Képzeld el a nyári szünet utáni izgalmat, amikor a gyerekek visszatérnek az iskolapadokba: az illatos iskolatej, a frissen nyomtatott tantárgytáblák és az új piros pontok csillogása. Minden szeptemberben újraéledtek a régi barátságok, és minden szünetben egy új kaland várt ránk. Tedd fel a kérdést: vajon mennyire különbözött mindez mai világunktól?
Az iskolapadok titkai
A 80-as évek közepén, egy kis magyar faluban jártam iskolába, ahol a reggelek a tanulás izgalmával kezdődtek. A szüleim minden áldott reggel sürögtek-forogtak a konyhában, főztek egy jó adag tejbegrízt. Az illata belengte az egész házat, és bármilyen zsúfolt is volt az asztal, tudtuk, hogy a jó reggeli egy biztos alapot ad a naphoz.
Az osztályterem szaga szintén különös volt: a frissen festett falak, a papír és a krétapor keveredése, mindez felerősítette a gyerekkori izgalmakat. A tanterem közepén, színes szőnyeggel kibélelt padok sorakoztak. Mindenki a kis világának uraként, saját történeteivel lépdelt be a napfényben. A tanárunk, néni Ilona, mindig tartott a piros pontoktól: „aki válaszol, az piros pontot kap!” A piros pont nem csupán egy jeles, hanem a bölcsesség lakatja.
Az osztály barátai, a legfőbb szövetségesek, már kezdettől fogva ott voltak mellettem. Andrea és Kata, a legnagyobb bátorítóim, mindig ott ültek velem szemben. A sírás és a nevetés, a nehéz történelemórák közötti titkos csínykészítés, mind-mind egy külön könyv lapjain játszódott. Ahogy telt az idő, a barátságunk mélyült, és a közös élmények ezernyi szálat fűztek össze.
A légiós különlegessége: iskolatej és piros pontok
Egy nap, a suli előtt a tornateremhez vezető úton ketten egy kicsit elkéstünk. Andrea megunta, hogy folyton lemaradunk a szünetekből, így elhatározta, hogy vadonatúj trükköt eszel ki. Megálltunk a régi téglafal mellett, ahol frissen festett, színes graffitik díszelegtek, és közösen eldöntöttük, hogy az osztály egy különleges hagyományt kezd el: minden hónap első péntekjén kicsit elkésünk és megosztjuk a történeket a barátainkkal.
Emlékszem, amikor először csomagoltuk el a hűvös tejfőzeléket, és a tűzfal tövében, jókedvűen, szőttük a mesénket. Próbáltuk elmagyarázni, hogy a tanár improduktív, mert napi két szor játszik a piros pontokkal. Az iskolatej édes íze, mint egy régi nyári emlék, kerülte el a nyelvünket. Kicsit csak ízre vágytunk, mint gyerekek a boldogságra.
Ezek az ízek és emlékek szorosan összefonódtak a gyerekkorommal. Hiába különbözött minden napunk, mivel minden alkalommal felmerült az iskolatej és a piros pont kérdése. Sőt, láttuk, hogy az osztálybuli nem véletlenül egymásra épül.
Minden hónapban találkoztunk a tornateremben, és akadtak, akik megpróbálták letartóztatni a sok szarat, amit a tanár mondott nekik. De mi, hárman, a magunk módján próbáltuk megérteni az egészet, találkozóink során a valóság elmondhatatlan ellentmondásait.
Vissza a gyermekkor varázslatába
Ahogy végigfutó évek teltek el, a felnőtté válás útján a szívem mélyén ott lakozott a gyermeki álmok valósága: a barátságok, a játékos emlékek és a kék ég alatti kalandok. Az iskolai napok olyan közel kerültek hozzánk, hogy szinte a bőrömön éreztem a lédús iskolatej, a tanári ölelés és a piros pontok illatát.
Beszéljétek meg ti is: az emlékek éppen ezek a gyönyörű pillanatok, amelyek örökre kísérnek minket. Az osztályfőnök, a gyermeki játszóterek, a közös kalandok, a piros pontok megszerzése mind-mind segítettek, hogy valamikor elírtuk a jövőnket.
Te mire emlékszel ebből az időszakból? Milyen ízek és érzelmek maradtak meg benned? diciembreedicsznek?
