Sztorik

Az a mondat, amitől megállt az idő: Mi történt, amikor az 5 éves lányunk még élvezni akarta az utolsó pár perc szabadságát

Nemrég a négyéves lányunkkal játszottunk a teraszon estefelé, amikor elkezdett közelíteni a fürdőidő. A feleségem türelmét kezdte próbára tenni, ahogy a kislány azon filózott, hogy még nem szeretne bevonulni a fürdőbe.

De a hangulat hirtelen változott, amikor a lányunk szembenézve anyukájával, komolyan a következő szavakat mondta: „Anya, csak megpróbálom még élvezni az utolsó pár perc szabadságomat.”

Talán két másodpercig húzódott a csend, majd anyukájának szája szélére furcsa félmosoly ült ki, ami pár pillanaton belül teljes nevetésbe csapott át. A szívjóság és a feszültség, ami összepréselte a levegőt a teraszon, hirtelen elpárolgott, helyére pedig a vidámság és a megértés lépett.

A fürdési dráma forgatókönyve itt és most váratlan fordulatot vett, és mindenki tanult belőle valamit.

Mindez rávilágított arra, hogy a kislányunk számára a fürdőzés nem csak egy napi rutin volt. Számára az a pár perc volt az átmenet az élményekkel teli nappal és az esti pihenéssel teli ideje között.

A feleségem pedig ezt a percet csak újabb tételként látta aznap esti „teendők” listáján, melyet minél előbb el szeretett volna intézni. De a lányunk egy mondatával mindketten megtanultuk, hogy néha nem árt lassítani, és odafigyelni egymásra.

A következő hetekben, tudatosan igyekeztünk több türelmet és figyelmet beépíteni az esti rutinunkba. Kevesebb lett a követelőzés, és sokkal több a közös nevetés, beszélgetés és meghitt pillanatok.

A szülőség olykor hatalmas kihívás, de emellett rengeteg örömforrás és meglepő tanulás is. A kislányunk mondata a fürdőszobai rutinban rámutatott nekünk is, hogy a figyelmes meghallgatás és megértés mennyire fontos minden kapcsolatban.

Azóta minden este a fürdőzés a nap végét jelző, közös élménnyé alakult, barátsággá és kötelékké, ahelyett hogy stresszes teendő lenne.

És amikor néha, mikor újabb bölcsességgel áll elő, csak összenézünk a feleségemmel. Mindkettőnk fejében ugyanaz a gondolat: ez a mi közös utunk, amit együtt járunk. Nem csak mi tanítjuk őt, hanem ő is minket. És ez teszi a szülőséget valóban különlegessé.

Ezeket láttad már?

/ 5.

Mazsola vagyok, a Bikuci alapítója és főszerkesztője. 2012 óta válogatom és szerkesztem a vicceket, mémeket és rejtvényeket. A célom, hogy a klasszikus és az új poénokból a legjobbakat hozzam el, hogy mindig legyen itt valami, ami megmosolyogtat.

Most ezeket olvassák a legtöbben

Megosztás