Valaha gondoltak rá, hogy az élet mennyire szürreális tud lenni? Hogy a legegyszerűbb események is hatalmas fordulatot vehetnek, ha az ember rájön, hogy a szomszédja titkos megfigyelést folytat? Nos, ez velem történt, és a történetem, amely eleinte csak egy amatőr színjáték ötlete volt, olyan komédiává vált, amely semmiben sem különbözött egy hollywoodi filmforgatókönyvtől.
Minden egy szombat délelőtt kezdődött, amikor Éva és Lajos új lakókként érkeztek a szomszédba. Eleinte kedvesnek és normálisnak tűntek, mint bárki más.
– Szia, szomszéd! – mondtam nekik, és elhelyeztem egy kosarat a házuk előtt a házi kertemből való paradicsomokkal.
Éva néhány pillanatig csak nézte a kosarat.
– Köszönöm! Igazán figyelmes tőled. Csak tudod… aggódunk kicsit a biztonság miatt.
Nem értettem, de elmosolyodtam és visszahúzódtam. Akkor még nem is sejtettem, hogy ez milyen nagyszerű – és hatalmasan szürreális – eseménysorozat kezdete lesz.
Hét nap múlva azonban amikor épp a fürdőnapra készültem a kertemben, felfedeztem valami hátborzongatót.
Egy kicsi, fekete eszköz gyanúsan lógott a szomszédunk falán, ami éppen a kertem felé volt irányítva. Egy pillanatig elgondolkoztam, majd világossá vált, hogy ez egy biztonsági kamera volt. Rám szegezve.
Dühösen csöngettem be hozzájuk.
– Miért van ez a kamera itt, ami ránk néz? – kérdeztem dühösen, mutatva a komor fekete kamerára.
Lajos csak vállat vont.
– Biztonsági okokból. Csak néz, hogy senki nem mászik be az udvarra.
– Ez teljesen elfogadhatatlan! – kiáltottam fel.
Hazatértem dühösen és aggódva. Tudtam, hogy van törvény arról, hogy nem lehet mások magánéletét megsérteni, de ki szeretné magát a bíróságon vitatkozni? Kellenek ennél jobb megoldások.
Ezért összehívtam néhány barátomat.
Az én figyelmeztetésem színháza előadásának a gondolata így jött létre. Lucca, aki híres volt a kreatív ötleteiről, Peti, aki szeretett különféle eszközöket készíteni, és Nóri, aki a jelmezeinket készítette, mind csatlakoztak hozzám ebben a kis játékban.
Ezután jött a nagy nap, a szombati nap! �-sszegyűltünk a kertemben, a ruhatárunk teljes pompájában. Atermettünk egy igazán színpadias játékot, amit minden kém kamera beállítva tartana.
Az a nap egész délelőttje csak a szórakozásról szólt: nevettünk, táncoltunk a kertben, mintha csak egy átlagos szombat délutáni összejövetel lenne.
De néhány óra múlva a show kezdete hamarosan elérkezett, ahogy Luca hirtelen eszméletét vesztette, a műanyag kés – ami Peti kezében volt – miatt.
Mint egy valódi krimiben, elkezdtünk pánikolni, kiabálni, és félrenézni, úgy tűnt, mintha mindez a szemünk előtt történne valós időben.
Azonnal értesítenünk kellett a rendőrséget, és ahogy a rettenetes jelenet elkezdett végződni, végül is a nyugalom szállt ránk, és visszamentünk a szokásos ruháinkba.
Közben azonban a szirénák hangját hallottuk és tudtuk, hogy eljött az ideje a következő jelenetnek.
Mikor a rendőrök ellátogattak hozzánk, mi már ártatlanul üldögéltünk nappalinkban, teázva és csendes párbeszédet folytatva.
– Történt itt valami? – kérdeztem őket, ártatlanul.
A rendőrök összenéztek, majd tőlem néztek Nóriig, aki csöndesen mosolygott a teája felett.
– Egy kamera néz ide. – feleltem egyszerűen, és mutattam az irányába a fekete eszköznek.
Egy óra múlva a rendőrök végül elvitték a kamerát, sőt, még büntetést is adtak a szomszédoknak az illegális megfigyelés miatt.
Ezután nem tartott sokáig, miután a szomszédaink elköltöztek, végül is az udvarom újra a sajátom volt.
És én? Újra a kerti munkára koncentráltam a paradicsomaimmal.
