Emlékszel még a gyerekkori nyarak hosszan elnyúló délutánjaira? Amikor a napfényben szikrázó levegő és a friss gyümölcsök illata szinte belengte a világot? A 70-es évek sokunk számára a boldogság, a nevetés és a nyári felfedezések időszakát jelentették. Én is így emlékszem rájuk – a nyomasztó melegben az ablak előtt ülve figyeltük a világot, miközben az anyukánk a konyhában tüsténkedett, és a légies tésztát formálta.
Gyerekkori nyár a nagyinál
Rendszerint minden nyáron pár hetet a nagyszülőknél töltöttünk, ahol a világ megállt, és csak a pillanat számított. Talán 1975-t írunk, amikor a vidéki idill egy sokkal lassabb, de sokkal színesebb életre invitált minket. Szombatonként egész családunk összegyűlt a nagyapám falusi házában, ahol a nagymamámmal együtt készült az ebéd, amelynek sohasem volt elég fűszer.
Az udvar mögötti gyümölcsösben mezitláb szaladgáltunk, a gyümölcsfák alatt bújócskáztunk, és amikor elértünk a meggyfa árnyékáig, mindannyian megálltunk egy pillanatra. A meggyvirágzás csodája után, a bő, vörös gyümölcsök már csak arra vártak, hogy leszedjük őket. Anyukám kedvenc sütije a meggyes pite volt, amit lassan, apró lépésekkel készített, a tésztát mindenki a maga módján dolgozta, nem ritkán a szomszédasszony is besegített. Az illata ma is a nosztalgia felhőibe repít – a liszt, a friss vaj és a gyümölcs kombinációja egy igazi aromás álom volt.
A pite titkai
Míg a pite az utolsó simításokat kapta, mi négyen az udvaron játszottunk. Húszonöt év és több ezer szép emlék választhatott el minket, de ekkor mindannyian csak gyerekek voltunk. A ház körüli fák között bujkáltunk, és legyőzhetetlenek voltunk, mint a kis szuperhősök. Ekkor éreztük igazán, hogy az életünk egy hatalmas játszótér, ahol a legnagyobb kaland az volt, hogy birtokoljuk a meggyfa alatt a legjobb zöldellő kincseket.
A meggyes pite az egyik legfontosabb alkotás volt. A nagymamám titkos hozzávalója sosem akadt ki – a szerelem. A gyümölcs és a tészta titkos házassága nem csak ízeket adott a sütinek, hanem egy egész nyári délután álmait is. Egyszer meg is kóstoltam, amikor a nagymamám nem figyelt, és a pite az asztal szélén egy fél órára egyedül maradt. Később mindig úgy mesélte, hogy a gyerekek az örökké valóságot tudják, és a felnőttek mindig keresik.
Ne felejtsd el az ízeket!
Miközben a nap folyamán a meggyes pite illata fokozatosan betöltötte a házat, szinte hallhattuk, ahogy a tésztát felfújták a gőzökkel teli konyhában. Amint a pite kész lett, a nagymamám először levette az ablakpárkányról, ahol már a hűlésre várt, mint egy akrobata az első mutatványára. A család apraja-nagyja azonnal az asztal köré gyűlt, miközben a nagymama vágta a pitét, és mindenki kérte a részét.
Az újból hűlő pite most már nemcsak desszert volt, hanem a mi közös mesénk része is. Minden falat egy újabb emlék volt, egy újabb maradandó pillanat, amit azóta is őrzök. Az utolsó morzsákkal együtt elindultak a történetek is, és a konyha vidám kacajokkal telt meg.
A nagymama folyamatosan mesélt nekünk az ő gyerekkoráról, a szomszéd gyerekekről, a régi bútorokról – mindezt a meggyes pite mellett, mintha az idő sínen utazna!
Emlékszem, ahogy a nap lemenő fényei játszottak az udvarunkban, a fák árnyékában; ahogy a nagymama mosolya melegítette az összes szívünket, ahogy a pite sorozatgyártása nyomán a kerek, sárga sütiket sorban küldtük a nagymama konyhájából a világ felé.
Változnak az idők, de a pillanatok megmaradnak
Ahogy visszagondolok a gyerekkoromra, érzem az ottani boldogságot, amely megtartotta az emlékeimet. Te mire emlékszel ebből az időszakból? Talán a barátaiddal egy nyári délutánon ücsörögtél, vagy a nagyszüleidnél túráztál épp a gyümölcsfák alatt? Bármi is legyen, biztos, hogy mindannyian találkoztunk a gyerekkor határtalan álmával – és a meggyes pite varázsával.
