Mikor csendesen lement a nap, a nyári esték hűvös szellője már a késő vacsora maradékait szétfújta a levegőben, akkor valami különös varázslat kezdődött el a lakótelep betonrengetegében. Emlékszem, hogy a szomszéd kisfiúval, Miklósval gyakran meghúztuk magunkat az udvar sarkában, ahol a többiek sosem jártak. Évek múltán is úgy érzem, hogy ezek voltak a legszebb emlékek az életben – szabadon, gyermeki álmainkkal, felnőttek gondjaitól mentesen. De mit is hozott nekünk ez a csodás nyár?
A nyár kezdetén
A nyolcvanas évek elején a lakótelep egy gazdag mesevilág volt, tele gyerekekkel, akik csak várták, hogy a nyári szünet megérkezzen. A felnőttek az udvarról figyelték gyermekeik kézműves csodáit, és túrós rétest sütöttek, amit mindenki megkóstolt. Tóth néni konyhájából felfelé szálló illatok a nyári estéket fokozták. Mi, gyerekek, alig vártuk, hogy a nap lenyugodjon, és a kinti világ felfedezésére indulhassunk.
Számomra ez a világ a biciklizésről, fára mászásról és bújócskáról szólt. A grund, ami a házunk mögött terült el, azonnal az otthonunkké vált. Nem volt többé szükségünk videojátékokra vagy műanyag játékszerekre – mi felnőttek csináltuk a szórakozást. Emlékszem, ahogy az egyik este a grund közepén ültünk a fűben, és a nap utolsó fényei keretezték a távot, ahol a felnőttek már a tévé előtt ittak a sörüket. De mi nem foglalkoztunk ilyesmivel.
Az érzelem ünnepe
A legemlékezetesebb pillanatok talán az esti fagyizások voltak. Minden este a közeli kis boltba mentünk, ahonnan a legfinomabb gyümölcsjoghurtot hoztuk el. ^Az ízét ma is érzem, az a friss, hűvös, krémes falat, ahogy megolvadt a nyelvemen!^ A közeli játszótéren hirtelen barátokra leltünk, új ismeretségekre, amik oly sok nyarat átszíneztek.
A nyári éjszakák fénye a régi bíborvörös bicikli lámpáim fényeihez hasonlóan ragyogott, és az erkélyről készült friss éjjeli tea és zene mellé a gyermeki nevetések felcsendültek. A felnőttek tartózkodtak a hangoskodástól, míg mi, gyerekek, nem bírhattunk csendben maradni. Képzeletünk csak egy szempillantás alatt utaztatta el a világ többi részébe a kis grundon.
Visszatérve a gyökerekhez
Hogy mennyi szívmelengető pillanat született ezeken a nyári estéken! Bújócskák, versenyek, ötletelés, hogy kinek a híres „nyomot” kell hagynia a játszótéren – mi elég merésznek gondoltuk magunkat ehhez.
Mindenki tudta, hogy az este végig pihenünk majd a fűben, nézzük csillagokat, foglalkozva a semmivel. A csillagok fénye az elképzelhetetlen, csodálatos jövőt ígérte, és a kicsi szívekben valami különös összetartozás érzését, ami a gyerekkor végtelen nyugalmát adott nekünk. A nyári esték varázslatosan múltak, és még ma is érzem azokat a pillanatok örök hatását.
Emlékszel még, milyen jó volt, amikor a világunk korlátlan volt? Amikor a legnagyobb gondunk az volt, hogy mikor sétálunk ki újra a grundra, és ki nyer a bújócskában? Az illatok, a barátságok, a nevetések – mind örökre a szívemben élnek.
Te mire emlékszel ebből az időszakból?
Miközben visszagondolok ezekre a csodás időszakokra, kíváncsi vagyok: nektek mik az emlékeitek a gyerekkori nyári estékről? Talán már nem jön vissza – de jó, hogy megéltük!
