A testem nem dagadt. Csak páncélt növesztett.
Egyre több ember küzd a súlyával. Diéták, edzéstervek, szégyen, kudarc… és újra kezdés.
De mi van, ha nem a test a hibás?
Mi van, ha a tested nem elrontott, hanem megoldást keresett valamire, amire a lelked nem talált választ?
Én azt látom, újra és újra, hogy az elhízás nem fizikai eredetű.
A zsír nem csak zsír.
A felesleg nem csak kalória.
Hanem emlék, fájdalom, félelem, védekezés.
Sokan nem mernek szeretve lenni, közel engedni mást, vagy újra bízni.
A test ilyenkor automatikusan vastagítja a falakat, elhomályosítja a vonalakat, eltakarja azt, amit egykor megszégyenítettek, kihasználtak vagy eldobtak.
A legtöbb túlsúlyos ember valójában túlérzékeny.
Túl sokat érez, túl mélyre lát, túl gyorsan kötődik.
És mivel nem tudta feldolgozni az előző (vagy mostani) élet fájdalmait, páncélt növesztett.
Párkapcsolati sebek, elutasítás, gyermekkori szégyen, nőként vagy férfiként meg nem élhető szerepek, bántalmazás, trauma, belső szétszakítottság… ezek mind ott vannak a kilók mögött.
Az elhízás nem gyengeség.
Az elhízás a túlélés egyik formája.
Egy védekezés, amit a lélek rendelt el, sokszor még azelőtt, hogy megszülettél volna.
„Ne legyél kívánatos, mert bántottak érte.”
„Ne legyél erős, mert veszélyes volt.”
„Ne legyél látható, mert elvettek, ha ragyogtál.”
Ismerős?
De eljött az idő, hogy ezeket a mintákat végre elengedjük.
Nem „leadni” kell a kilókat.
Hanem megbékélni velük, megérteni, honnan jöttek, és miért védtek eddig.
Én látom, hogy sokan már készen állnak a változásra.
Nem gyors fogyásra.
Hanem felszabadulásra.
Nem a test ellen harcolva, hanem a lélek oldalán újra kapcsolódva önmagadhoz.
És ha úgy érzed, ez rólad szól, akkor tudd, hogy nem vagy egyedül.
Van kiút.
Nem fogyókúrás tanácsokkal, hanem azzal, hogy végre meglátod magad a páncél alatt.
Szeretettel: Gèmesi Andi és Rácz János
