Miért is érzi úgy az ember, hogy a nyarak valami különleges varázslatot hordoznak? Talán csak egy szolid adag nosztalgia? A hetvenes évek forró júliusai számomra mindig is magukban hordozták a gyermeki szabadság érzését. Nem volt internet, Facebook vagy okostelefon, mégis sokkal több élményünk volt, mint manapság. Mindez a grundon, a strandon és az udvaron zajlott. Engedjétek meg, hogy elkalauzoljalak benneteket egy ilyen varázslatos nyári napra!
A grund, ahol a meseszép kalandok kezdődtek
A nyár egyszerűen megérkezett a kisvárosunkba. A hőségtől leforrázott aszfalt az utca mentén, a fák susogása pedig úgy hívott, mint a szirén dalolása. A lakótelep grundja, a szomszédság központja, mindig a világ szerencsései számára kínálta a legszebb kalandokat. Az összes gyerek itt gyűlt össze, szebbnél szebb ötletekkel és sok-sok nevetéssel.
A fiúk foci meccsekbe merültek, míg a lányok a zsinórok varázsával szőtték a legújabb hajfonatokat. Én, mint mindig, ott sertepertéltem velük, a magam módján hódoltam a szabadidő örömeinek. Az idősebbek meséltek régi legendákról, hogyan építettek bunkereket és hogy a legjobb csúzlit miért az öreg Kócos kutyától tanulták el. A napi rutinunk volt, hogy a nagymamától hozott kis sós perec elmerül a szörpben, ami illata messze szállt az udvarra. Hogy is felejthetném el azt az ízt?
A hőség és a nebulók íze – napernyő és diófa alatt
De volt egy különleges szokásunk is, ami megjelenítette az igazi nyári élmény varázsát: a bolti fagyit. “Tessék csak nézni, ezt a rendszeres helyet!” – mondta mindig Pista bá’ a fagyizó előtt. Mert a fagyizás nem csupán a nyári frissítőről szólt, hanem a közösségi élményekről is. Az az érzés, amikor egy gombóc eperpépet a nyelvemre juttattam, majd utána azonnal a torkomon éreztem a nap tűző hőségét – ez volt az igazi csúcs!
Sőt, emlékszem, hogy egyszer, a legforróbb napon, amikor a hőmérő 38 fokot mutatott, a grundon álló diófa alatt krumplileves illata terjengett. A gyerekek, akik nem bírták a hőséget, bejöttek a hűsítő konyába, ahol az anyukák az ebédet készítették. A krumplileves apró zöld borsóval és sok-sok frissen vágott petrezselyemmel mindenkit magához vonzott. Az iskolai menzán nem lehetett hasonlót kapni! Később, a közös játék alatt megfogadtuk: ha felnövünk, sosem feledjük el ezt az ízt.
A szabadban eltöltött évek emléke
Persze nemcsak ételek kötnek össze bennünket a régiekkel – a barátságok is formálódtak ezeken a nyári estéken. Az unokahúgom, akivel egy évben egy nyarat töltöttünk együtt, mindig is őrült ötleteivel és kreativitásával népszerű volt közöttünk. Egyik nap elhatároztuk, hogy készítünk egy igazi „szuperbéka” versenyt. Hollandiában már lettek volna rajongói, ha éppen már ott tartózkodnak!
Azt hiszem, a legemlékezetesebb talán az volt, amikor egy hatalmas eső után a grundot elárasztotta a víz. Ott ugráltunk a pocsolyákba, mint kis békák, és az esőcsöppek zenéltek a fákon. Igen, a szabadban eltöltött évek igazi kincsek voltak.
Te mire emlékszel ebből az időszakból?
Azt hiszem, a legszebb dolog ebben a nosztalgiában az, hogy nem csupán a múltat idézi fel, hanem összeköt minket a maival is. A gyerekek, akik a grundon játszanak, a felnőttek, akik a hajdani emlékeket viszik magukkal a szívükben – mindannyian egy család részévé válnak. Te mit őrzöl a nyaradból? Talán már nem jön vissza – de jó, hogy megéltük!
