Hány emléket őrzöl azokról a forró nyári napokról, amikor még a legnagyobb vállalkozásod az volt, hogy mit is vigyél magaddal a táborba? A gyerekkori barátságok és a közös kalandok azóta is formálódtak bennünk, és talán éppen ez a nosztalgia indít el bennünket azon az úton, ahol a felnőtt világ néha még ziláltan köszön vissza.
Középen a fűtüzelés – tábor a Balaton mellett
1985 nyarán, a Balaton partján, egy színes, felnőttek által irányított világ várta a gyerekeket. Kicsi szállások, zsúfolt étkező, éjjel a csillagok alatt mesélt kalandok – így nézett ki a mi nyári táborunk. Minden reggel azzal kezdtük a napot, hogy a nagy nyitott ablakon át beszűrődött a fűtüzelés illata, és a csivitelő madarak kiáltozása.
Egy nagy csoportban, több kis csapatban felnövekvő gyerekek között találtuk magunkat, akik formálták és sokszor megnehezítették a nyarunkat. A táborvezetőnk, Miki bácsi, mindig tudta, hogyan lehet minket lelkesíteni: “Aki ilyenkor a Balaton partján ücsörög, az nem unatkozik!” A tanulságok néha felnőtté formáltak, máskor meg csak egy kis gyerekes nevetés lett a jutalmunk.
Az ismerkedés is egy külön művészi ág volt – a tábor csodálatos színtere mindenkinek lehetőséget adott arra, hogy létrehozza a legjobb barátságait. Két fűzfánál akadtunk a közelben, ahol a felnőttek sosem találtak meg minket. Mikor a csapatunk elhatározta, hogy „bunkert” épít, az életünk eddigi legjelentősebb építkezése kezdődött el. Ráadásul többnyire a felnőttek tudta nélkül. Holttérben, egy felnőtt világ mellett építettük a titkos világunkat, ahová csak a legjobb barátainknak volt szabad belépni.
Burgonya a tűz felett – a tábori tápláló élmények
Nem lehet tábori nyáran megfeledkezni a tábori étkezésekről sem! A nap első komoly kihívása mindig a formálisan „reggeli” néven emlegetett falatozás volt. Képzeljük csak el, amit az asztalunknál ültünk: virsli, péksütemények, és természetesen xilofon tálcás sültburgonya, amit lázasan és gyorsan kellett belapátolnunk, mielőtt a „felnőttek” elrendezték volna a dolgainkat. A tűzrakás művészete ekkor kezdett igazán érdekelni minket, hiszen egy kis karika innen-onnan mindig csodát tett az ételünkből.
Egyik éjjel, a tüzet körbeülve meséltünk félelmetes történeteket. Miki bácsi valami „igazán rettegőség”-t huzigálta, hogy a majdani sötétben naivan akartunk bezárkózni a bunkerdélutánunkba. Az éjjelek hosszúak voltak, a kémlelt csillagok, a madarak üzenete mind-mind a gyerekkorunk védelmezői voltak. Képzeljétek el, ahogyan egymás után jöttek az öreg fanyar felnőttek, elmesélték a régi emlékeket, és minden fülelt, miközben mi többnyire csak nevetgélve próbáltuk visszaadni a tintás kísérleteinket a világban.
A legemlékezetesebb élményem három barátommal a tábortűz mellett történt. Miki bácsi mesélt a gyerekek félelmeiről és vágyairól, és egyszer csak azt mondta: „Aki sokáig tartja a lángot, annak egy jó szívű kívánsága is teljesülhet.” Meghitt csend, majd az utolsó falat sültburgonya reggel napfelkelte előtt beugrott…
Te mire emlékszel ebből az időszakból?
Ezek a nyári táboros napok nem csupán a gyermeki örömökről szóltak, hanem a felnőtté válás első lépéseiről is. Elmondhatatlanul sok izgalmat, nevetést és barátságot adtak az életemhez, ami talán örök emlék marad. A tábor utáni találkozón még évek múltán is felidéztük a régmúlt emlékeket, és valahányszor együtt vagyunk, a nosztalgia ismét felkavarja szívünket. Talán már nem jön vissza – de jó, hogy megéltük!
