Nevem Eszter, 32 éves vagyok, nemrégiben hihetetlen esemény történt velünk. A konyhában tartózkodtam, mikor anyósom, Erzsike, egyszer csak összeesett. Gáborral, a férjemmel hirtelen kórházba rohantunk. A félelem teljesen eluralkodott rajtam, de megnyugodtam, amikor kiderült, hogy Erzsike jól van, csak egy kisebb rosszullétet szenvedett.
Azonban a kórházi vizsgálatok során valami teljesen meglepő került elő. Az derült ki, hogy Erzsikének rákos daganata van a tüdején. A diagnózis sokkolta a családot, de anyósomban valami furcsát vettem észre. Először is, arra kérte a családot, hogy ne szóljunk az apósomnak, majd furcsa telefonhívásokat kezdett indítani, és nem mondott igazat, ha megkérdeztük, hova tart.
Mikor egy alkalommal elvittem az orvosi vizsgálathoz, hallottam, ahogy Erzsike a nővérnek mondja, hogy miután az élettársa, azaz az apósom tudomást szerez a betegségéről, kezdődhet a kemoterápia. Ekkor értettem meg, hogy Erzsike a rák mellett a retteg, hogy a férje elhagyja őt.
Azon az éjszakán Gáborral úgy döntöttünk, hogy beszélnünk kell az apósommal. Amikor elmondtuk neki a helyzetet, meglepődött, de nem haragudott. Az volt a válasza, hogy: „A feleségem mindig cipelte a terheit, nem akarta rám hárítani.” Ekkor értettem meg, hogy anyósom nem volt hűtlen az apósomhoz. Sokkal inkább önmagát csapta be, amikor azt hitte, hogy egyedül kell megoldania a helyzetet.
Végül Erzsike sikeresen felépült a kemoterápiás kezelésből, és a családunk még erősebben kötődött egymáshoz. Az élettársa, az apósom mindvégig mellette állt, nem csak a férje, hanem a legnagyobb támasza is lett. Anyósom pedig megtanulta, hogy gyengének lenni nem vereség, és elfogadta a segítség nyújtását. Így lettünk egy igazán erős, szerető család.
