Megőrülök, ha eszembe jut az a régi szódás ember, aki a lakótelepünkre járta a köröket. Különös kapcsolat fűzött hozzá, hiszen nem csupán a friss, szódás üdítők miatt, hanem inkább az egész gyerekkoromra kiható szezonális találkozások miatt. A csengettyűs kocsi hangja messziről hallatszott, és úgy éreztem, mintha a nyár igazi varázslója érkezett volna a kerületünkbe.
A múlt nyaras varázsa
1985 nyara, a szomszédos ház teraszán ülve néztük a felnőtteket. A nagymamák, anyukák sorban készítették a süteményeket, a gyerekek pedig a földön ücsörögtek, csiripeltek, élték a legszabadabb, legboldogabb napokat. A hőség elnyomta az egész várost, a levegőben a friss fű illata keveredett a jókedvvel, ami csak egy dolgot hozott: az összejövetelt. Mindig ott volt a szódás ember is, akire izgatottan vártunk, s a lelkesedésünk csak fokozódott, ahogy közeledett a zötyögő kocsi.
A férfi, akit mindenki csak „Laci bácsiként” emlegetett, nem csupán a friss szódát hozta, hanem a kipróbált, régi meséket és a legjobb vallomásokat is. Tavaszi tevékenységeink ebben a hőségben teret adtak a nyári kalandoknak, és így kerestük meg a helyünket a világban. A gyerekek szabadon játszhattak a grundon, ahol bokrok és fák adtak teret a fantáziánknak és apró csínyjeinknek.
Frissítő íz és az édesség varázsa
A levegő tele volt a szódás üveg friss, üdítő illatával, amit nem is lehetett annyira elfelejteni. A nagy üvegben a színes szénsavas üdítők néha többet jelentettek, mint édességek egy kisgyerek számára. Arról nem is beszélve, hogy a Laci bácsi kezei között mindig valami csodás dolog bontakozott ki, ahogy a hűvös őszibarack ízű szörpöt felöntötte szódával. „Hú, ez aztán jól csúszik!” – kaptunk hangos nevetéssel válasz, amint a szájunkban robbantak a szikrázó ízek.
Közelről nézve a Laci bácsi sima, időtlen vonásait, szemében az az izzó derű ragyogott, ami minden gyereket megfogott. Minden hétvégén ott volt, lapos, kék autójával, mint a nyár hírnöke. A gyerekek szétszaladtak, mint a felnőttek szódáért rohanva, hogy a fényes üvegbe zárva, megöleljük a csendet és a nyár ízét.
De a szódás ember nem csak szórakoztató figurája lett a gyerekkorunknak. Számunkra ő volt a mesék őrzője, a titkos rekesz, ahol a felnőttek még meg tudták találni a gyermeki örömöt. Történeteit nem lehetett elfelejteni: mindarról mesélt, ami a szomszédságunkban, a városban történt. Hiszen néha többre vágyunk, mint szódára és gyümölcsre – élményekre, barátságra, titkokra.
Az élet apró örömei
Néha eszembe jutnak azok a bulik is, ahol a szódás ember bőszen mesélt, miközben egy nagy tál gyümölcssaláta várta az otthon ülő felnőtteket. A szülők lépései kísértettek a felnőtté válás színpadán, ahogy a gyerekek a kertben játszottak, amíg az illatos süti füstje elcsábította a szomszédokat is egy szóda kíséretében. Csak úgy szőtte az élet fonalait a Laci bácsi, és segített felnőtté válni nekünk, gyerekeknek ezen a nyáron.
A szódás ember már régóta nincs közöttünk, de a nyár örök emléke megmaradt. Ahogy a nyár hárfáján játszanak a napfény és az apró emlékek, tudom, hogy a gyermeki érzések még mindig itt élnek valahol, a felnőtté válás szövevénye alatt. Senki sem felejti el azokat a napokat, amikor a hőség elérte a csúcsot, és a szódás ember felnőtteket és gyerekeket egyaránt összeterelt a közös élményekért.
Te mire emlékszel ebből az időszakból?
A szomszéd felnőtté válása és a szódás ember emléke most neked is bátorságot adhat, hogy emlékezz a saját nyaraidra. Álmodozz úgy, mint gyerek korodban, és merítkezz bele azokba az érzésekbe, amik életre keltik a boldogságot. Ne hagyd, hogy az emlékek eltűnjenek – itt az idő, hogy megosszuk másokkal is, hiszen talán már nem jön vissza az a nyár, de jó, hogy megéltük!
