Gyerekként a nyarak végtelenek voltak. Az idő felnőtteknél nem számított, és mi, gyerekek, csak nevettünk, játszottunk, boldogan felfedeztük a világot a lakótelep betonrengetegében. Emlékszel, hogy milyen volt a grundon játszani a barátainkkal? Az illatok, a hangok, a nevetés mind örök emlékek, amik sosem halványulnak el.
A grund varázsa
Nyár elején, amikor a sulinak vége lett, a grund, a kis játszótér, minden bizonnyal a legfontosabb helyszínné vált. Képzeld csak el: a gyerekzsivaj, a kosárlabda pattogása a betonon, a fű szagát, ami a napernyőben melegedett el. Az egész világunk a grund körül forgott, ahol az ábrándjainkat és a bátrabb meséinket éltük meg.
Emlékszem, a bandánk négy részből állt: Tamás, akinek mindig a legjobb ötletei voltak, Anikó, aki legalább annyira kreatív volt, mint amennyire ügyetlen, a kicsit titokzatos Pisti, aki mindig is a legnagyobb bunkóságokat találta ki, és végül én, aki próbáltam mindent kordában tartani. Éjjelente az ágyban arról álmodoztunk, hogy felnőttek leszünk, utazunk a világban, vagy akár szuperhősök.
Nem felejtem el azokat az órákat, amikor a grundon fociztunk. Ősszel a fák alá hívogató levelei helyett a hóval borított talaj várt, de a nyár illata akkor egy kicsit más kérdés volt. Hétvégente a kis csapat összegyűlt, és dehogy hagytuk, hogy megálljt parancsoljon a szüleink „ideje van a tanulásra” felszólítása. Mi a grundon tanultunk a valódi élet fontos dolgait: barátságot, együttműködést, sőt az első „szerelem” izgalmát is.
A legjobb nyári ízek
Felnőttként sok mindent elfelejt az ember, de a nyár legfinomabb ízei örökre megmaradnak. A nagymama házi készítésű baracklekvárja, amit friss kenyerünkre kenegettünk, vagy a mama friss túrós pogácsája, amelyet csak szombat reggelen ehetett meg az ember a bolt előtt, mind szentimentális ízek, amik visszarepítenek az évek tengerén.
De ha a grundra gondolok, az igazi ízélmény számomra nem más, mint a hideg görögdinnye, amit a napsugárban vágtunk fel. Mindig ott voltak a kis kockák, amik eláztatták a tenyerünket, ahogy a felnőtt köldökömre csorgó levek sorsát éltük meg. Olyan édesen hűtött, mint a nyári szellő, és az izgalom, hogy ki bírja a legtöbb dinnye levét a tenyerében. A legrövidebb snitt a világ legjobb játékának készült, és mi minden nyáron megtaláltuk a boldogságunk tunningját.
Miközben a grundon játszottunk, észre sem vettük, hogy telik az idő. A szülők gondjai a betonban úszva könnyebbé váltak, mikor kidobtak a fütylőmet a bokák alá, és a győzelemmorzsák gyorsabban tűntek el a ragyogó napsütésben, mint ahogy a nap lenyugvó szivárványjai megjelentek a lakótelep tövében.
Emlék vagy valóság?
Mire a nyár végéhez érkeztünk, valamennyire mások lettünk. A grund már nem csak egy sima tér volt, hanem a felnőtté válás iskolája, ahol tanultuk azokat a leckéket, amelyek sosem kerülnek be a tankönyvekbe. Az első igazi barátságaink és apró csalódásaink az élet alapkövei lettek.
Nem volt internet, nem volt telefon, és a térképet sosem hívták térképnek, csupán ki kellett menni a házból, és tudni, hogy mit keresünk. Emlékszem, amikor a szüleimet megölte a nap, és mindenkire úgy tekintettünk, mint az élet legnagyobb kalandra váró felfedezői. Persze sokszor megcsúsztunk, de az összes vitás kérdés és veszekedés végül a barátságok erősítésére szolgált.
Te mire emlékszel ebből az időszakból? Talán már nem jön vissza az aranykor, de az emlékek éppoly élénkek maradnak, mint az akkori napsütés? Érdemes feleleveníteni, hogy mi mindannyian a grundon szeretetteljes ízekkel és emlékekkel nőttek fel.
