Akár hisszük, akár nem, a sors néha nem a barátunk. Előfordul, hogy kínosan félreérthető helyzetbe kerülünk, és többünk számára ismerős az a tény, hogy értelmes magyarázatot találni ezekre a helyzetekre gyakran lehetetlen feladat. Van, aki már feladta a harcot és egyszerűen hagyja, hogy embertársai másféle jelentést tulajdonítsanak a történéseknek. De van, aki a neten osztja meg az epikus bakikat vendégszereplőkkel, más nézőpontból nézve ugyanis a kínos történetek igencsak szórakoztatóak tudnak lenni.
1. Egy apuka mesélt arról, hogy a kislánya játszás közben megbotlott a lépcsőn, elég brutális horzsolásokkal. Sírva jött hozzá, és bőgött, hogy „Apu, megütötte a lépcső!”, mire az apuka helyesbítette: „Nem úgy van, édesem, hogy megütött a lépcső, hanem úgy, hogy leestem a lépcsőn”.
Majd pár nap múlva bevásárlás közben a pénztáros hölgy megkérdezte a kislánytól: „Mi történt az arcodkal kislány?”, a kislány rápillantott az apukájára, majd megkérdezte: „Apa most mit kell mondanom? Áh igen, eszembe jutott! Leestem a lépcsőn!”. Erre be is hívták a rendőrséget a tesztlátású szolgálati társaikra.
2. A macskánk, Drazsé, ismét odavetett magáért. Kedvence a szárítóról ellopni a kisebb-nagyobb ruhadarabokat. Egyszer amikor az állatorvoshoz kellett vinnem, sajnálatos módon épp a feleségem bugyiját kapta magára. Az állatorvos nevetni kezdett rajtam, én pedig zsebrevágtam a darabot. Beugrottam az úton haza egy bevásárlóközpontba. Amikor fizetni akartam, ki is szórta a zsebem az alsóneműt, és elejtettem. Mindenki látta.
3. Supermarketben álltam sorban, előttem egy 90+ bácsi próbált pénztárcát kivenni a zsebéből. Nem ment neki. Megkért, hogy segítsem ki. Próbálkoztam, de hiába, a pénztárca egy kisebb malac volt, a zseb pedig keskeny. Eközben éreztem, hogy a mögöttem állók különös arcokat vágnak. Zavaromban azt mondtam a bácsinak, hogy hagyjuk, és én kiegyenlítem a végszámláját, csak hadd szűnne már a szégyenletes helyzet.
4. Korábban biztonsági őrként dolgoztam egy cégnél, ott az volt a feladatom, hogy ellenőrizzem az épületbe belépő dolgozók ID kártyáit. Néhány nap után, félrevont egy nő, és közölte, hogy zavarban van, mert minden reggel szemügyre veszem őt, feltűnően nyaktól lefelé. Mondanom sem kell, hogy az igazat csak nagy nehezen hitte el.
5. Néhány évvel ezelőtt, a parkban sétálva a 4 esztendős kislányommal rátaláltunk egy nagy ázsiai családra. A kislányom velük játszott, amikor megjött az ideje a családnak hogy hazamenjenek. A lányom hozzám fordult, és közölte, hogy ő is velük szeretne menni. Amikor elkezdtem magyarázni neki, hogy ez lehetetlen, elkezdett tiltakozni, és felkiáltott, hogy „Engedj el! Én velük akarok menni…!” Miközben az ázsiai családra mutogatott. Mivel a feleségem ázsiai, ezért a kislányom is ázsiai tulajdonságokat örökölt, én viszont nem. A helyzet súlyosságát mutatja, hogy el kellett magyaráznom más szülőknek a parkban, hogy nem egy ázsiai kislány elrablásának szemtanúi, csak éppen a családja javára fordítanám.
6. Gyerekkoromban mifelénk azt mesélték, hogyha valaki 20 káromkodást ír le egy papírlapra, és azután elalszik a papír a párnája alatt, megjelenik a „káromkodó gnóm”, amely minden kívánságunkat teljesíti. Próbálkoztam a trükkel, de aztán megfeledkezett a lapról, amit aztán talált az anyukám, mikor ágyneműt cserélt. Hazaérve a suliból, kedvesen leültett, és megkérdezte: „Kedvesem, bánt valaki a suliban?”
7. Gyerekkoromban édesanyám boltban dolgozott és a rajzaimat kitette a kirakatba. Egyszer én egy félreérthető rajzot rajzoltam, melyre azt is felírtam: „Hívjátok a rendőrséget!”. Édesanyám ezt a rajzomat is kitette a kirakatba. Egy vevő a rendőrséget hívta, mert azt hitte, hogy édesanyám elrabolt, és én kértem segítséget a rajzomon keresztül.
8. A férjemmel az újszülött babánkat néztük a kórházi szülőszobában, mire mondani akartam, hogy: „Az apukájára hasonlít inkább”, de valahogy így hangzott el: „Valószínűleg te vagy az apa…”
9. Idősek otthonában dolgozok, illetve dolgoztam, ahol volt egy Alzheimer-kóros idős hölgy. Ha pánikjaid támadtak, akkor azt az instrukcióját adtuk neki, hogy kezdjen el szalvétákat összehajtogatni. Ez mindig megnyugtatta. Egyik nap, mikor egy család jött, akinek a hozzátartozóját akarták az otthonba helyezni, ez a néni, aki épp szalvétát hajtogatott panaszolt nekünk, hogy csak nem hagyhatnánk-e abba, mert nagyon elfáradt. Ügyetlenül kellett magyarázkodnom a családnak, mert azt hitték, hogy egy idősotthonban erőltetjük a munkát.
10. Egy estén egyedül maradtam otthon, és úgy döntöttem, hogy mosni fogok. Vetkőztem, a mosógépbe dobtam a cuccomat, és mentem volna a szobám felé öltözni, amikor hallottam, hogy az ajtó nyílik: apa jött be haza. Egymást néztük, és apa szeme csillogva megkérdezte: „Szóval ezt csinálod, amikor egyedül vagy itthon?”. Elvitte a pénztárcáját az asztalról, és olyan gyorsan távozott, hogy nem tudtam magam megmagyarázni.
11. Az ünnepeket követően a nagymamám adott egy csokit utazás közben, amit visszatérő úton a kollégiumba kellett enni. Gyorsan betettem a maradékot a farzsebembe. Egy órával később hirtelen eszembe jutott, hogy a csokoládét nem szabad a farzsebbe tenni, ha ülni akarsz. Gyorsan belenyúltam a zsebembe, hogy kivegyem, de már túl késő volt, a zseb tele volt az olvadt csokival. Három egyetemista lány ült velem a vonaton, akik csak azt látták, hogy belenyúlok a nadrágomba, és lassan kivonom a csuklóig barna kezemet.
12. Egyszer nem értettük ugyanúgy a doktor úr tanácsait.
