Utazás a múltba: ami a retró lakótelep falain belül történt
Az ég tetején járhatott a Nap, amikor Péter, nem vidéki, de nem is városi fiatal, a harmincas éveinek huszonnyolcadik évében eljutott a régmúlt időkkel terhes lakótelepre, mely gyermekéveinek elsőszámú színhelye volt. A lakások megkopott szürkesége súlyként nehezedett a környékre, ablakaik örökké nyitva álló, örökösen kihívásokkal teli szemei a múltra nyitottak, mintha csupán azért tartózkodnának a fenti dimenziókban, hogy a régi titkok sercegését jó mélyen az emlékezetükben tarthassák. Valaha itt voltak a gyerekek, akik játék közben gondtalanul röhögtek, és a kedves szomszédok, akik történeteket meséltek egymásnak, azonban ezek az idők mára már csak homályos emlék, Péter mégis úgy érezte, mintha az élet pulzusa még mindig ott dobogna a betonfalak között.
Első alkalommal a játszótér felé vette az irányt, hogy emlékeit idézze fel: nap mint nap itt töltötte idejét a barátaival. Úgy tűnt, mintha a hinta még mindig megőrizte volna régi hangját, a csúszda pedig mintha még mindig ugyanazokat a rozsdás vonalakat hordozta volna magán, amikor Péter még apró gyerek volt, és minden nap új kalandokat hozott a számára. Meglepetten vette észre, hogy az egykor kicsi fák a játszótér mellett most hatalmasra nőttek, mintha valamikor a közelmúltban kihagyták volna őket az öntözőrendezvényből. A pavilon mellett, ahol oly sok szekrényajtó után bujkált, büszkén állt még mindig, csak a festék hagyta el. Péter, akiben felébredt a dolgok igazságához való ragaszkodás, úgy döntött, hogy visszaszerez a régi barátait, akikkel rengeteg titkot gyűjtöttek be egykor.
Múlt egy hét és Péternek eszébe jutott, hogy szervezzen egy találkozót a régi barátnőkkel. A közösségi médián keresztül felkutatta őket, és nagyon meglepődött, mert sokan elfogadták a meghívást. Az esti órákra már több személy is jelent meg, mint amennyi bálagyú reménykedett előtte. Fakadhatott a nevetés és sajátosan meleg szivárványszínű emlékek zúdultak elő, miközben mindenki előkapta a régi idők emlékeit, amelyek a lakótelephez kötődtek.
A bandából kiemelkedett Anna, a szomszédságból, aki mindig a legszebb kifestőket hozta magával. Ő volt az első, aki ki merte nyitni a száját: „Emlékeztek még arra az estére, amikor a földszinten található büfé nem volt nyitva, és hárman elindultunk, hogy kisebb ünneplést rendezzünk a lépcsőházban?” Mindenki felnevetett, és ezután elkezdődött az emlékek áradata, a téli hóharcoktól a nyári futballmeccsekig és a feledés által elködösített bújócskázásokig.
Az éjszakai kavalkád így folytatódott tovább, és Péter észrevette, hogy a beszélgetések felélesztik a régi érzések és álmok emlékeit. Felmerült a lakótelep legendája is. „Hallottatok-e már a legendáról?” – kérdezte Laci, a jó öreg barát. „Azt mesélik, hogy van egy szellem a házakban, aki mindig figyeli, és ha jó vagy, hozza neked a boldogságot.” A többiek nevettek, de Péter komolyan vette ezt. Soha nem gondolta volna, hogy ilyen régi hiedelmek még mindig élnek bennük.
Amikor a nap leáldozott, Péter úgy döntött, hogy folytatja a kutatást a lakótelepi titkok után. Felkereste a régi lakókat, beszélgetett velük, elment a helyi könyvtárba, ahol régi újságcikkeket gyűjtött be. Hamar belemerült a történelembe és rájött, hogy nagyon sok érdekes dolog vár még felfedezésre. Az építés ideje, az első lakók, a közösségi élet – ez mind hozzájárult a retró lakótelep varázsához.
Telt-múlt az idő és Péter érezte, hogy a lakótelep nem csak az ő múltjához tartozik, hanem a jelenéhez is. Ez a közösség, amely egykoron boldogul élt itt, most újra összejött, hogy megünnepelje a régi emlékeket. Rájött, hogy bár sokan továbbálltak, a hely szelleme még mindig él és közöttük is érzékelhető. A lakótelepi történetek nem csak a múltat érintik, hanem az eljövendő éveket is alakítják.
