Milyen egyszerű is ítélkezni.

Odamondani, hogy én megmondtam, mit kellene tenned.

Hogy én tudtam, láttam, éreztem, amit Neked kellett volna.

Milyen egyszerű is éreztetni másokkal, hogy én többet tudok nálad.

Hogy én már ott tartok az életben, amiről te álmodni se mersz.

Milyen egyszerű odavetni egy “Jó reggeltet” annak, aki most ébredt rá arra, amire ébrednie kellett.

Mennyire egyszerű tetszelegni saját nagyságunkban, miközben remegve se vallanánk be, hogy a felét se bírtuk volna el annak, amit a másiknak bírnia kellett.

A legeslegkönnyebb dolog ítélkezni a saját cipőnkből mások felett.

Úgy, hogy fogalmunk sincs arról, ő honnan indult, miken ment keresztül és egyáltalán hova tart az útja…

Megérteni, beleérezni, vele együtt érezni, önnön nagyságunkat félretéve őszintén megérteni, a hibák vállalásaiért rá felnézni, tiszta szívvel segíteni akarni

– ezek az igazán nagy emberek ismérvei.

Az összes többi csak merő félrebeszélés,

saját egónk simogatása, mások számára használhatatlan üres fecsegés.

H.Szilvia

Lèlekhatárblog