Hogy hívják a kínai tűzoltót?- ???- Telefonon!
Golfpálya öltözőjében egy fickó gyönyörködik egy golflabdában.- Új? - kérdezi a haverja.- Ez a világ legjobb golflabdája!- Miért?- Nem lehet elveszíteni. Beütöd a sűrűbe, fütyül. Erdőbe ütöd, sípol. A vízen úszik, sötétben foszforeszkál...- És hogy szerezted?- Találtam.
Ül a cigány árus a cucca mögött a piacon. Arra megy egy másik, és egy óvatlan pillanatban felkapja az egyik árut, majd gyorsan elszalad vele. Mire az árus nagy búsan megszólal:- Nnna, ez is csak beszerzési áron kelt el...
- Mért várják az etiópok a tél beköszöntét afrikában?- ???- Mert azt mondja az anyjuk, hogy akkor kapnak rendes ruhát, ha majd fagy!
Bizarr hirdetések:- Újszerű állapotban lévő hómaró eladó. Csak havas napokon használták.- Hentes lánckesztyű eladó. Egyik 5 ujjas, a párja 3 ujjas.- Kiskutyák eladók. Fél spániel, fél sunyi szomszéd kutya keverék.- 40 kilós németjuhász eladó. Herélt, nem beszél németül.- Nagyméretű matrac eladó. 20 év garancia. Újszerű állapotban, enyhén vizeletszagú.- Lépjen be a nudistaklubba. Eladhatja a mosógépét!
Mondja az anya az apának:- Te, a fiunk szobájában találtam egy szado-mazo magazint. Szerinted mit csináljunk vele?- Azt nem tudom, de szerintem ne fenekeljük el.
- Halló, számítógépszervíz? Kérem, küldjenek ki valakit, mert elromlott a monitor!- CGA monitor?- Nem, saját.
Orbán Viktor megy a sivatagban a 2002-es választások után, és talál egy lámpást. Látja hogy koszos, így hát megdörzsöli. Előjön a Dzsinn a lámpásból, és megkérdi:- Mit kívánsz kisgazdám?Orbán Viktor váratlanul visszatuszkolja a Dzsinnt a lámpásba, majd elhajítja.- A jó édes anyád a kisgazda, az...
- Hogy született a zsiráf?- ???- Chuck Norris pofán rúgott egy lovat.
Egy család új hűtőszekrényt vett. A régit kitették a ház elé, és ráírták: "Akinek kell, ingyen elviheti."A kiselejtezett hűtő még három nap múlva is ott állt, senki rá sem nézett. A férj ekkor gondolt egyet, és kicserélte rajta a feliratot: "Eladó 20.000 forintért."Még aznap éjjel ellopták.
- Ki az abszolút fafejű?- ???- Aki ha megvakarja a fejét, szálka megy a körme alá.
A tanító néni az összetett mondatokat tanítja. Mint lehetséges kötőszót, a "valószínűleg" -et adja meg. A gyerekek példamondatokat mondanak.Józsika: Édesanyám fogja a pénztárcáját és a kosarát, valószínűleg vásárolni megy.Tanító néni: Helyes.Zsoltika: Édesapám reggel magához veszi a táskáját, valószínűleg dolgozni indul.Tanító néni: Nagyon helyes.Pistike: A nővéremhez megérkezik a zongoratanár, lehúzza a nadrágját, a nővérem a bugyiját, valószínűleg beleszarnak a zongorába.
Please share by clicking this button!
Visit our site and see all other available articles!