A mai nap szomorú eseményekkel kezdődött. Ahogy továbbjártam a XIV. kerületi kisboltól, egy zsúfolásig tele kukára lett figyelmem felhívva, amely kenyerekkel volt telezsúfolva. A látvány különösen elkeserítő volt számomra. Tényleg ilyen helyzetben van a világunk? Frissen és fogyasztásra alkalmas kenyerek egyszerűen a szemétben végzik, amikor az ország számos részén nincs megfelelő táplálék?
Hosszú percekig csak álltam, és bámultam ezeket az elpocsékolt cipókat. Egyik sem tűnt penészesnek vagy elfogyasztásra alkalmatlannak. Csak egy kis idő múlt el a sütésük óta, talán kissé szárazak lettek – de teljesen ehetőek. Miért számítanak hulladéknak? Talán mert a vásárlók szemében csak a „vadiúj” pékárut fogadják el?
Felfoghatatlan a modern fogyasztói társadalom szabályainak megértése, amelyek alapvető emberi értékekkel szembemennek. Hol van az élelmiszer iránti tisztelet, a környezeti felelősség, és az együttérzés azokkal, akiknek rendszeresen hiányoznak a mindennapi ételek?
Nem lenne jobb, ha ezek a cipók a rászorulókhoz kerülnének? Hány család lenne boldog, hány gyerek kapna számára meleg vacsorát? De nem, a jelenlegi rendszer egyszerűbbnek tartja a kenyerek kidobását, mint a segítségnyújtást.
A boltban a dolgozóknál érdeklődtem. Csak vállukat vonogatták: a szabályzatuk tiltja, hogy az elmaradt árukat bármelyikük adja. Azzal érveltek, hogy féltik magukat a felelősségre vonásoktól, ha esetleg valaki betegedne meg. De vajon nem sokkal súlyosabb betegség-e a társadalmi közöny, amely inkább eldobná az ételt a szemetesben, mintsem hogy adná a rászorulóknak?
