- Ki az abszolút udvarias?- ???- A buszvezető, amelyik átadja az ülőhelyét.
A skót bemegy a gyógyszertárba:- Tudnak valami hatásos szert adni fejfájás ellen?- Igen, kérem. Kitűnő kombinált gyógyszerünk van. Fejfájásra, gyomorgörcsre és hátfájása is jó!- Köszönöm, akkor most nem kérem, megvárom amíg a többi is fájni fog!
- Mi az etióp filmdráma címe?- ???- Elfújt a szél.
- Hogyan horgászik a rendőr?- ???- Fog egy halat és addig veri, amíg el nem árulja, hol vannak a többiek.
A fiatal orvos tanácstalanul nézi a beteg leleteit, majd megszólal:- Jó lenne, ha ezentúl kevesebb alkoholt fogyasztana!- Antialkoholista vagyok, nem iszok egy kortyot sem.- És hogy áll a dohányzással?- Életemben nem dohányoztam.- Önnek a zsíros koszt is árt. Ne egyen túl sok zsíros húst!- Semmilyen húst nem eszem. Vegetáriánus vagyok.- Azt a nemjóját! Valamit azért csak szeret?- Igen. A cseresznyekompótot!- Jó, akkor attól tiltom el!
A villamos elindul a megállóból, mikor egy ember a kocsi után ered, majdnem feugrik rá de a kerekek alá esik és azok levágják az egyik kezét és lábát de ő csak ugrál a villamos után és a maradék kezével elkapja a fellépő korlátját, de megint a kerekek alatt köt ki és elveszti a másik kezét és lábát is. Hason csattogva kígyózik a szerelvény után és foggal sikerül elkapnia a lépcsőt, felhúzza magát a peronra, amikor egy utas megkérdezi tőle:- Uram, érdemes volt ilyen veszteségek árán elérnie ezt a villamost?- IGEN! JEGYEKET BÉRLETEKET ELLENŐRZÉSRE KÉREM FELMUTATNI!!!
Szombat este a nagylány éppen indulna otthonról, mikor az anyja rápirít:- Kislányom, de hisz nincs rajtad melltartó!A leányzó egy kicsit befeszít.- Mama, most őszintén, kell nekem melltartó?- Hááát, az igazat megvallva, nem.Már csak a cipő van vissza, nagy lehajlás:- De kislányom! Bugyi sincs rajtad!- Mama, tegnap apával hangversenyen voltatok, Mozart, Vivaldi, miegymás.- Igen, de hogy jön ez ide?- És vittél magaddal füldugót?!
- Mi az anyós mértékegysége?- ???- Megakurvaanyja!
- Hogy hívják a magányosan álló egérmutatót?- ???- Robinson Cursor!
A férj ujjongva telefonál haza a feleségének:- Képzeld, nyertem a lottón! Eltaláltam mind az öt számot, és még a jackpotot is, úgyhogy kezdj máris csomagolni!- Hát ez igazán fantasztikus, és meleg vagy inkább lazább dolgokat pakoljak?- Nekem mindegy, a lényeg, hogy mire hazaérek, már ne legyél otthon!
Zsúfolt metrókocsiban egy csinos nő odaszól a mögötte álló férfinak:- Uram, ha még egyszer hozzám nyomja a micsodáját, feljelentem zaklatásért!- Ugyan hölgyem, csak a fizetésem van a zsebemben, az ért magához, nem én! - feleli a férfi.- Jó kis munkahelye lehet, mert ahogy éreztem, az elmúlt tíz percben ötször kapott fizetésemelést!
- Levél - gondolta Stirlitz.- Bejött - gondolta a bomba.
Leszerel a meleg katona, búcsút int az egyik tisztnek is:- Viszlát, szépségem!Mire a tiszt felháborodottan:- Mi az, hogy viszlát, szépségem?! Nem látja a vállamon a sok csillagot?- Jól van, akkor viszlát, csillagom!
- Jean, kaparászik a negró?- Nem, uram.- Akkor egész éjjel egy csótányt szopogattam...
A fiatal pár éppen az esküvő előtti napon szenved autóbalesetet. Mindketten meghalnak és felkerülnek a mennyekbe, Szent Péter színe elé. Megkérdik tőle, hogy lehetséges lenne-e, hogy összeházasodjanak a Mennyországban?- Jól van, várjatok itt, gondolkodjatok el azon, tényleg szeretnétek-e házastársak lenni. Nemsokára visszajövök, ha még akkor is szeretitek egymást, akkor nem bánom.6 hónap múlva Szent Péter végre megjelenik egy pappal az oldalán:- Na, gyermekeim, hogyan döntöttetek?- Még mindig szeretjük egymást, és szeretnénk összeházasodni! - mondja a fiú. - De azt azért megkérdezném, ha mégsem sikerül a házasság, ugye elválhatunk?- Az lehetetlen! - mondja Szent Péter. - Hat hónapba telt, mire találtam itt fent egy papot! Mit gondolsz, mikorra találnék itt egy válóperes ügyvédet?
A Sydney olimpia honlapjának gyakori kérdések menüpontjából:Kérdés: Láthatok kengurukat az utcán?Válasz: Attól függ, mennyi sört fogyaszt előtte...Kérdés: Meg tudják nekem mondani, hogy Sydney melyik részén él több nő, mint férfi?Válasz: Igen. A Sydney Homokosok Klubjában.Kérdés: Tudnak információt adni ausztrál víziló lovaglásokról?Válasz: Mit szívott uram, és honnan lehet ilyet szerezni?Kérdés: Az észak melyik irányban van Ausztráliában?Válasz: Ha észak felé fordul, akkor arra, amerre néz.Kérdés: Ha odautazok az olimpiára akkor Sydneyben angolul mindenhol tudok majd angolul beszélni?Válasz: Igen, de ehhez előbb meg kell tanulnia angolul beszélni.
Kohn és Grün sakkozik. Egyszer csak megszólal Kohn:- Figyelj, csöpög az orrod. Töröld már meg!- Töröld meg te, hozzád közelebb van!
A paraszt elmegy az állatorvoshoz, mert a bikáját nem érdeklik a tehenek, rájuk sem hederít. Az orvos azt javasolja, hogy menjen haza, és dörzsölje a tenyerét a tehén farka alá, majd azt kenje a bika orrára. Ha ettől sem fog begazulni a bika, akkor nincs mit tenni.A paraszt úgy is tesz, ahogy azt az orvos mondta neki. A bikának több sem kell, végigmegy a tehéncsordán, a paraszt nagy örömére.Este aztán gondolja is a paraszt, hogy micsoda jo ötlet, talán embereknek is beválik. Át is nyúl a takaró alatt, hogy megsimogassa a felesége lábaközit, aztán meg jól megdörzsölje az orrát. Na ettől aztán beindul, és gyorsan fel is kelti az asszonyt. Mire az felébred és rákiált:- Józsi!!! Azért ébresztettél fel, mert vérzik az orrod?
A pártban észreveszik hogy egy elvtárs folyamatosan csomagokat kap. Kérdőre vonják:- Honnan kapja a csomagokat?- Tudja, a második világháborúban két zsidót bújtattam, és ők küldik hálából...- De elvtárs, pártunk szabályzata tiltja az ilyen csomagok elfogadását. Ön olyan előrelátó, hát nem gondol a jövőjére?- Dehogynem. Most is bújtatok kettőt...
II. János Pál pápa meghal, és a mennyország kapujában Szent Péter megállítja és megkérdezi hogyan hívják. Karol Vojtila, feleli a pápa. Péter keresi a névsorban de nem találja. A pápa javasolja, hogy nézze meg II. János Pál pápa név alatt. Péter ezen a néven sem találja, így azt mondja neki, nem mehet be a mennyországba. A pápa már teljesen kikészül, mikor Szent Péter vigyorogva mondja:- Hehe, kandi kamera!
Kutyás hirdetés:"Kedves, aranyos bulldogot cserélnék műkézre."
Tanárnő Pistikének:- Pistike! Mondj egy névelőt, és egy személyes névmást!- Ki, én???
Az irodában az egyik kopasz dolgozó megunja, hogy mindenki a kopasz fején élcelődik. Egyik nap, amikor az egyik kolléga megsimogatja a fejét, és így szól: "Pont olyan érzés, mintha a feleségem fenekét simogatnám", cselekvésre szánja el magát. Ő is végigsimít a saját fején, és az mondja:- Most, hogy mondod... Tényleg olyan, mint a feleséged feneke.
- Gazsi! Gondolj egy számra!- Megván.- Felezd meg!- Megván.- Most oszd el néggyel!- Megván.- Na mi jött ki?- Sön.- Te Gazsi... melyik számra gondoltál?- Ájkengetnó szatiszfeksön.
- Gyerekek, mindenki mondjon neveket, hogy a szüleitek hogy szólítják egymást otthon.Pistike jelentkezik:- Tanító néni kérem, az én anyukám azt szokta mondani a apukámnak, hogy drágám.- Nagyon jó, Pistike, kapsz egy piros pontot.Józsika is jelentkezik:- Tanító néni kérem, az én apukám azt szokta mondani az anyukámnak, hogy édesem.- Nagyon jó, Józsika, kapsz egy piros pontot.Móricka is jelentkezik:- Tantó néni kérem, gyümölcsnév lehet?- Hát persze, Móricka.- Hát csak mert apukám mindig azt mondja anyukámra, hogy "te ringló!"
A Székely bácsi nagy kínlódás közepette borotválkozik. Odaszól a gyereke:- Mi a baj, édesapám?- Életlen a borotva. Nem viszi a szakállamat!- Na ne mondja már édesapám, hogy keményebb a maga szakálla, mint az a konzervdoboz, amit most nyitottam ki vele!
Két szenjánosbogár találkozik. Az egyik teljesen be van kötözve.- Mi történt veled? - kérdezi a másik.- Tudod, gyenge már a látásom. Tegnap este megláttam egy gyönyörű nőt, leröppentem és magamhoz szorítottam. Ekkor derült ki, hogy csak egy eldobott cigarettacsikk volt.
Utas a kalauzhoz:- Tessék mondani, ez a vonat mindenhol megáll?- Miért? Maga mindenhol le akar szállni?
- Hogy hívják a kínai kabáttolvajt?- ???- Jackie-t Chan.
Ittas ember megy haza a kocsmából, de megbotlik, és hatalmasat esik a járdán.Egy járókelő megszólítja.- Látja, nem kellett volna annyit inni!- A fenét! Menni nem kellett volna!
Amerikai katona őrt áll az erőd tetején. Egyszercsak lekiabál a parancsnoknak:- Parancsnok úr, jön két indián!- Barátok, vagy ellenségek?- Valószinüleg barátok, mert együtt jönnek!
Két szöszi beszélget:- Mit csinálsz?- Hajat mosok!- De víz nélkül?- Persze, mert az van ráírva a samponra, hogy "Száraz hajra!"
Fociszabályok lányoknak:- Szöglet kerek vagy ovális stadionban is van.- A bedobást nem a szurkolók végzik.- A pálya szélén hiába emelik fel a zászlót, attól még nem indul el a vonat.- A plexitető alatt ülő játékosok nem a buszra várnak.- A 11-est nem csak a 11 számú játékos rúghatja.- A VB abban különbözik a Bajnokok Ligájától, hogy a VB-n a Real Madrid játékosai a spanyolok ellen játszanak.- A VB abban hasonlít az EB-re, hogy egyiken sincsenek ott a magyarok!- A pálya közepén futó kapus a bíró.
- Miért van hátsó ablakfűtés a Skodában?- ???- Télen melegen tartja a kezed, amíg tolod...
Két süteménytészta beszélget a kemencében:- Nagyon forró ez a kemence!- Ja! Már süti a hátam!
A börtönlelkész kérdezi az elítélttől:- Miért csukták le?- A hitem miatt.- ???- Azt hittem, nem derül ki amit tettem.
Please share by clicking this button!
Visit our site and see all other available articles!