Ahogy a balzsamos nyári esték csendesen a horizont mögé süllyednek, felidéződik bennem a nagymamám konyhájának képe, ahonnan a frissen sült diós beigli és a Nők Lapja újság illata szállt. A nyári szünetek ezer emlékét őrzik azok a napok, amikor a nagyi minden reggel csodát varázsolt a konyhájában. De nemcsak az ételek, hanem a közösen átélt pillanatok varázsa is belengi ezeket a nyári emlékeket.
A gyerekkor napfényes pillanatai
A hetvenes évek eleje volt, amikor a májusi napok már magukkal hozták a nyári szünet ígéretét. Ikertestvéremmel együtt a nagymamához utaztunk, akinek háza a Szeged melletti tanyán állt. A kiskertben mindig zöldelltek a paradicsomok, a futóbabok és a csodás illatú bazsalikom. Itt idő szerint rendeződtek a napjaink. Reggel hat órakor már az ablak alatt várta a napot a frissen főtt kávé illata, miközben a nagymama a konyhában sürgött-forgott.
Emlékszem, ahogy a nagyi „könnyű” ékszereként viselte az öreg, piros kockás konyharuhát, és a sokat látott, de sosem unalmas háziasszony tekintetével sürgölődött a tűzhely mellett. A borssal és tejföllel készült túrós pite, amit csak ő tudott, mindig nagy sláger volt, de a legjobban a diós beigliért rajongtunk. Az édes, friss tésztában rejtőző diókrém minden falatját úgy faltuk, mint valami kincset. Mindezekhez pedig ott volt mellettünk a Nők Lapja, amelynek fekete-fehér oldalain elképzelhettük, ahogy főznek a nagyvárosban, vagy ahogy a legújabb szomszéd lány, aki szintén a “szocialista” világban élt, éppen a legújabb frizurákat mutatja be.
Vasárnapi ebéd, közös mesék
A vasárnapi ebédek mindig ünnepek voltak. A nagyi ilyenkor a legjobbját adta, aminek az alapja a gőzölgő húsleves és a tojáspalacsinta volt. A terített asztalon egy-egy finom díszítéssel a palacsinta úgy nézett ki, mint a napfényes nyári ég, és minden cseppje tele volt gyümölcsízzel. Az étkezések során közösen mesélgettünk, mesék és anekdoták repkedtek, ami még emlékezetesebbé tette a pillanatokat. Az öreg szék nyikorgása és a nagyi teli hassal tett megjegyzései hozzájárultak ahhoz a melegséghez, amit abban a pillanatban éreztünk.
Az ebédeket követően sokszor ültünk ki a kertbe, a nagyi gyönyörű virágai között, ahol a naplementekor a színek varázsa mindent betöltött. Ott mesélte el a régi történeteket, és mi figyeltük a homokóra lassú mozgását, ahogy a homokszemek lassan peregtek, csakúgy, mint azok a nyári napok.
Talán már nem jön vissza – de jó, hogy megéltük!
Ezek a pillanatok a nagymamám házában, az emlékezetes nyarak a 70-es években nem csupán a gyermeki ártatlanságot jelentették; személyes történelemmé váltak. A frissen főtt ételek illata és a nagyi mesélős szava most is a fülemben cseng. Bár a világ változott, ezek az emlékek örökre megőrzik a régi idők mindennapjait.
Te mire emlékszel ebből az időszakból? Milyen ételek, illatok ragadtak meg benned az ünnepi ebédek vagy nyári bolondozások alatt?
