„Elnézést, régi baráttom… de nem tudtam mást tenni.” – Így kezdődik Jancsi bácsi és Báró, az igen népszerű labrador, közös története.
Az életben két dolog ad igazi értelmet az embereknek, a szívünk dobogását bent tartja a hűség és a szeretet. Egy idős ember, aki már mindent elvesztett, már csak a csendhez van hozzászokva. Az üres csöndet egyszer csak a labrador szuszogása töltötte ki. Majd az évek során hűséges társává vált és minden napját segített átvészelni. Akkor is, amikor a kutya váratlanul megbetegszik, pont akkor, amikor voltaképpen a leginkább szükség volna rá.
Mégis ez nem egy panaszkodó történet a halálról vagy a kilátástalanságról. Sokkal inkább a szeretetről és a kedvességről szól, amit mi emberek képesek vagyunk egymásnak adni, még ha az azt adó fél egy kisvárosi állatorvos is.
Jancsi bácsi 72 éves volt, amikor felesége, Margitka elhunyt. Több évig volt egyedül, amíg egy nap fia, Tamás hirtelen bekopogott egy fekete labradorral, Belébölve a következő hét évben a mancsos barátja lett. Rendszeresen sétáltak, közösen megosztott titkok, hosszú beszélgetések az ifjúságáról, a feleségével töltött időről és a mindennapokról.
Voltaképpen, Báró valódi hallgatóságot jelentett Bácsi számára, úgy tűnt, mintha a kutya is értené. Mindenesetre Báró végig figyelte az öregembert. Egészen addig a tavaszi reggelig, amikor Báró nem kelt fel az ágyából, csak feküdt. Jancsi bácsi azonnal tudta, valami nincs rendben.
Néhány nap alatt a kondícion romlott, Báró már szinte nem is mozgott, nem is vett táplálékot magához, Jancsi bácsi tudta, hogy mindez rossz irányba tart.
A legközelebbi állatgyógyászati klinika 20 kilométerre volt a bácsi otthonától. A bácsi beteg barátját beutalta, azonban a vetítések és vizsgálatok eredménye drámai volt: belső fertőzés, szepszis, azaz vérmérgezés fenyegette az öreg labradort.
Az orvosnő, Eszter nem értett egyet a végleges elbúcsúzással. Az idős ember mélységes szomorúságát, a taglózó döntést próbálta könnyíteni azzal, hogy bár a kezelés költséges, adott esetben hajlandó lemondani a pénzről. Megtenné minden tőle telhetőt, hogy Bárót megmentse. Jancsi bácsi sírva fakadt a doktornő váratlan ajánlatától. Egy egész világ dőlt össze bennuck, amit Eszter végül ismét összerakott, építkezni kezdett.
Ebben a pillanatban, valahol a kisváros egyik lakóingatlanának érintése megmentett nem egy életet, de kettőt. Mert Jancsi bácsi és a kutya életben maradása épp oly fontos volt, mint az állatorvos lelki üdvössége.
A kezelés hosszú volt és sokáig tartott. Jancsi bácsi ott volt minden egyes nap, szorosan figyelte az állapotot. Mindennapi beszédei mellett olvasott a kutyának, vigyázta, míg látókörén belül volt.
Az emberekben és kutyáknál is a szeretet a legnagyobb gyógyító erő. Akárcsak az idős Jancsi bácsi és a Báró közötti hűség, amelytől az idős urat még semmilyen betegség sem tudta elszakítani. Az öreg labrador kiszüzesebb életet élhetett, mint a legtöbb ember.
A szeretet és a hűség újra jelentést adott mindkét életnek. És mi embereknek is üzenetet küld: hűséget és szeretetet kell gyakorolnunk egymással kapcsolatban, hiszen a szeretet gyógyító erőt rejthet magában. Különösen, ha szeretteink minden nehézség ellenére hűségesek maradnak hozzánk.
