Emlékszel, milyen volt az élet a 80-as években? Tavaszi napfény, lüktető zene és a gyerekzsivaj a grundról szinte mindent elmond arról az időszakról. Ma újra átéltük a régi idők varázsát, amikor egy kerekes bicikli és egy jól megépített búvóhely elegendő volt ahhoz, hogy a gyerekkorunk felejthetetlenné váljon.
A grund varázsa
Minden szombat délután a kutyagalopp szagú, napsütötte grund volt a szentélyünk, ahol a gyermeki álmok valóra váltak. A házunk mögötti kis dombon, ami egyben a kerítés is volt, már reggel tíz órakor feltűntek a gyerekek. Ott volt Dönci, a bolondos vidám kiskamasz, aki mindig kitalált valami őrült játékot, és Éva, a szőke kislány, akinek a szemei csillogtak, amikor a legújabb pletykát mondta nekünk. Vele mindig úgy éreztük, hogy a világ legfontosabb dolgait osztjuk meg.
A grund baráti társaságunk élete volt. A mindentudó felnőttek világán kívül, ahol sokszor elmondták, hogy mit szabad és mit nem, mi a magunk módján szövegeztük a szabályokat. Mindig megtaláltuk a módját, hogy a régi szerszámokkal, fatörzsekkel és régi autóalkatrészekkel varázsoljunk. Az izgalom és a felfedezés öröme ragadott magával, amikor Dönci bejelentette, hogy építünk egy bunkert. Szétosztottuk egymás között a feladatokat, én a képzeletbeli „szakmai irányítást” kaptam, míg Éva minden szöget és deszkát megbütykölt velünk.
Olyan boldogok voltunk, hogy az idő múlása egy pillanatra sem számított. A naplemente fénye aranyba vonta a horizontot, és mi nevetve ültünk a frissen épített bunkerünk előtti fűben, miközben kinéztünk a világra. A gyerekkorunkban a legnagyszerűbb érzés az volt, hogy minden bajunkat elfeledve együtt lehettünk, és ez a barátság mindennél fontosabb volt.
Sörözés és zacskós tej
Egy külön emlék köthető ahhoz a naphoz, amikor Dönci a „nagyképűségével” egy sörözős kalandot szerzett nekünk a grundon. Úgy döntött, hogy felnőtt módjára akar „szórakozni”. Elhitette velem, hogy a zacskós tej az igazi „sör”, miért is ne? Három kólás üveget körbeültünk a bunker biztonságos falai között. Emlékszem, ahogy a lebegő tejföl színe bűnbe ejtette a bátor lelkeket, és mindenki üvöltve nevetett, miután megkóstoltuk a „sört”.
A zacskós tej illata még ma is elevenen él bennem – nemcsak a frissesség érzete miatt, hanem azért, mert abban a pillanatban valahogy mindenkinek egyformán átszellemült a lelkülete. Egy szempillantás alatt felnőttek lettünk, és ezzel együtt a gyermeki percet kihagytuk, hogy szőjük tovább a kalandozásunk szálait. Éva egy fogadást hozott a kalandunkra: „Akinek ki kell mennie a bunkerből, az egyszerűen nem bírja a tejjeinket!”
A nevetés egyre harsányabbá vált, amíg elértük azt a szintet, amikor már annyira felnőtteknek éreztük magunkat, hogy kimentünk a grundra, hogy éljük a vágyainkat. Képzeld csak el a rózsaszínű égboltot, ahogy a nap lenyugszik, és valami varázslatos érzés kerít hatalmába minket.
Te mire emlékszel ebből az időszakból?
Bár sok idő eltelt, és a grund már nem létezik, az emlékek megmaradtak bennem. Ugyanúgy, ahogy Dönci, Éva és a többiek visszatérnek néha egy-egy sarkon, az illatok, a zene és a gyerekkorból fakadó barátságok is újjászületnek bennem. Talán már nem jön vissza az a lekváros kenyér és a „sörözés” a grundon – de jó, hogy megéltük ezeket a pillanatokat, hiszen olyan emlékek, amelyek soha el nem halványulnak. Te mire emlékszel ebből az időszakból?
