HumorPolitikai viccekViccek

Honnan tudhatod, hogy Magyarországon dolgozol…

Honnan tudhatod, hogy Magyarországon dolgozol…

– Mámorban úszol, ha brutto 4%-os fizetésemelést kapsz.

– A főnököd nem tudná ellátni a Te munkád.

– A felső vezetők fizetése magasabb, mint az összes harmadik világbeli ország éves költségvetésének összege.

– Pontosan tudod, hány napot kell még dolgoznod a nyugdíjig.

– Látsz egy jól öltözött, okos embert és tudod, hogy csak látogató.

– Az új dolgozó vadiúj számítógépet kap, ami mindent megcsinál helyette, míg Te nyugodtan elmehetsz ebédelni, amíg a tiéden elindul a rendszer.

– Már késésben vagy a feladattal, amit még csak most kaptál meg.

– Nincs pénz az osztályodon szükséges két ember felvételére, de négy teljes-munkaidős tanácsadót felvesznek a vezérigazgató mellé.

– Miközben olvastad ezt a listát, végig bólogattál!

+1 vicc:

Hogy miért kell sokat dolgoznom? 10 millió lakosa van az országnak, ebből három és fél millió nyugdíjas, ami azt jelenti, hogy a maradék hat és fél milliónak kell megcsinálni az összes munkát. Hétszázezren tanulnak, ami azt jelenti, hogy a maradék 5.8 millió emberre marad az összes munka.

A dolgozókból nyolcszázezren a kormánynak dolgoznak, ami azt jelenti, hogy a maradék 5 milliónak kell megcsinálnia mindent. Fél millió embert alkalmaz a katonaság, ami azt jelenti, hogy maradt 4.5 millió ember, akikre az összes munka hárul.

Vegyük azt az összes embert, aki a Parlamentben, polgármesteri hivatalokban, állami támogatású intézményekben dolgozik, s megkapjuk azt a maradék másfél millió embert, akikre a tényleges munka elvégzése esik. Egy adott pillanatban háromszázezer ember fekszik kórházban, van táppénzen, hozzájuk jön a fél millió munkanélküli, s máris megkapjuk azt a valódi embermennyiséget, ami pontosan hétszázezer embert jelent – no, hát ennyinek kell elvégeznie minden munkát. Most olvastam a legújabb statisztikákat:

jelenleg 699 998 ember van börtönben, ami azt jelenti, hogy mindössze két emberre maradt minden munka – rád és rám. Márpedig te, barátom, éppen a számítógéped előtt ülsz és hülye vicceket olvasol…

/ 5.

Mazsola vagyok, a Bikuci alapítója és főszerkesztője. 2012 óta válogatom és szerkesztem a vicceket, mémeket és rejtvényeket. A célom, hogy a klasszikus és az új poénokból a legjobbakat hozzam el, hogy mindig legyen itt valami, ami megmosolyogtat.

Most ezeket olvassák a legtöbben

Megosztás