Egy szürke péntek este, amikor a nap végleg a horizont mögé bukott, a város fényei felgyulladtak, és egy hangulatos illat terjengett a levegőben. A konyha ablakából beláthatóan a házikók mögött, a barátokkal töltött esték emléke lüktetett a szívemben. Évek múltán is élénken él az emlék: egy olyan időszak, amikor a legegyszerűbb dolgok is varázslatosak voltak.
A péntek esték rituáléja
A középiskola utolsó éveibe léptem, amikor a péntek esték különös jelentőséggel bírtak. Az iskolától nem messze, egy régi panelházban laktunk, ahova a barátaink könnyedén átugrottak a szomszédos lépcsőházból. Az egész társaságunk ott gyűlt össze: a Pityu, akinek mindig volt egy jó poénja, a Mónika, aki már a 16. szülinapján is a legszebb kék szemfestékével tündökölt, és a Zoli, aki úgy tekintett a kazettás magnóra, mint egy varázsló a pálcájára.
Ahogy elérkezett a péntek, a naplementével együtt megérkeztek a meghívók is: koktél ízű üdítők, falatnyi pogácsák és sosem elfeledett, olajos papírozott zsebkendők. A visszafogott, de annál tartalmasabb zenét a magnóból hallottuk, ahogy LGT vagy KFT dallamai betöltötték a teret. Két-három kazetta futott végig, és minden számhoz egy-egy emlék is társult. Az este varázsa, ahogy a falak között egyre otthonosabbá vált a tér, felérte a legszebb álommal.
Egy este, amikor a vacsora után a zenére táncolva már mindenki megnyitotta a szívét, Mónika a legújabb sláger közepén hirtelen felpattant a kanapéról, és a szőnyegen kezdett pörögni. „Pörgessétek a magnót, hadd változtassak én is a verréteken!”, nevetett. Szinte mindannyian utánoztuk, és olyan jókedvvel csináltuk, mintha a világ legnagyobb pillanata lett volna. A felhőtlen nevetés betöltötte a szobát, és egy olyan szoros barátság érzése járta át mindannyiunkat, ami a felnőtt élet kesernyés pillanatait is kárpótolni tudta.
A főszereplő: a papírszalvétás pogácsa
Ahogy az órák múltak, a programunk egyre inkább előrehaladott. A felnőttkor határvonalán mozogva, sokszor különböző vágyak bukkantak fel bennünk. Készítettünk egy kis „műsorvezetést”: mindenki mesélt magáról valamit, mindez persze nem történhetett el a papírszalvétás pogácsák nélkül, amiket a nagyitól kaptunk.
Be kell vallanom, a legjobb barátnőm a pogácsát egy ládába gyűjtötte, és kínálgatva kérdezte: „Tele van, muszáj ezt mind megenni?” Ez az étel lett az est fénypontja, mint a legnagyobb siker: ezek a kerek, vajas falatok összehoztak minket, és megmutatták, hogyan lehet élvezni a legapróbb örömöket.
A péntek esték így váltak számunkra igazi ünneppé, a köztük lévő kötelék pedig egyre erősebbé vált, talán éppen a pogácsák miatt, amelyek egyszerre hidat képeztek a gyermekkori álmok és a felnőtt világ között.
Záró gondolatok: a régi péntekek mára is élnek
Ma, mikor a munka és a mindennapok rohanása elnyeli az időt, néha megállok egy pillanatra, és eszembe jutnak ezek a péntek esték. Eszembe jut a barátaim nevetése és az a lelkesedés, amellyel minden apró dolgot át tudtunk érezni. Emlékeztek még a régi esték varázsára, amikor minden zörrenés, minden ránk kacsintó fény egy új élmény ígéretét jelezte?
Még ha nem is jönnek vissza ezek a péntek esték, jó tudni, hogy megéltük őket. Te mire emlékszel ebből az időszakból?
