Ahogy a búzamezők aranysárgán tündököltek a naplementében, és a levegőben a szénásszekér fűszeres illata keveredett a friss széna zöldességével, úgy élnek élénken a gyerekkori emlékek a 80-as évek nyári estéiről. Emlékszel, amikor még csak a csillagok fénye és a fák susogása kísérte az álmainkat? Akkor a világ egyszerű volt, és a szomszéd gyerekekkel töltött órák alakították a legszebb felnőtté válásunk útját.
Az ideális nyári napok
Húztam a bringát a kis falumban, régi, kék Babetta, ami már annyiszor megjárta a közeli dombokat, hogy a motorja szinte már ismerős volt. A nap még nem ment le, és a nyár utolsó hetei különösen édesek voltak. Napközben fát másztunk, hideg citromfagyi után vágyakozva, este pedig, ha hazaérkeztünk, szólt a rádió, és a Delta, Kossuth, vagy épp a rádiókabaré szolgáltatta a szórakozást a családnak. Közben az izzósor fényében a szülők a kertben ülve beszélgettek, míg mi a lányokkal a szomszéd udvarban bújócskáztunk.
A nyári estéken szinte kötelező volt a kerti bulizás. Ilyenkor a szülők előtérbe helyezték az édességszemeket: a baracklekvárt pirítósra kenve, a nagyi híres túrós palacsintájával egybeötölve készült a nagy étkezés. Emlékszem, ahogy a palacsintát szertartásosan sütötte a nagyi, míg mi a fal mellett ugrálva vártuk, hogy végre megkaphassuk a különleges csemegét. A ház benti hangja összeforrt a külső szórakozással, és mindenki megtalálta a helyét a játékokban.
Kincsek az udvaron
Ahogy a nap lement, és az ég alján megszilárdultak a csillagok, mi újból toborzást hirdettünk. A bunkerezés volt az állandó hónapokban, a régi homokozóból készült titkos bázisunkat mindig átkonvertáltuk valami újdonsággá. A prést a legnagyobb kuckónkhoz építettük, ahol titkos kincseinket rejtegettük – sepréskor mindig akadt néhány üvegcserepes cukorka, amelyet a szülőktől „csak mert” csentünk el.
Abban a gyönyörű estében, amikor a legnagyobb barátnőmmel, Zsófikával felmásztunk a közeli kicsi dombra, a világ egyik legszebb vedlett plédjén, a mókusok éneke, a szúnyogok zümmögése és a fák susogása körbevett minket. A szívünk tele volt vágyakozással, és bizsergő izgalommal meséltük, hogy mi lesz, ha felnőttként utazzuk meg a világot. A felnőtt élet titkai azonban már akkor is szép, elérhetetlen álmok maradtak.
Az éjszaka aláhúzta a dolgot: a városi fényekben mindig volt valami elérhetetlen, míg a falu csendesen és békésen nyújtotta a hazaérkezés gesztusát. Zsófi tipegve kérdezett: „Te hiszel abban, hogy egyszer elmegyünk?” Én pedig kéz a kézben ígértem neki, hogy mindent megteszek, hogy együtt fedezhessük fel az életet.
Mire érettkori emlékek születnek
Az első városi bál még inkább csak álom volt, és addig is a gyerekkorunk epizódjait magunkkal vittük. Nosztalgiával gondolok vissza arra az időszakra, amikor a legjobb barátaim a kapu előtt ülve vágyakoztak a közös jövőre. Ma már talán kissé nosztalgikussá vált, de az a kislánysereg, akikkel felnőttem, nem csak a számnak köszönheti az emlékezést, hanem a kis falunak is, ahol a szeretet és a barátság kialakult.
Talán a gyerekkorunk mulandó, és csak a helyszínek maradnak meg – a fák, amiken másztunk, és a régi kertek, amikben sokszor játszottunk. A közöny egyre nő, a gyerekek pedig már inkább a négy fal között élik a világukat. De nekünk, akik ezt megéltük, mindig is madárénektől hűvösebb lesz a nyári estéken a szívünk.
Te mire emlékszel ebből az időszakból? Melyik nyári estéteket idézed fel szívesen?
