“A végén…
…egyikünk sem fogja azokat a pillanatokat méltatni, amikben védekeztünk, visszafogtuk magunkat és várakoztunk.
Azokat a pillanatokat fogjuk ünnepelni, amikben hagytuk, hogy a szívünk szabadon szeressen.
Ne félj attól, hogy bolondot csinálsz magadból vagy megsérülsz.
Engedd, hogy a szíved megtalálja a saját ritmusát. Azt az egyedi szólamot, amit csak te tehetsz hozzá a kozmikus szív szimfóniájához.
Engedd a szíved szeretni, vérezni, ragyogni.
Engedd, hogy fenékig ürítse az Élet poharát, és engedd, hogy teljességgel odaadja magát az Életnek, míg nem marad semmi más, csak mámoros csend.
A szeretet bohócai azok,
akik csillogó szemmel táncolva,
hűek maradva az útjukhoz,
a végén békésen búcsúznak attól a bizonyos utolsó lélegzetvételtől,
mert megnyíltak.
Annak, ami nem halhat meg.”
Veit Lindau
