Ahogy a napfény aranysárgára festette a várost, a gyerekkor illatát nevezhetjük nosztalgiának. Az 1980-as évek nyarai valahogy mindannyiunkban élnek: a főtéri körhinta forgásának zaja, a hűsítő limonádé, amit a nagymamám készített, és a barátokkal eltöltött mesés órák, amikor a világ csupán annyiból állt, hogy együtt legyünk.
A Fő tér – gyerekkorom szíve
A város szívében, a Templom és a Múzeum között húzódó Fő tér mindig is a mi világunk volt. Minden nyáron, már a nyári szünet kezdetén ott gyűlt össze a gyereksereg, mint méhek a virág körül. Az illat, amely az utcai árusok gyümölcsleves standjáról árad: érett őszibarack, meggy és a frissen sült lángos varázsos keveréke. A szüleink gyakran a közelben ültek a fák alatt, elmerülve a beszélgetésekben, míg mi néhány méterre táncoltunk és játszottunk.
A körhinta volt számunkra a nyár jelképe. Még most is hallom, ahogy a nyikorgó szerkezet mellett állva a színes zászlók lobogtak a szélben, miközben a zene mindig ugyanazt a dallamot játszotta. A szüleink beváltották a zsebpénzünket a gyönyörű kisebb változatokra, de valójában senki sem vágyott másra, csak arra, hogy újra és újra felüljenek. A barátaimmal kölcsönösen versenyeztünk, hogy ki tudja a legjobban kiáltani a „több gyorsat!” felkiáltást, miközben a szél a hajunkat tépázta.
Egy hideg limonádé, ami sosem felejthető
Az igazi menedék számunkra a körhinta mellett volt a kis árus, aki mindig friss, jéghideg limonádét kínált. A poharak csilingelős jéggel teltek meg, az ital színe pedig olyan sárga és édes volt, mint a nap. Sokszor csak ültünk a fűben, és elmerültünk a szomorkás gondolatainkban, ami nagyszerűen illeszkedett a gyerekkor minden boldogságához.
A nyár azon közel négy hónapjának minden perce olyan mélyen beivódott az emlékeimbe, hogy szinte kijelenthetem, a limonádé íze a szabadságról és a vidámságról szólt. Néha az egész gyereksereg összeült a Fő téren, és mi játszottunk a „ki találja ki leggyorsabban a választ” játékot. Volt, hogy felnőttek is beszóltak, ki tud labdázni a legmesszebre, és mi újra csak felnőttnek éreztük magunkat, amikor a kocsik és a város zaja megszűnt.
Azokat a nyarakat nemcsak a játékok töltötték ki, hanem a felnőtté válás érintése is, ahogy tanultuk, hogy barátságaink nemcsak a játszótérre korlátozódtak. A város határain is túlmentünk, és már kis felnőttként éltük meg a világot.
Te mire emlékszel ebből az időszakból?
Az évek során a körhinta és a limonádé íze összeolvadt a gyerekkor szépségével. Félelmeink, boldogságaink és kis titkaink élnek a szívemben. Talán már nem jön vissza – de jó, hogy megéltük! Most elárulom neked, talán sosem találkozunk a Fő téren, de mindig érezni fogom a körhinta zene dallamát, és a baráti pillanatok ízét a szívemben. Te mire emlékszel ebből az időszakból?
