“Ha újraélhetném az életemet, lefeküdnék pihenni, amikor betegnek érzem magam, ahelyett hogy úgy tennék, mintha a világ megállna, ha egy nap nem megyek dolgozni…
Meggyújtanám a rózsaszín, faragott gyertyát ahelyett, hogy hagynám megolvadni a szekrényben…
Kevesebbet beszélnék és többet hallgatnék…
Meghívnám a barátaimat, még akkor is, ha folt lenne a szőnyegen vagy a kanapén.
A nappaliban enném a pattogatott kukoricát, és kevésbé aggódnék a por miatt, amikor valaki tüzet akarna gyújtani a kandallóban.
Időt szakítanék arra, hogy meghallgassam nagyapám ifjúkori történeteit.
Soha nem ragaszkodnék ahhoz, hogy felhúzzam az autó ablakait egy gyönyörű nyári napon, csak mert épp most voltam fodrásznál.
Lefeküdnék a fűbe, fejem a pázsiton pihenne.
Kevesebbet sírnék és nevetnék a televízió előtt, és többet sírnék és nevetnék az életet nézve.
De legfőképp, ha kapnék egy második esélyt, minden pillanatot megbecsülnék… igazán meglátnám… igazán átélném.
Nem hagynám, hogy elragadjanak az apróságok és a jelentéktelen dolgok…
Nem törődnék azokkal, akiket nem kedvelek – vagy inkább egyáltalán nem foglalkoznék azzal, hogy mások mit csinálnak…
Ehelyett értékelném azokat a barátokat, akiket már megnyertem, és az embereket, akik szeretnek.”
Erma Bombeck
