A város legnagyobb cirkusza óriási plakátokkal hirdeti új műsorát:
„AZ EMBER, AKI EGY ÓRA ALATT 30 NŐT ELÉGÍT KI!
”
A közönség megőrül, a jegyek napok alatt elfogynak.
Az előadás estéjén alig lehet beférni a sátorba, mindenki izgatottan várja a műsort.
A reflektorok felgyulladnak, a dobok peregnek és ekkor a műsorközlő fennhangon bejelenti:
– Hölgyeim és uraim!
A színpadon most következik:
Ernő, az emberfeletti férfi!
Ernő bevonul, olajosan csillogó izmokkal, magabiztos mosollyal.
A közönség tapsol, a nők sikítoznak, a férfiak hitetlenkednek.
Ernő nekikezd.
A szám döbbenetes tempóban indul, mindenki tátott szájjal nézi, ahogy sorban „teljesít”.
Egy, kettő, öt, tíz, tizenöt, húsz… A nézők tombolnak, a karmester már majdnem a szívéhez kap az izgalomtól.
De húsz után Ernő lassulni kezd.
A homlokán izzadtság gyöngyözik, a térdei remegnek, a karja remegve támaszt.
Huszonkettőnél még tartja magát, huszonháromnál már szédül, és a huszonnegyediknél elvágódik a porondon.
A közönség elnémul.
Ernőt kimentik, bevonszolják az öltözőbe.
Ott ül egy törülközőbe csavarva, remegve, és csak a fejét csóválja.
– Nem értem… egyszerűen nem értem – motyogja kétségbeesetten.
– A délutáni főpróbán még simán ment!
