Amikor tavasszal felcsendült a „Zöld erdőben jártam” dallama, mindenki tudta, hogy itt az idő: májusfa állítás! A szomszéd gyerekekkel együtt izgatottan vártuk, hogy megérkezzenek az ünnepi készülődés pillanatai, amelyek örökre a szívünkbe vésődtek. Miért volt ez olyan különleges? Talán azért, mert minden egyes apró részlet egy egész világot varázsolt elénk…
Májusban anyu fűszernövényeket ültetett
Emlékszem, a fák már levették téli szőnyegüket, és a világ egyre zöldebb lett. Anyu a kertet rendezte, a fűszernövényeket ültette, míg mi, gyerekek, a forró napsütésben különféle játékokat játszottunk. Az utcánk tele volt gyerekekkel; a szomszéd fiam, Tomi, a kerítés fölött már késett is, pedig hirtelen megújult a kalap, amiben fára mászva nézelődött, mint valami kis felfedező.
Az igazi izgalom azonban a májusfa állítás közeledtével kezdődött. Emlékszem, ahogy összegyűltünk az udvar közepén, a felnőttek tüsténkedtek az éppen feldíszített májusfával, mi pedig a krétával rajzolt minták között versengve próbáltuk megfogni a szél fújta virágokat. Kérdések tucatját vetettük fel: ki hozza el legelőször a díszeket? Ki lesz a „majdnem ezredik” lány, akinek a mézeskalács a legszebben díszített fán lóg?
A kölcsönzött szívességek illata
A májusfa díszítése külön világ volt. Korabeli cukorkát, színes szalagot és virágot használtunk, amit a nagymama kertjéből gyűjtöttünk. Azt hiszem, mindenki tudta, hogy a legjobban a szeplős kislány, Évi, tudja csinálni, de a szívünk mélyén mindannyian úgy éreztük, hogy mi is megtudnánk, ha csak próbálnánk.
Egy különösen jól sikerült nap emléke a legjobban él bennem. Még a nagymamám is tiszteletteljesen mosolygott, ahogy a szomszédokkal együtt a díszek felhelyezésén ügyködtek. Az időjárás is ránk mosolygott, a napfény mutatós aranyszínekben ölelte körbe a fát. Két szomszéd szalagot szőtt össze, nevettünk, hogy az a fáradt vénasszony pár éves legnagyobb büszkesége, és valahogy mindenki tudta, hogy a magunkkal hozott apróságok mellett, a sztori is a legfontosabb.
A falu határában együtt lógatott lányok, mindannyian jót nevettünk az egymás frizuráján, amiket kisminkelve, felnőtt módjára próbáltunk átalakítani. Mindeközben a sarkunkban a nagymama sütötte a rétest, annak az illatát senki sem tudta überelni. Tudtuk, a felnőtt világ telis-tele van szürke felhőkkel, de ebben a pillanatban a gyermeki lélek nem ismert határokat.
Az ünnep, ami sosem ér véget
Az este fényárba borult a sok vidám gyerekhangtól. Amint a májusfa ott állt, teli élettel és emlékekkel, az udvar közepén egy igazi ünnep kezdődött. Az iskolatársak szülei, szomszédok és barátaink gyülekeztek, hogy egy este eltöltve együtt élvezzük az életet. Talán ott álltunk a világ közepén, talán különösek voltunk ebben a pillanatban, de mindannyian tudtuk, hogy ez a májusfa a közös élményeink szimbóluma lesz.
Talán a legünnepibb pillanatom az volt, amikor a tánc közben a zene üteme váltakozott a szívünk dobbanásával, és mindannyian együtt énekeltük a dallamokat, még akkor is, ha néhányan nem tudták pontosan, mit is énekelünk. Az otthon lüktetett, a tavaszi szél keveredett a gyereknevetésekkel, és valahogy az érzés mindent ellensúlyozott.
Egy ilyen érzelmes ünnep, mint a májusfa állítás, kitartóbb a múlt összes emlékénél. Még most is érzem, ahogy hangtalan fújtatásban mosolygok, amikor a régi fotókat nézegetem. Emlékszem, hogy ezek az ünnepek nem csupán a fán lógtak; az egész közösségből áradó szeretettel és odafigyeléssel szerveztük meg.
Milyen csodás időszak volt, és mennyi értéket rejtegetett a májusfa állítása! Piszkosul hiányzik a mának, noha tudom, hogy a múlt megélése örökre kincs marad. Talán már nem jön vissza – de jó, hogy megéltük! Te mire emlékszel ebből az időszakból?
