Ami a gyerekeket illeti, ők híresen nem tartják magukat vissza, amikor kimondják, mit gondolnak. Őszinteségükkel képesek kifejezni a véleményüket és gondolataikat. Ez a felnőtt társadalomban nem szokványos viselkedés, így a gyerekek őszinte megnyilvánulásai sokkolhatják a felnőtteket. A gyerekekkel való időtöltés erősíthet minket, és fokozatosan hozzászokhatunk őszinteségükhöz, megtanulva nevetni a vicces kijelentéseiken.
15. Kislányom: Kérhetek egy cicát szülinapomra?
Én: Ezt nem tehetjük meg, drágám. Már említettem, hogy allergiás vagyok a macskaszőrre. Nem lakhatnék vele egy házban.
Kislányom: Nem baj, majd alszol kint a kertben.
14. Apám egyszer megengedte, hogy elmenjek vele a munkahelyi családi napra, amikor még csak 5 éves voltam. A főnök odaállt, hogy üdvözöljön minket, erre én így válaszoltam:
– Szia. Az apukám mindig azt mondja otthon az anyunak, hogy te egy igazi nemtörődöm vagy.
A főnöke arcán elszíneződött, és én rögtön a kedvence lettem apám kollégáinak.
13. Kislányom: Miért vesztenek mindig a gonoszok a filmekben?
Én: Mert így próbálják betartatni velük a szabályokat és a törvényeket.
Kislányom: Úgy, mint anya veled?
12. Egy családi összejövetel során a négyéves kisfiam vacsora közben így szólt az asztalnál:
– Laci bácsi, tegnap hallottam, ahogy apu azt mondja anyunak, hogy te még hármas számolásig sem jutsz el. Ne aggódj, majd én megtanítalak.
11. Kislányom: Adsz nekem is a csokidból?
Feleségem: De neked is van, és ezt én anyák napjára kaptam.
Kislányom: Na és? Te miattam lettél anya.
10. Én: Kelj fel hétalvó!
Kisfiam: Nem!
Én: Miért kell minden reggel verekednem veled?
Kisfiam: Mert sosem tanulsz belőle.
9. Én: Húúúú, azt hiszem, hogy ma túl sokat ettem.
4 éves kislányom: Tehát igen, de nem csak ma.
8. Kicsit összekaptunk a férjemmel, amikor hirtelen beszaladt a szobába a kisfiunk és így kiáltott fel:
– Juhúúú, jövőre két karácsony lesz!
7. A játszótéren volt egy apuka, aki segített a kisfiának labirintust rajzolni a homokba. A kisfiú megköszönte, erre az apa:
– Szívesen. Tudod, én is szeretem a labirintusokat. Látod, mennyire hasonlítunk egymásra?
Erre a kisfiú:
– Nem-nem, én anyára hasonlítok.
6. Kisfiam megkérdezte, hogy meddig kell még nekem engedelmeskednem, mire én viccesen azt válaszoltam, hogy egész életében. Erre rám nézett, és azt mondta:
– Hát inkább az életed végéig.
5. Én: Pont olyan vagy, mint én, amikor ilyen idős voltam, mint te most.
Kisfiam: Hát ez elég szomorú…
4. 5 éves kisfiam: Apu, elárulhatok neked egy titkot?
Én: Persze, kishaver.
Akkor közelebb hajolt hozzám, megfogta az arcomat, és suttogva mondta:
– Most voltam vécézni, én nem mostam meg a kezemet. De ne mondd el anyunak!
3. 4 éves kisfiam megszólított egy idegen nénit a piacon:
– Az öregek meghalnak, és te nem nézel ki jól.
Ezután sűrű bocsánatkérések közepette igyekeztem minél hamarabb elhagyni a helyet kisfiammal.
2. Lehet, hogy Danika és a tanító néni nem gondoltak ugyanarra. De még az is előfordulhat, hogy mi sem arra gondolunk, amire Danika valójában gondolt.
1. Elkezdtem a kislányommal komolyabb témákról beszélgetni:
– Eljön idő, amikor elkezdesz érzelmeket táplálni egy fiú iránt.
Ekkor komoly arccal rám nézett:
– Nyugi apu, már most is táplálok érzelmeket a fiúk iránt.
– Tényleg???
– Igen. Idegesítenek és utálom őket.
