Minden családban találhatunk színes egyéniségeket, akik biztosítják, hogy a családi ebéd soha ne legyen unalmas, és hogy a mindennapi életben is mindig történjen valami érdekes. Nélkülük egyáltalán nem lenne ugyanaz az élet – ők visznek színjátékot a hétköznapokba, még a legátlagosabb napokon is.
14. Így legalább nem megy veszendőbe.
13. Az óvodában jelmezbált tartottak, ahol a többség hercegnőként vagy szuperhősként jelent meg. Az én kislányom viszont kukásautónak öltözött.
12. Nővérem hajnalban nagy zajjal, kissé bizonytalankodva tért haza egy buliból. Anyám szigorúan megkérdezte, mit és mennyire ittak, mire nővérem keresztül nézett anyámra és azt mondta: “Csak egy bohóc port ivott.”
11. Tartsunk egy szülői értekezletet azon apukák részére, akik reggel óvodába viszik a gyerekeiket.
10. Macskánk elkezdett nyávogni, és én válaszoltam a nyávogásaira. Ez kb. egy negyed órán át tartott, amikor kiderült, hogy én valójában apám nyávogásaival beszélgettem a másik szobából.
9. Gyakran észreveszem azokat az apukákat, akik az óvodába viszik a kislányukat reggelente. Érdekes, ahogy kézben tartják a rózsaszín hátizsákokat és plüssállatokat. Nemrég például láttam egy 190 cm magas, szakállas, bőrdzsekis férfit, aki hajolt le a lányához és Mickey egeres hangon kezdett hozzá beszélni. A kislány pedig eközben virágkosarat tett apukája fejére, aki néhány perccel később már teljesen elfelejtette, hogy a főjén volt, kiment az óvodából, majd felült egy tömött buszra.
8. A feleségemmel a helyi játszótérre mentünk a kisfiunkkal, és hallottuk, ahogy a szülők hívják a gyerekeiket: “Daenerys, gyere ide!”, “Rick, ne mász olyan magasra!”, “Ginger, ideje menni!”, “Marloooo!”, “Cinnamon!” Aztán egyszer csak az egyik anyuka kiáltott: “Anna”. Itt néztem feleségemmel és elmosolyodtunk, mert jó volt hallani egy ilyen “hagyományos” nevet.
7. Húgom azt javasolta, hogy a családi kirándulás alkalmával csináljunk egy vicces, grimaszolós fotót, de apánknak nem igazán volt hozzá kedve. Amikor a kép előkerül a családi gyűléseken, mindig jót nevetünk.
6. Gyermekkoromban apám úgy tanított meg úszni, hogy beledobott a vízbe a mólóról, majd azt mondta: “És most ússz!”. Nem értem, hogyan, de a módszer működött, és pillanatok alatt elkezdtem úszni.
5. A barátaimmal elmentünk egy meccsre, és feltöltöttünk egy közös fotót magunkról. Anyám és a barátnői ezzel a képpel válaszoltak:
4. Régebben volt egy krumpliföldünk, és az az ősz beálltával kimentünk, hogy kiszedjük a termést, de a földben egyetlen krumplit sem találtunk. A családban senki sem értette, mi történt, mígnem apám és bátyja bevallotta, hogy tavasszal valójában el sem ültették a krumplit, hanem e helyett elmentek a kedvenc csapatuk meccsére.
3. Egyetemista koromban épp a vizsgáimra készültem, amikor öcsém megkérdezte tőlem: “Tényleg előre megkapod a kérdéseket, amiket a vizsgán feltehetnek?” Amikor válaszoltam, hogy igen, ő azt mondta: “Hát, ez könnyű, hiszen akkor mindent megtanulhatsz.” Alig várom, hogy ő is egyetemista legyen, és rájöjjön, hogy mennyire is “könnyű”…
2. Gyermekkoromban, amikor vihar volt, apám gyakran kiáltotta, hogy “Boom!”, majd mindig hatalmas dörgés követte az égen. Ennek eredményeképpen sokáig azt hittem, hogy az apám uralja a villámokat, és ő pedig hagyta, hogy ebben a hitben maradjak. Egyszer azonban az iskolában a tanárunk elmagyarázta, hogy a fény gyorsabban terjed, mint a hang, ezért előbb látjuk a villámokat, mint halljuk a dörgést. Ekkor rájöttem, hogy apám csak a fény alapján tudta, mikor fog csendülni a dörgés.
1. Anyuka nem engedi, hogy bárki is befolyásolja kisfiát. Természetesen, kivéve őt…
